2013. április 24., szerda

[KATALIST] koszonet Sipos igazgatononek

Kedves Sipos Anna Magdolna és Listatagok!

      Nagyon köszönöm a történeti áttekintést,
és - a honlapra pillantva - meg is vagyok győződve,
hogy a PTE FEEK Könyvtártudományi Intézetében
 kiváló és sokoldalú munkatársak kutatják az ismeretek különböző formáit,
 a tudás terjedésének, megszervezésének módjait stb.
Tehát méltán kelthetjük itt további jó hírüket a listán.

    Egyébként csak magánban köszönném meg szíves válaszát,
mert nem akarnám a lista figyelmét terhelni,
 amikor érdemi újat nem teszek hozzá a köszönethez.

     De ha már mégis, akkor majdnem kívülállóként
 továbbra is úgy gondolom,
 hogy a "műveltség" és a "írástudás" kapcsolódik ugyan,
 de mégsem tejesen ugyanaz,
(- akármilyen közegben
vagy eszköz segítségével valósul meg). 

      Érdekes ez az oktatók eddigi életműveiből
kiemelt 5 legfontosabbnak ítélt publikáció.
Olyat is láttam már külföldi honlapokon,
hogy valaki a 5 legutóbbi publikációját tünteti föl.
     Megint mások pedig csoportosítva,
 először a saját monográfiáikat,
aztán az általuk szerkesztett könyveket,
majd az megírt könyvfejezeteiket,
tanulmányaikat,  cikkeiket,
végül könyvkritikáikat
és külön az előadásaikat sorolják fel.

Üdv.:
NpL
(Ígérem, ma már nem írok,
mert túl sok volt belőlem,
 s közben én se haladok ...)


From: sipos.magdolna@feek.pte.hu
To: lnagypal@hotmail.hu; katalist@listserv.niif.hu
Subject: RE: [KATALIST] informacio es muveltseg
Date: Wed, 24 Apr 2013 11:18:52 +0200

Tisztelt Nagypál László! Kedves Listaolvasók és -használók!

Bibliometriai mérések szerint az information literacy kifejezés az 1970-es évek közepétől van jelen a tudományos szakirodalomban, ám széles körben való elterjedése az 1990-es évek végén és a 21. század elején tapasztalható. Először a pedagógiai szakirodalom és szakmai, tudományos nyilvánosság foglalkozott a témával részletesen, majd a kétezres évek elejétől a fogalom használatában a könyvtári, könyvtártudományi szakterület vette át a vezetést; ez a tendencia ma is érvényes.  Nég y szakirodalmi adatbázis vizsgálatának (WOS, ERIC, LISTA, Scopus) eredményei azt mutatják, hogy a fogalom használata a nemzetközi szakirodalomban igen jellemző. A meghatározó nemzetközi dokumentumok az információs műveltséget a 21. századi kulcskompetenciák körébe sorolták.

A gazdag nemzetközi szakirodalom mellett, ma már idehaza is bőséges szakirodalma van a kérdéskörnek. A PTE FEEK Könyvtártudományi Intézete pedig e témára szakosodva szervezi évek óta az egyik BA-s szakirányát, továbbá a Könyvtárpedagógia-tanár képzésben is kiemelten kezeljük e téma megismertetését a "képzők képzése" keretében, valamint szakirányú továbbképzési szakot is akkreditáltattunk e témában.

A következő két év során pedig a TÁMOP támogatás segítségével -remélhetőleg - sikerül majd a fogalmat és az ahhoz kapcsolódó könyvtári tevékenységeket közelebb vinni mind a könyvtárosokhoz, mind pedig a pedagógusokhoz.

Úgy vélem, arra is érdemes a figyelmet felívni, hogy a nyilvános könyvtári ellátásról szóló tv. múlt évi módosításába a nyilvános könyvtárak alapfeladati közé bekerült az információs műveltség, a digitális írástudás fejlesztése. 

A fogalom jelentéstartalmával foglalkozó írásművek egy részére Koltay kolléga már felhívta a figyelmet; akiket érdekel a téma, azok számára magam is ezek elolvasását, feldolgozozását javaslom. Továbbá engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet a PTE FEEK Könyvtártudományi Intézete munkatársainak e témában megjelent publikációira is: Varga Katalin, Egervári Dóra, Béres Judit, Sipos Anna Magdolna.

Eredményes és jó olvasást kívánok.

Üdvözlettel: Sipos Anna Magdolna, intézetigazgató PTE FEEK Könyvtártudományi Intézet