Tisztelt Lista!
Szeretnék emlékezni egy "bejegyzéssel" Kocsis Zoltánra, legfőképpen életének számomra legmaradandóbb teljesítményére: Bartók interpretációira, a művésznek egy "könyvtári fellépésének" apropóján, a Műút folyóirat és a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár által szervezett, 2009. október 10-i, „A Műút a könyvtárba vezet" c. beszélgetést felidézve. (Valóban fellépés volt, hiszen az igazi művész minden mutatkozása az önfeltárás legmélyebb igényével valósulhat csak meg.)
http://www.muut.hu/korabbilapszamok/017/kocsis.html
Nyilvánvaló,-bár Kocsis Zoltán művészi tevékenységének sokoldalúsága sokaknak éppen halálával mutatkozott meg, ami nem "hiba", hiszen az egzisztencia a halálhoz-való lét során tárul fel teljesen- ,hogy az elhunyt művész életművének csak egy szűkebb, ámbár talán mégis legfontosabb, egész életét végigkísérő szelete Bartókhoz köthető. Így amikor Kocsis Zoltánról, a számtalan adottságokkal, kivételes talentummal megáldott előadóművészről beszélünk, akkor egy másik zseniális alkotóművészről, Bartókról (is) beszélünk. Fenomenológiai és esztétikai értelemben Bartók művei a legautentikusabban Kocsison keresztül mutatkoztak meg, (Bartók saját zongorázását leszámítva, természetesen) míg a modern magyar művészet és a magyar népi lelkiség a legegyetemesebben éppen Bartókon keresztül tárulkozik föl. A két személy, ha úgy tetszik, szubsztanciálisan és élethossziglan, most már örök érvényűen tartozik össze, asszociálódik tudatunkban, a kulturális emlékezetben. Az alkotóművészet és az előadóművészet, mondhatni dialektikus viszonyára, itt nem térnék ki, (arra pedig még kevésbé, bár érdekes diskurzus lehetne az is -hiszen az életmű feldolgozása most fog következni- ,hogy esztétikai ítéletet alkossak vagy éppen vitát nyissak arról, Kocsis inkább előadó-, avagy alkotóművész volt-e). Elég annyit megjegyeznünk (és egyben feloldanunk a dilemmát) e viszony recepcióesztétikai aspektusáról, hogy a mű-alkotás, mű-(re)interpretálás és mű-befogadás, (értelmezés-megértés) "hermeneutikai körében", egy dekonstrukciós elvű szemléletben nehéz "ontológiai fokozatokat" felállítani az esztétikum és a szerzőség ilyetén jellegű mutatkozását, sajátosságait illetően. Különösen áll ez Bartók életművére, akinek művei előadásának autentikussága már önmagában számos különös körülményt és szempontot involvál, tesz szükségessé. Az én megítélésem szerint, Kocsis Zoltán komplex, hangszeres előadó- és alkotóművészi, (zeneszerző is volt), karmesteri, operakarmesteri képességei, szemlélete elengedhetetlen feltétele volt a bartóki életműhöz való viszonyulás autentikusságában.
Bartók "Húsz magyar népdal" c. zongora-kíséretes szólóénekre írott népdalfeldolgozásait választottam "nekrológul", nem véletlenül. E "dalciklus" csodálatos módon egyesíti a magyar (népi) szellemiséget, lelkiséget a modern zene dallamvilágával, stílusával. Sajátos szintézisről van szó, amely végigkísérte Bartók életét,- azóta, mikor a magyar népzenével való 1904-es áprilisi találkozása során egy székely parasztlánytól hallott egy magyar népdalt egy észak-magyarországi kirándulás alkalmával- a magyar népi szellemiséget és lelkiséget az egyetemes modernitás szintjére emelni. A bartóki "destrukcó" a fogalom hermeneutikai-heideggeri értelmében vett, az eredethez történő redukciót jelenti, hiszen mindaz, amit addig (eredeti) "magyar dalnak", (nótának) gondoltak, egyéni szerzőktől származó műzene, (műdal), s mint ilyen műalkotás, a "létvesztés" kifejezője . (Legalábbis, ha a heideggeri gondolatkörben mozogva értekezünk a témáról.)
Bartók ezen dalciklusa azonban nemcsak zeneileg érdekes, modern, de a (nép)dalszövegek,-amint korábban volt róla szó Bob Dylannel kapcsolatban- szövegének sajátos esztétikai-(szép)irodalmi "helyzete" végett is, mely körülmény hermeneutikailag is döntő az értelmezésben, műbefogadásban. Kocsis Zoltán Bartók interpretációi éppen azért egyediek és autentikusak, mert hermeneutikailag lehatolnak a népdal jelentésvilágáig. (A művész személyesen hallgatott Bartók által összegyűjtött fonográftekercseket, illetve természetesen Bartók archív zongorafelvételeit, mielőtt összes zongoraművét hanglemezre rögzítette.) Ha szöveg és a dallam primer viszonya szétválik, szétválasztható, ahogy ezekben a népdalfeldolgozásokban halljuk, akkor mi az, ami mégis összeköti Bartók népdalfeldolgozásait az eredeti népdal(szöveg) szellemiségével, egyáltalán mitől autentikus a puszta kottafejek mögött mutatkozó (zenei) tartalom?
"A dallam és szöveg egysége sem meríti ki azt a teljességet, ami énekelt népdalainkat jellemezte"- írta Ortutay Gyula. A kérdés, a probléma természetesen hermeneutikai probléma is. Bartók maga is azt vallotta, hogy a "kottaírásunk többé-kevésbé fogyatékos, nem rögzíti pontosan a zeneszerző szándékait." Az előadónak más szempontokat is figyelembe kell vennie és még kiegészítem ezt azzal a hermeneutikai elvvel, hogy a műbefogadás a befogadó személyével lesz teljessé. Bartók zenéjének létredukciója a magyar (népi) szellemiség és lelkiség szíve közepébe, a "népiség" és a kozmikus-szürrealizmus szimbólumvilágának szemiotikájára vezethető vissza. Ha a népdalfeldogozás során a dallam már egyáltalán nem is hasonlít az eredetire, akkor a szövegen átsejlő jelentés lehet a kulcsa Bartók (és a bartóki szellemiség) megértésének.
Bartók mindazonáltal nehéz utat választott esztétikailag, amikor a népdalt és a népi szellemiséget beemelte művészetébe, hiszen a létfelejtésben élő "romantikus" magyar városi ízlésvilág számára egyrészt nem létezett a népdal, másrészt ezek a népdalfeldolgozások a magyar népi szellemiség "megerőszakolását" jelentették még a zeneileg műveltebbek számára is, míg a nyugati polgári, progresszív filozófia mértékadó interpretációjában viszont a "faji gondolattal" való kacérkodás (amúgy teljesen alaptalan) vádját kapta meg, amikor az atonalitás hiányát a szemére vetve, a tonalitásban egyfajta "hamis" egységet, mítoszt tulajdonítottak (egyes, főképp késői) műveinek, megkérdőjelezve, hogy ami népi eredetű (és tonális), az nem lehet autentikusan modern. (Vö.: Theodor W. Adorno vonatkozó írásait Bartókról)
Mára azonban mindkét gondolatot elsodorta az idő, Bartók a "helyére került", nem utolsósorban az olyan nagyságoknak köszönhetően, mint Kocsis Zoltán, aki a Bartók Új Sorozatot is felügyelte, illetve maga is oroszlánrészt vállalt a felvételek elkészítésében, melyek még tökéletesebbek, mint az első Bartók összkiadás. Kérdés, mi lesz ennek a CD, illetve kottasorozatnak a folytatásával, halála után?
https://hungarotonmusic.com/news-n50.html
Érdemes megjegyeznünk könyvtári szempontból,- és a könyvtárat most a szorosabb, a szövegvalóságra "szűkítő" hermeneutikai fogalmi meghatározásában értem-, hogy Kocsis nemcsak előadóművészi, de publikálási területen is magas mércét állított a zenetudomány berkeiben. Álljon itt ennek illusztrálására az éppen idézett Húsz magyar népdalról szóló esszéje:
http://epa.oszk.hu/01000/01050/00132/pdf/EPA01050_holmi_2014_12_1615-1624.pdf
Végül, hadd szóljon a levelem apropójaként ajánlott Húsz magyar népdal Kocsis Zoltán,Halmai Katalin, Lukin Márta, Gulyás Dénes, Kálmándi Mihály közreműködésével:
https://www.youtube.com/watch?v=hJVOgaPAuNY
| | www.youtube.com Ének: Halmai Katalin, Lukin Márta, Gulyás Dénes, Kálmándi Mihály Zongora: Kocsis Zoltán Népdalok (sorban): A tömlöcben Régi Keserves Bujdosó Ének ... | |
Balogh András könyvtáros
Ui.: A bartóki esztétika heideggeri szellemű feldolgozása igencsak izgalmas téma.
