Úgy tűnik, egyaránt fontos szempont a saját és vezetői / vezéri felelősség. (Döntően nem a számonkérés, hanem a tanulságok levonása, a tanulás miatt.) – Skaliczki-korszakon belül nyilván nem egyedül a névadót kell érteni, hanem inkább holdudvarát; ma Ramháb Mária rendelkezik nagy közvetett és közvetlen befolyásolási erővel, tehát az ő személyisége, intellektusának szintje nagyban kihat a szakma pozíciójára. A szakma szélesebb rétege ezt ma több-kevesebb morgolódás illetve időnkénti szóvirágok mellett egyelőre elviseli. (Ezekből nyilván csak az utóbbiak a nyilvánosak J, ahogyan ezt ez a diskurzus is mutatja.)
Való igaz, hogy a vezetettek, megvezetettek is felelősek a helyzetért. Főként demokratikusabb közösségekben. Nagy hatalmi távolság esetén – melyről néhány példát előző levelemben hoztam – a felelősség mégnagyobb hányada a vezetőé, ugyanos módszeresen igyekszik kikapcsolni a közösség immunrendszerét. Az előbbire a menedzsment-szakirodalom 80%-ot ír, az utóbbira nyilván magasabbat. Hogy aztán a tutyimutyi, vagy erőskezű vezetőre váró alattvalók húzzák magukra a vizes lepedőt, vagy lépésenként, vezéri praktikák által lesznek a tanult tehetetlenség részesei – nos, ez nyilván változó. – Persze, objektíven feltárható, vagy művészibb köntösben, pl. a Mindenki c. filmben. Feltárható, a hogyan a minőségbiztosítás minősége is. Ha majd megérik bennünk a vágy a nagykorúságra J, hogy Domonkos szavaira reflektáljak. A filmben a gyerekeknek sikerült! Erre – az előző levelek vélekedése szerint legalábbis – szakmánkban még nem érkezett el az idő. (Biztosan nem? J )
Manapság már a megfélemlítés konkrét esetei hangzanak el a félhomályos könyvtári folyosókon. Korábbról ilyenre nem emlékszem (de lehet, hogy csak nem jutott el hozzám). A megfélemlítéshez azonban a megfélemlíteni szándékozottak legalábbis passzív közreműködése – értsd: rettegésük - is szükséges. Egyébként ugyanis megmosolyognák a megfélemlíteni szándékozót. J
A király / királynő :D azonban, még ha bizonyos szögből hatalmasnak is látszhat, meztelen:
- tevékenységei teljesítményadatokkal túl sokszor nem igazolhatóak (mármint a kevés, független forrásból való adattal)
- gyakori ellentmondásban van saját maga által hirdetett elvekkel (ez tételesen dokumentálható)
- pozícionális (kapcsolati) tőkére támaszkodik általában az intellektuális helyett (pedig beszerezhető a döntés-előkészítési információ) – amellett, hogy a „hivatalos" minőségügyi képzés irányítóinak sincs minőségügyi végzettsége
- érthető tehát, hogy retteg a nyílt párbeszédtől (igen: tehát mindkét oldal retteg!)
- gyakran a szakmai nyilvánosságot kikerülve, de a szakma nevében cselekszik (a felhatalmazás hiányát senki nem kérdőjelezi meg nyíltan)
- anyagilag is érdekelt a helyzet fenntartásában (pl. a minőségirányítási képzéseket szervezve).
Mindezek – a kutatások szerint – együtt és külön-külön is a versenyképesség alacsony fokát vetítik előre.
Merítsünk erőt friss Oscar-díjas filmünkből!
Mikulás Gábor
From: Katalist [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of Horvath Sandor Domonkos, dr.
Sent: Tuesday, February 21, 2017 10:35 AM
To: katalist@listserv.niif.hu
Subject: [KATALIST] mult es minoseg
Kedves Kollégák!
A múlt firtatása valóban pikáns lehet, de alighanem megsüthetjük. Objektív értékelése igen nehéz lenne, és az biztos, hogy a szakmai múlt (és hatásai) nem az egyébként igen fontos szerepet betöltő Skaliczkiről szól egyedül, hanem a körülményekről is.
Olyanokról mint a szakmai szervezetek működési mechanizmusai, a szakma meghatározó személyiségeinek attitűdjei, olyanokról, mint az egyéni, intézményi, és általános szakmai érdekek egymáshoz való viszonya és ütközései.
Egy egész szakma kérdéseiben egy ember (és bizalmi környezete) önmagában nem lehet kizárólagosan meghatározó, ahhoz valamennyien kellettünk, akár azzal, hogy szóltunk/cselekedtünk, akár azzal, hogy nem szóltunk/cselekedtünk, akár azzal, ahogyan szóltunk/cselekedtünk, avagy ahogyan nem szóltunk/cselekedtünk... nemes és nagyszerű, vagy éppen haszonleső és pitiáner kalkulációink és késztetéseink, netán egyéb körülményeink, objektív, netán mondvacsinált indokaink és félelmeink, szorongásaink eredményeképpen.
Ami a minőségirányítást illeti, arra szükség van. Hála a maroknyi csapatnak, aki behozta, népszerűsítette, miután őket is megérintette kb. 25 évvel ezelőtt. Ez azonban olyan korszakhatár, ami már az egész világon nagykorúságot jelent, ez a nagykorúság azonban azzal járna, amit Mikulás Gábor is boncolgat. Ki figyel a minőségirányítás hazai rendszerének minőségére?
A jelenlegi jogi környezet ahhoz, hogy valaki a kérdésben szakértő legyen, azaz befolyással bírjon a minőségirányítási teljesítmények megítélésére, nos ehhez követelményként - meglehetősen megengedően - "igazolt minőségirányítási ismereteket" kíván meg. Azt nem írja, hogy ez az igazolás miként történik. Miközben az élet minden területén pontosan meghatározott végzettségeket követelnek meg, itt egy igen-igen megengedő szabállyal találkozunk.
Ezzel nem azt írom, hogy akik e kérdéskörben az adott jogszabály alkalmazásának folytán szakértenek és döntenek, azok ne értenének ahhoz, amit csinálnak, hanem azt, hogy az elmúlt két és fél évtizedben már elérhetőek hazánkban a minőségirányítási felsőfokú szakképzések, felsőoktatásban megszerezhető képezettségek, amelyek a TQM mellett általános, széleskörű és megalapozott ismeretet közvetítenek, és adnak olyan okleveleket, amelyek ezeket tanúsítják. És ezek meglétének megkövetelése a hazai minőségirányítási rendszer oktatási, szakértői és döntési pontjain talán olyan mozaikdarab, amelynek pótlása egy újabb, magasabb szintre emelné a rendszert.
Üdv.:
HSD
----
Dr. Horváth Sándor Domonkos
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, igazgató
9023 Győr Herman O. u. 22.
+36 70 426 9504
