a Ferencz Zsanett által írt ötlet egy kellemes nyári színeske. A jelenség amit leír egy kommuna-szerű mozgalom, ami nem a könyvtárra, hanem a magántulajdonra van kihegyezve, valamiféle szolidáris-közösségképzéssel próbálván ellentételezni a fogyasztói társadalmat. Könyvtári oldalról nézve, nyilvánvalóan köszönőviszonyban sincs a professzionális könyvtári szolgáltatással. Azonban amit ajánl nekünk, az nem a squat megvalósítása, hanem egyfajta könyvtári cserebere-bolhapiac működtetése. Amennyiben a levélben foglalt konkrétumok rágicsálásától eltekintünk, és a mondanivalót nézzük, az nem más, mint a könyvtár közösségi szerepének bővítése iránti igény kifejezése. Amennyiben értelmezésem helyes, akkor azt mondanám, hogy a cél jó, az út nem jó. Ha elfogadjuk, hogy a cél jó, akkor keresgélhetjük az utakat. Ebből a szempontból a kissé naivnak tűnő írás igazsága is felsejlik (számomra).
Amiért írok az azonban nem ez, hanem az Ön által felvázolt hat pont, amelyet - ha elfogadnék - akkor inkább csapszéket nyitnék, és pultosként osztanám a jogi és életvezetési tanácsokat. (Időnként erős a kísértés :-)))
Ferencz Zsanettnek ezúton szeretném jelezni - csekély tízéves könyvtári (te jó ég, már 10!) tapasztalatomra építve, hogy a LEGTÖBB EMBER (és olvasó):
1. nem becsületes
A legtöbb ember becsületes. Azonban óhatatlanul a disznóságok tűnnek szembe, emiatt hajlamosak vagyunk általánosítani. Ide nem értve az építőipart és az autószerelést :-)
2. nem olvas, csak a kötelező olvasmányokat
Kérem, elemezze könyvtáruk kölcsönzési forgalmát. Nézze meg a sikerlistákat, stb. Nem a kötelező olvasmányok vezetnek. Külön figyelmébe ajánlom a szépirodalom/szakirodalom arányát a kölcsönzésben, de a könyvkínálatban is.
Bizony még informatikus könyvtáros állásinterjún is találkoztam olyan aspiránssal, aki a Kőszívű ember fiait tudta megnevezni utolsó szépirodalmi olvasmányaként. Node nem mindegyik. Mégis rá emlékszem. Ahogy államvizsga-bizottságban egy ifjú hölgyre, aki képes volt görög drámaíróként megnevezni Dantét. De nem mind ilyen... Becsapós dolgok ezek.
3. nem érdekli más csak önmaga
4. nem érdekli más
5. egyre jobban nem érdekli más
3.: ezek szerint meghalt a pletyka :-) Nyilvánvaló, hogy mindenkiben van bizonyos szintű egoizmus. Munkajogi tanácsadói tapasztalataim alapján azt látom, hogy sok-sok ember képes belebetegedni abba, hogy rosszul mennek a dolgok a munkahelyén, hogy valakit igazságtalanul bántanak a munkahelyén, stb. Az ember társas lény. Saját magát csak közösségben tudja meghatározni. Vannak bizony furcsa dolgok, ismerek olyan embert, aki átlépne egy utcán összeesett hajléktalanon, de életét áldozná a cethalak megmentéséért, stb. Szóval ezek komplikált dolgok.
Sokszor szörnyűek tudnak lenni az egyének, (mi magunk is), még szörnyűbben tudnak viselkedni a közösségek (vö.: A legyek ura), de a legtöbb embernek érző szíve van, sérülései, lelki nyűgöktől szenved, ki van éhezve a szeretetre, a figyelemre és az elismerésre. A jó szóra, a mosolyra. Nyilvánvaló, hogy legtöbbünkben emellett ott van az önzés, a kicsinyesség, hiúság, hogy Kantot citáljam: a dicsvágy, a bírvágy és a hatalomvágy, de azért a Pál apostol-féle zengő érccel és pengő cimbalommal is annyira ritkán találkozni, hogy - bár minden korban divat volt hanyatlásról prédikálni -, huszonöt év könyvtárosi, tíz éves jogászi, negyven év gyarló emberi pályafutás után csak meg merjem kockáztatni 3-5. pontokban írt megállapításaira válaszul:
Ó, dehogynem!
Üdv.:
HSD
6. anyagias, mivel cirka 20 éve szívják már a vérét (a pénztárcáján keresztül)
