2012. július 16., hétfő

[KATALIST] 50 eves a konyvtaroskepzes Szombathelyen

Tisztelt kollégák!


1962 őszén indult Szombathelyen a népművelő-könyvtáros képzés, 10 évre
rá, 1972-ben a tanár szakkal párosított főiskolai könyvtárosképzés.
2002-ben, a kreditrendszer bevezetésével párhuzamosan a szak az
informatikus könyvtáros nevet kapta, 2006-ban ezen a néven alapképzés
(BA), 2009-ben pedig mesterképzés (MA) indult. Először a múlt héten
sorra került vándorgyűlésen kezdtük népszerűsíteni az 50 évforduló
alkalmából szervezett programot, mert úgy láttuk a résztvevők
listáját áttekintve, hogy valamennyi képzési formában végzettek közül
többen vannak jelen, s még többen lehettek olyanok, akik valamilyen
formában kapcsolatba kerültek végzettjeinkkel. Ugyanez lehet érvényes
a Katalist olvasóira is, ezért az őket is szeretnénk informálni a
rendezvényről.

A korábbiakban volt már közös megemlékezés (1987-ben, a 25.
évfordulón), és olyan is, amelyre külön került sor (2002-ben, a 40.
évfordulón). Most az első nap közös programra kerül sor, ugyanakkor
szombaton lehetőséget kapunk arra, hogy saját szekciót is tarthassunk.
Ennek keretében találkozhatnak volt tanáraikkal, hallgatótársaikkal.

Kérjük, segítsenek abban, hogy minél többekhez jusson el a rendezvény
híre, s szeretnénk, ha önök is aktív részesei lennének az
eseményeknek.

Nagyon örülnénk, ha lennének olyanok, akik fényképekkel, egyéb
dokumentumokkal segítenénk az elmúlt évtizedekre való emlékezést,
hozzászólásukkal járulnának hozzá a rendezvény sikeréhez.

Várhatólag hamarosan elkészül a végleges program és a jelentkezési
lap, amikor megkapom, igyekszem ezeket is továbbítani. Tudomásom
szerint nem lesz részvételi díj, de az étkezést, szállást
önköltségesen kell megoldani.

Üdvözlettel:
Murányi Péter

dr. Murányi Péter egyetemi docens
Nyugat-magyarországi Egyetem, Savaria Egyetemi Központ,
Könyvtár- és Információtudományi Intézeti Tanszék
peterm15@gmail.com

Azok kedvéért, akiknek esetleg gondot jelentene a melléklet
megnyitása, ebben a formában is elküldöm a tervezett programot:

"Visszahívó"
Gondolatok, tanulságok, emlékek: 50 éve indult a népművelő-könyvtáros
Szombathelyen

2012. szeptember 14-15. Szombathely

szeptember 14., péntek

10.30 óra - Hivatalos köszöntők
Prof. dr. Faragó Sándor rektor, NymE
Szövényi Zsolt főosztályvezető, Emberi Erőforrások Minisztériuma
Prof. dr. Gadányi Károly elnök-rektorhelyettes, NymE SEK
Majtényi László elnökhelyettes, Vas Megyei Önkormányzat
Dr. Puskás Tivadar polgármester, Szombathely Megyei Jogú Város

11.00 óra - Visszapillantás: a képzés szakmai irányai, változásai a
képzésben szerepet vállaló tanárok összegezésével
Előadók: Horváth Margit, dr. Tóth Gyula, dr. Katona Attila, dr.
Murányi Péter, Kispálné Horváth Mária, Zsámboki Árpád

13.30 óra - Ebéd

14.00 óra
Fotózás az "alma szobornál"
A kultúra élő fájának elültetése
Megemlékezések a Weöres Sándor szobornál, Nagy Gáspár emléktáblánál.
16.00 óra
Emlékszoba átadása, tanári arcélek,
emléktábla állítása Szalay László hajdani főigazgató tiszteletére
Arcvonalban" hallgatói pályaképek, életutak, sorsok, hallgatói visszaemlékezések
20.00 óra - Nosztalgia gólyabál (sok meglepetéssel), fogadás és vacsora

Szeptember 15., szombat

A Könyvtári (most Könyvtár- és információtudományi) Tanszék volt
oktatóinak és hallgatóinak programja
10.00-11.30
A tanszék nyugdíjas oktatóinak visszaemlékezései (Ferenczi Zsuzsanna,
Frank Róza, Kovács Mária, Prejczer Paula, Rétfalvi Gábor, Tóth
Gyula.). Megemlékezés a tanszék elhunyt oktatóiról. A tanszék korábbi,
most máshol tevékenykedő oktatói.

12.00-13.30
A partnerintézmények (a megye, régió könyvtárai, szakmai szervezetek,
képző intézmények) képviselőinek hozzászólásai. A tanszék jelenlegi
tevékenysége, oktatók, képzési programok. Az informatikus könyvtáros
mesterképzés megvalósulása (Pálvölgyi Mihály). Jelentősebb hallgatói
projektek a közelmúltban (BOBCATSSS-szimpózum, Öböl-könyvtár,
Olvasótárs). Jövőbeni tervek.

13.30-14.30 Ebéd

14.30- Látogatás a Berzsenyi Könyvtárban. Fórum, kötetlen beszélgetés.