Kedves Antall Zsuzsa!
Nagyon érdekes dolgokat vetettél fel, és ezek a tények messzire vezetnek, további kérdésekhez. A fiatalok örülten olvassák a Herry Potter könyveket, és nagyon nagy szomorúsággal látom, hogy Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Jókai Mór, Móricz Zsigmond kötelező olvasmányként, de szabadon választva sem megy, amelyeket én például 9 éves korom után letenni sem tudtam.
Az óvodások és kisiskolások még olvassák a nekik ajánlható vagy kötelező irodalmat (Móra Ferenc, Fekete István stb.) – de mi történik az 5-6. osztály környékén? A kicsik olyanok, mint az előző nemzedékek, de a kamaszodókban olyan változások indulnak, amelyeket szerintem nem kezel az iskola sem megfelelően, a tananyag sem illeszkedik a változáshoz. A könyvtárak kölyökklubjai, vagy az olvasókörök (
Azt, ahogyan a kicsik felé fordulunk szülők, tanárok, könyvtárosok – megtesszük a kamaszodóknál is? Egyáltalán a felnőttek olvassák, ismerik azt, amit ajánlanak? Biztos, hogy a kötelező olvasmányok kiválasztásában körültekintő a tanügy? Szempont az, hogy kiválasszák azt, ami ehhez a korosztályhoz közel áll, választ ad nem csak a történelmi érdeklődésére, de mindennapi gondjaihoz, a világban való eligazodáshoz, a mai értékek felismeréséhez? Biztos, hogy a mai kamaszoknak a múlt század eleji társadalmi viszonyok bemutatása egy regényben érthető, fogyasztható olvasmány? Valaki meggyőzi ezeket a gyerekeket? Vagy elvárják tőlük, hogy azt olvassák és értsék meg, amely irodalmat a szüleik már nem olvassák, és a megértésével senki vagy nagyon kevesen foglalkozik?
MI felnőttek olvassuk és ismerjük a kötelező irodalmat? Meg tudjuk magyarázni a gyerekeknek, amit nem értenek, tudunk kapcsolatot mutatni a múlt század eleji korrupció és a mai között? A mai korcsoportos formákba tömörülő kamaszok a felnőttek dolgairól vajon miért nem szeretnek irodalmat olvasni?
Valahol elszállt a kontroll és nagyon távol állunk szerintem a megértéstől. Közben pedig magányosak, tanácstalanok a fiatalok. Nem értjük, mert nagyon „közel” vagyunk, nincs kellő távolságtartó, elemzésre alkalmas rálátás a lényegre, kivéve néhány kiváló elemzőt.
Semelyik kérdésemre sem tudok válaszolni egyedül.
Üdvözlettel:
Horváth Zoltánné, Marcsi
Könyvtáros informatikus
From: katalist-bounces@listserv.niif.hu [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of Antal Zsuzsa
Sent: Friday, March 23, 2012 6:48 AM
To:
Subject: [KATALIST] Élő (Halott) könyvtárak...
Kedves Kolléganő!
Bár Büki Balázs egészen más kontextusban említi a hivatkozott idézetet, mégis úgy gondolom, hogy a gyerekek 10 éves kor felett alig járnak a könyvtárba olvasni, vagy kölcsönözni, legalább is az iskolai könyvtárba nem. A könyvtári órákon részt vesznek, ha a tanáraik megengedik ezt nekünk. Elvileg a kerettanterve beépítjük a könyvtárhasználati ismereteket. De valóban meg is tudjuk tartani az órákat? Évekig dolgozunk azért, hogy ezeket az órákat megtarthassuk! Így nevelhetnénk könyvtárhasználóvá a gyerekeket! Valójában nem a „gáttalanul olvasókról” van szó, hanem inkább arról, hogy a fiatalok között alig vannak ilyenek.
Valóban érdekes és megható az a téma is, amit itt a listán említ Benyovszky Pál Márton és Világi Orsolya, a kisgyermekek ragaszkodásáról a könyvtárhoz, a könyvtároshoz. Viszont ez a ragaszkodás csak a kicsiknél létezik, a nagyobbaknál elvétve. Ha mégis lenne ilyen, azt szégyellik azok akik pl. paleontológusok akarnak lenni. Nekem is van erre konkrét tapasztalatom, amikor a 7. osztályba szégyen volt bevinni az egyik fiúnak pl. a Mi Micsoda sorozat könyvét, mert „kiröhögték” miatta a többiek.
Véleményem szerint a mai világ arra rendezkedett be, hogy mindent az IKT eszközeivel olvas, néz, hallgat az ifjúság. Nem olvasnak könyveket. A tankönyveket sem annyira.
Hadd idézem itt az egyik általam nagyra becsült iskolai könyvtáros kollégám szavait! „Az Antigonét egy sem olvasta el a kilencedikben. Így semmi köze nem lesz a könyvhöz”. Vagy egy másik idézet: „… a tankönyveket is lehetne a gyerekeknek rendelkezésre bocsátani más formában… középiskolában ezek a gyerekek ebben a technológiában vannak benne”.
Az utolsó gondolathoz kapcsolódva pedig, hogy „rossz a tárgymegjelölés, lehangoló… a könyvtár örökké él” – hát legyen így!!! De ezért nagyon sokat kell még dolgoznunk!!!
Antal Zsuzsa könyvtárpedagógus
Kedves Listaolvasók!
Az idézethez "az_emberiség_önmagát_akadályozná_abban,_
hogy_saját_közös_kultúrája_valóban_közkinccsé_váljon" néhány gondolat:
Szerintem minél kevesebben jutnak hozzá az olvasóvá válás eszközeihez, annál kisebb lesz a ténylegesen olvasóvá nevelődöttek piaca és vásárlási ösztönzése.
Azok vásárolnak e- és nem e-könyveket, akik olvasnak és könyvtárba is járnak, belőlük él a könyvpiac, a könyvtárak (is) nevelik őket értékes és művelt fogyasztóvá, ők mernek e-könyvet is vásárolni, mert látták már (akár a könyvtárban), hogyan kell használni.
Akik nem olvasnak, azok számára az e-könyv sem jár azzal a "veszéllyel", hogy ingyenesen elolvashatják majd a könyvtárban, ezt a fogyasztói réteget tehát nem lehet elveszíteni, mert eleve nem jelenik meg olvasóként és piaci értelemben sem az információ- és tudástárak körül.
A nem létező igény gátlása helyett nem kéne inkább a könyvtárban gáttalanul olvasni engedni e- vagy nem e-formára tekintet nélkül mindenkit, aki akar?
Legalább a klasszikusokat, az értékest, a tudományost, a tanítót, nevelőt, a maradandót - esetleg néhány hónapos próbaidőre vagy részletek formájában, kedvcsinálónak? Én megnyitnék minden tárat a tankönyvtárakkal együtt, hadd tanuljanak azok is, akik nem tudnak bejutni a szervezett oktatásba. Ha lehet, miért ne? (Ha nem tiltja törvény.)
A könyvolvasókat pedig senki nem gátolhatja az irodalom, tudomány és az információ iránti falánkságban, legfeljebb haragudnak azokra, akik gátjaikkal szabálytalan ugrásokra kényszerítik őket.
Utolsó megjegyzés: rossz ez a tárgymegjelölés, lehangoló. A könyvtár örökké él: a gyűjtés, feldolgozás, keresés, szolgáltatás funkciókat együttesen csak a könyvtárak végzik.
Üdvözlettel:
Horváth Zoltánné
Könyvtáros informatikus
