2013. október 10., csütörtök

Re: [KATALIST] Búcsú a Katalisttól

Kedves Kollégák!

Az elmúlt napokban számos levél született Válas kolléga írása kapcsán. Ha jól értelmeztem, ő Reisz László szándékairól tett közzé egy feltételezést, és kinyilvánította az azzal kapcsolatos felháborodását. Rosszallását kiterjesztette jelen lista moderátorára is, és általában mindarra a szakmai közegre, amely eltűri, hogy az általa feltételezett szándék teret kapjon jelen fórumon.

Többen osztoztak Válas kolléga véleményében, felháborodásában és rosszallásában.

Mások az egész ügyet úgy értelmezték, mint az információszabadság korlátozására tett kísérletet, legalábbis annak bírálatát, és ezzel kapcsolatban fejtettek ki egyéni szakmai álláspontot.

Felszínesen szemlélve úgy tűnhet, mintha két eltérő kérdésről lenne szó. Egyfelől egy szándék megítéléséről, másfelől arról, hogy erkölcsi alapon szelektálhatunk-e a digitális újra-kiadások tekintetében? (Felfogásomban a digitalizáció egy újra-kiadásnak minősül.)

Valójában a történet egyszerűbb ennél. Történt valami, ami több kollégában igen-igen rossz érzéseket, bánatot, haragot, felháborodást keltett. Ez tény. Lehet következtetéseket levonni belőle, következményeket kívánni, vagy ilyen kívánalmakat vitatni, stb. Ez a vita megnyerhetetlen, mivel mindenki a saját sorsába ágyazottan éli meg a helyzetet.

Teljes jóhiszeműséggel, azaz csak jót feltételezve mindenkiről, bizakodásomat fejezem ki abban a tekintetben, hogy nincs és nem volt sem absztrakt, sem konkrét ártó szándék Reisz László részéről, és az eset felhívja valamennyiünk figyelmét arra, hogy a társadalmilag érzékeny kérdéseket érintő tárgyakban, és azok elővezetésében nagyobb empátiával, óvatosabb és óvóbb körültekintéssel járjunk el.

Egy zaklatott társadalomban pedig igyekezzünk a béke és a nyugalom érdekében önmagunkat is legyőzni ha kell, de nem szemet hunyva, hanem tárgyilagosan a helyére téve az esetleg vakvágányon robogó dolgokat.

Üdv.:
HSD


-----------------------------  dr. Horváth Sándor Domonkos  szabályozási szakjogász, könyvtáros  Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, igazgató  70/426-9504  Skype: hsdhsi1      "Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca)
2013.10.10. 10:59 keltezéssel, m n írta:
A nyílt antiszemita és rasszista uszítás suba alatti fogalmazás és sejtetés? Volt már olyan időszak több is a magyar történelemben, amikor a morális tisztesség került a 20. században kisebbségbe.... Épp azt nem akarjuk néhányan, hogy ezek az idők a maguk teljes valójában visszatérjenek. Újra csak azt mondom, a szakmai közbeszédben is kell legyenek olyan evidenciák amit a vitatott úr többszörösen áthágott, független attól mit tartalmaz még a tárgyalt műveken kívül az archívuma. A szólásszabadság értékeit védeni kell, s védik is mindenütt. Európa páriája lesz abból az országból, s saját magát teszi szalonképtelenné, ami kulturált társalgás keretei között eltűri ezt a beszédmódot, akármilyen szakmáról is legyen szó... S  én azt érzem szégyennek, ha ezt egy kisebbség képviseli a listán, vagy akár egész Magyarországon...


2013/10/10 Billédi Ferencné <bil7603@ella.hu>
Én nem búcsúzom, hanem örülök, hogy van egy jó szakmai hírforrás, bár néha bosszantó olvasmány. A szerkesztőnek tiszteletem és köszönet illeti meg. Azoknak akik "kissebbségben" érzik magukat és némasági fogadalmat akarnak tenni, azt javaslom: indítsanak saját fórumot, dolgozzanak, fáradhatalanul fejtsék meg a sejtetéseket, suba alatti sugalmazásokat.
Billédi Ferencné

_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist




_______________________________________________  Katalist mailing list  Katalist@listserv.niif.hu  https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist