Ugyan Ilona már pá-pát intett az <<elsö online katalogus>> témának,
Ungváry Rudi beidézett tanulmánya nálam sok mindent felidézett a
régi idökböl, amelyben az Akadémiai Könyvtár is markáns szerepet
játszott. Dokumentumok hiján, emlékeimböl szeretnék pár megjegyzést
tenni. Szó volt itt mindenféle gépesített anyagról, de az
<<online katalógus>> az nem a különféle adatbázisok, gyüjtemények
gépre vitelét, hanem a könyvtári állomány - valamelyes részének
vagy egészének - gépi megjelenését jelenti.
Ungváry Rudolf irja:
'...A nemzeti könyvtári feladatok ellátásához, a hazai szokásokhoz,
szabványokhoz, valamint a magyar nyelvhez való hozzáigazítást az
OSZK szakembereinek kellett elvégezniük, és ez később rendkívül
nagy munkának bizonyult. Érzékelték ezt az MTA szakemberei is,
mert idővel kihátráltak a DOBIS/LIBIS bevezetése alól, és az OSZK,
a kezdeti reményekkel ellentétben, máig egyedül maradt ennek a
rendszernek és utódrendszerének, az AMICUS-nak az adaptációjával...'
Az MTA Könyvtára már a 70-es évek végétöl kezdve szolgáltatott
országosan az ISI adatbázisaiból - az SCI, SSCI és AHCI anyaga
hetente mágnesszalagon érkezett Philadelphiából. A nyolcvanas évek
közepén még az volt az elképzelés, hogy a citációs indexeket
futtató méretes IBM gép fogja az OSZK-val közösen beszerzett
DOBIS/LIBIS-t szolgáltatni. 1990-re nálunk is, az OSZK-ban is
óriási energiákat vitt el az akkori kifejezéssel turnkey-systemnek,
kulcsrakész rendszernek számitó DOBIS/LIBIS honosítási munkája, a
teljes üzemeltetési dokumentáció le lett fordítva, és a forráskód
is -- ahogy Rudi jelzi -- rendelkezésre állt. A hónapokon át tartó
tesztelés során kiderült, hogy a rendszer rettentöen merev, várható
gépi-gépesitési igénye bálna méretü és ez csak növekedni fog,
minimum bazilika méretüre.
1991-re nyilvánvalóvá vált, hogy a Dortmund-Leuven egyetemi
fejlesztés inkább az elmúlt évtized terméke, különösen akkor,
amikor a BME 1991 öszén bemutatta a kis természettudományi
kutatói könyvtárában implementált Aleph-et. Ezért 'hátráltunk ki'
és a DOBIS LIBIS helyett az Aleph-et választottuk 1992 tavaszán.
Szerencsére -- mert ez a rendszer azonnal MÜKÖDÖTT (azóta is, immár
mint a világ második legnagyobb IKR-e). Ezt már az OMIKK-os kollégák
is látták és Vajda Erik Stiegrad Gáborral többször jártak nálam és
ott döntötték el, hogy az Aleph-et fogják választani. Ezt követöen
egy újabb országos szakkönyvtár, az OMgK is az Aleph-et vezette be
-- az Egyetemi Könyvtárnak mindehhez két évtized kellett -:)
Szóval 1992 nyarán beindult a katalogizálás és a szerzeményezés.
1993-ra a korábban sok éven át MicroISIS-ben épitett MTA
disszertációs adatbázis 20-ezres rekordszámmal konvertálás után
betöltésre került. Ezzel indult az online katalógus (DIS albázisként)
az Akadémiai Könyvtárban, ezt tettük nyilvánossá és kereshetövé
helyileg, és telnettel távoli eléréssel (még X-25-on). Közben
akadémiai pénzböl - külső céggel szerzödve - levezettem az elsö
nagyszabásu retrospektív konverziós programot: 1993-ra már 80 ezer
rekord (1986-1993 közötti állomány) is gépre került: ez a 80-ezres
nagyságú kurrens könyvanyag volt az a kritikus tömeg, amellyel el
tudtuk kezdeni az olvasók leszoktatását a cédulakatalógusról és
rávenni a terminálok, az online katalógus használatára.
1994 novemberében, az azévi DAT-konferencián tartottam az elsö
nyilvános beszámolót az MTAK automatizálásáról.
Bánhegyi Zsolt
On Sat, 10 Mar 2012 11:42:20 +0100, Ungváry Rudolf <ungvary@hungary.com>
wrote:
> Tisztelt Kollégák,
>
> kiegészítésül még csak annyit: "A Nemzeti Könyvtár számítógépesítésének
> történet 1969-től az ezredfordulóig" c. a Könyvtári Figyelőben 2003-ban
> megjelent tanulmányomban
>
> http://ki.oszk.hu/kf/kfarchiv/2003/1/ungvary.html
>
> kitekintés található a tágabb könyvtári környezet állapotára is.
>
> Ungváry Rudolf
>
>
> -----Original Message-----
> From: katalist-bounces@listserv.niif.hu
> [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of HEGYKOZI Ilona
> Sent: Saturday, March 10, 2012 10:32 AM
> To: katalist@listserv.niif.hu
> Subject: [KATALIST] elsõ online katalógus
>
> Kedves Kollégák,
>
> sokan segítettek ezt a kérdést megválaszolni, köszönöm
> mindenkinek: Horváth Zoltánnénak, Rácz Ágnesnek, Prokné Palik
> Máriának, Fazekas Andreának, Balázs Lászlónak, Gyüre Péternek,
> Büki Balázsnak.
>
> Hogy melyik könyvtár volt az elsõ, az nem igazán derült ki (a Libinfo-
> kérdést beküldõ egyébként csak az idõpontról érdeklõdött).
> Reméljük, egyszer valaki megírja a magyarországi könyvtári
> számítógépesítés krónikáját...
>
> Ilona
>
> _______________________________________________
> Katalist mailing list
> Katalist@listserv.niif.hu
> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
>
>
> _______________________________________________
> Katalist mailing list
> Katalist@listserv.niif.hu
> https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist