2012. március 9., péntek

Re: [KATALIST] A halott könyvek...

Tisztelt Listatagok!

A helyszínen korrekt tájékoztató van mindarról, ami kritikaként
felmerül(he)t, de a weben/médiatudósításokban nem jelenik ez meg (pl.
leírják az ötezer kötetet kiválogatók, hogy azon műveknél, melyek több
kiadásban is megvannak az EK-ban, igyekeztek csak olyanokat
kiválasztani, melyeknek egyik kiadását sem kölcsönözték.) A
beválogatott Boris Vian-regényt az utóbbi két évtizedben legalább négy
kerületi könyvtárból kölcsönöztem, de fel sem merült bennem, hogy az
EK-ban is lehet belőle, nem azért jártam oda még egyetemistaként. (És
Dani Facebookos kritikájában is van igazság.) Ki hinni el, hogy Szabó
Magda Mondjátok meg Zsófikának című ifjúsági regényét sem kölcsönözték
semmilyen könyvtárból legalább 22 éve? Nem is erről van szó, az
Egyetemi Könyvtárból nem kölcsönözték. Bán Zoltán András elmondja,
hogy alig tudott magának szerezni az utóbbi években nagyon népszerűvé
vált Rubin Szilárd 1956-os Szélverte porták regényéből. Az EK-ból nem
kölcsönözték régóta. Az ellenpéldák (kis számban) mutatnak-e bármit?

Kellene ezt nyomatékosítani a kiállítás szervezőinek, ha a "Halott
könyvtár kísérlet a magyar könyvtárak 1989 óta olvasatlan állományának
modellezésére"? Vagy elég a valahol alul mondani "köszönetet az ELTE
Egyetemi Könyvtár vezetőinek és munkatársainak, hogy a mintavételhez
rendelkezésünkre bocsátották hatalmas gyűjteményüket és nem csak
lehetővé tették a válogatást, de tanácsaikkal folyamatosan segítették
is munkánkat."

Amiről nem találtam infót: szerepelnek-e ezek a könyvek az EK
OPAC-jában? Vagy mint arra utalnak, leltárkönyvekben (a nem
használtcédulakatalógusokban) csak? Ez utóbbit nem hiszem, de
lekerestem 6-8 címet-kiadást közülük, és egyiknél sem találtam
EK-példányt. Persze, lehet, hogy éppen a kiállításra átadás miatt
blokkolták ezeket.

Aki olvasóként megnézi a kiállítást, és elgondolkodik rajta, az
újrafelfedezés élményén kívül a könyvtárakhoz is kedvet kaphat (ha
ilyen kincsek rejteznek a könyvtárakban) - a kiállításszervezők
reklámja viszont tényleg kicsit olyan, mintha én azt hirdetném, hogy
"archívum = poros iratcsomók". Hát nem? Hát nem.

üdvözlettel, kl

> Hadd vitatkozzak veled egy kicsit! Ez most másról szól, ez
> egyszerűen nem igaz, csúsztatás, és persze jó botrányszagú, mert ez
> a cél.

_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist