2017. január 15., vasárnap

[KATALIST] Saját magunkat szőjük szövetté/Meghívó

A Budapesti Metropolitan Lab kiállítása a Magyar Nemzeti Galéria A épületében

Kiállításunk célja egy műalkotás megidézése, amely fizikai formájában nincs jelen; pusztán asszociációk segítségével rekonstruáljuk, ugyanakkor újra is értelmezzük annak hangulatát, atmoszféráját. Kiindulópontnak Imre Mariann Szent Cecília című installációját választottuk, amely a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható.

Imre Mariann alkotása egy földre helyezett betostestből, és egy mennyezetre függesztett pelxiből áll, ám a lényeg a két tárgyat – az „égi" és a „földi" – testet összekötő fonalszálak sokasága: a különböző magasságban megkötött csomók a testet elhagyó lelket ábrázolják. De a fonalszálak akár utalhatnak húrokra is; hiszen a szentként tisztelt szűz és vértanú a zene védőszentje, ábrázolásain gyakran látható lanttal vagy hárfával.

Szent Cecília emberi és szent mivolta között a mi kállításunkban is a fonalak jelentik a kapcsolatot. A látogatóknak lehetőségük van arra, hogy egy-egy fonalszálat megragadva részt vegyenek a kiállítás végső formájának kialakításában. Az így kialakuló, egyre sokasodó szövetrendszer körbe fonja, egy idő után talán el is takarja majd a választott szövegrészleteket, amelyek ritmusa – Imre Mariann installációjához hasonlóan – a materiálistól az anyagtalan felé halad.

A kiállítás a Budapesti Metropolitan Egyetem integrált társművészeti kurzusának keretében, a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Metropolitan Lab együttmüködésében valósult meg.
Projektvezető: László Zsófi

A kiállítás megtekinthető 2017. január 20-ig a Magyar Nemzeti Galéria A épületének első emeletén.

Budapesti Metropolitan Lab:
www.metropolitan.hu/muveszet/lab

_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist