A modernitás, a modernség valóban nem állapot, hanem folyamat, és nem is végtelen folyamat, hanem az emberiség történetének egy hamarosan lezáruló szakasza. Talán csak átmenet egy következő ezer éves ciklusba? A (poszt)modern (a posztmodern vagy késői modern része a modernségnek, nem is teszek különbséget most) világban már nem olvasók járnak könyvtárba, hanem fogyasztók, akarom mondani használók, élményekre, gyorsan fogyasztható tartalmakra vágynak, éppen úgy, mint az élet más területén is ez az elvárásuk. Jelen pillanatban ez az uralkodó életfelfogás, világlátás. Úgy látom, hogy eljutottunk oda, hogy a kor szelleme azonos lett a kor lidércével. Ehhez alkalmazkodott/alkalmazkodik a könyvtár is, amennyire mint intézmény képes lehet erre. Nem az "itt és most azonnal megkapni mindent" parancs a nyomasztó, (sőt örömteli, hogy technikailag kivitelezhető lett a Bibliotheca Universalis vagy a Mundaneum), hanem az összes információs robbanáskor (pl. Gutenberg találmányát követően) megfigyelhető átmeneti sekélyesség állandósulásától való félelem. Bár tényleg az a meggyőződésem, hogy ez csak átmeneti időszak.
Nekünk arra készülnünk szerintem, pontosítok: én arra készülök, hogy amikor a modernség lidércének nyomása elmúlik, akkor is kell egy közvetítő intézmény, amely az elmúlt évezredekben felhalmozott és dokumentumokká tárgyiasult emberi tudást (és tudatlanságot), a világ megismerésére és reprezentálására késztető emberlétünk összes emberi gondolatát, amely akár a tudomány, akár a poézis nyelvén íródott, "átvigyük a túlsó partra", a sekélyesség időszakán túlra. Ez az intézmény akkor is a könyvtár lesz, ha a korhoz igazítjuk a nevét, és akkor is, ha meghagyjuk. Ha változtatunk a nevén, akkor annak leszünk kitéve, hogy minden múló hóbortnak, divatnak játékszerévé tesszük a "brand"-et (hogy igazodjak a korszellemhez egy kicsit), viszont valóban lényegesen megnőhet a távolság – Saussure szakkifejezésével – a jelölő (könyvtár) és a valóság vagyis a Saussure-i jelölt (a dokumentumokban tárgyiasult, – széles értelemben vett – emberi tudás tára) között. Másképpen a jel és a jeltárgy kapcsolata egyre kevésbé lesz indexikus, hanem még inkább szimbolikussá válik. Baj ez? Gondot fog okozni a megértésben, ha a könyvtár névvel emlegetett intézményre még kevésbé lesz igaz a "könyv-társág"? Aligha.
Azt javaslom, hagyjuk meg a nevet, és folytassuk a gondolatok, a tudás átmentését. Meggyőződésem, hogy egy jobb korban majd elismerik értékként ezt a munkát. A korlátoltság Tótfalusi Kis Miklós felett is csak átmenetileg győzhetett.
Üdvözlettel:
Budai László
_________________________________________
Citromail.hu levelezőrendszerből küldve
Lépj be vagy regisztrálj
_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
