„És persze, ha mi is úgy viszonyulunk a könyvtárhoz, egymáshoz, a felhasználókhoz, a közművelődési rendszerszervezéshez, - és mindenhez, ami hozzátartozik. Én is azt mondom, hogy a könyvtár örökké él, amiért sokan és sokat dolgozunk, akár így, akár különféle módokon”.
Kedves Pál!
Ezzel a gondolattal nagyon tudok azonosulni Ezzel kapcsolatban tettem is fel a listára egy közös gondolkodásra ösztönző levelet. Ugyanis szerintem ez a lényeg!!! Vagyis más irányba is tapogatózni kell, túl a hagyományos könyvtári feladatokon!
Valóban egy jó ötlettel, fogással tudunk eredményt elérni a tanulóknál (mint pl. a nincs meg az interneten, nézd meg a könyvben – gondolattal). De ez egy nagyon csekély része a könyvtárhasználatra ösztönzésnek. Viszont ez tetszett a legjobban az írásából: „ők még játékos korban vannak, leginkább a mozgásra és a sokféle játékra lenne szükségük, közösségépítésre, önmagukkal és a világgal való rendbejövetelre”.
Ezen a vonalon kellene talán elindulnunk, nekünk könyvtárosoknak! Ebben sokat tudnak segíteni pl. az olyan gyerekkönyvtárosok, akik együttműködnek az iskolai könyvtárakkal! Vagy a tanár kollégák az iskolában, akik pl. az Antigonét tanítják. Ők is látják, hogy ez nyögve-nyelve megy. Vannak olyan magyar tanárok, akik – tiszteletükre legyen mondva – mégis megismertetik a dráma lényegét, cselekményét (már a diákoknak el sem kell olvasniuk). Szerintem ez is jó megoldás. Persze ettől nem lesz olvasóvá nevelés. Vagy mégis?
A kulturális igazgatástól, vagy az oktatásitól nem várhatunk sok segítséget (lásd egy előbbi írásomat: 648 gyerek van könyvtáros nélkül az egyik megyei jogú város iskolájában).
„A mai korcsoportos formákba tömörülő kamaszok a felnőttek dolgairól vajon miért nem szeretnek irodalmat olvasni”?
Kedves Marcsi!
Szeretnék az általad írottakra is reagálni.
Ez a kérdésed érdekes. Véleményem szerint erre lehetne válaszokat keresni. Te szinte meg is válaszolsz rá. „Valahol elszállt a kontroll és nagyon távol állunk szerintem a megértéstől. Közben pedig magányosak, tanácstalanok a fiatalok. Nem értjük, mert nagyon „közel” vagyunk, nincs kellő távolságtartó, elemzésre alkalmas rálátás a lényegre, kivéve néhány kiváló elemzőt”.
Újra csak azzal hozakodnék elő, hogy be kellene vinnünk a könyvtárunkba mást is! Ami a kamaszokat érdekli. Pl. a drámapedagógiát. Ez egy rendkívüli módszer a megértésben a megéreztetésben. A kamaszokhoz ez nagyon közel állhat, amennyiben ezt gyakoroltatják velük. De sajnos azt vettem észre, hogy az iskolákban sem jellemző a drámatanítás. Sem módszerként, sem tantárgyi keretekben. Ha modulban oktatják, akkor is félnek a nevelők eltérni a tanmenettől. Pedig hatalmas ereje van a drámapedagógiának. Az olvasásra, vagy könyvtárhasználóra nevelésben pedig a szakértői drámának. Én ebben hiszek, bár a kettőt együtt még nem sikerült alkalmaznom. Pedig nagyon szeretném! De ugyanezt a közkönyvtárakban is lehet alkalmazni, nem csak a gyerekeknél, minden korosztálynál (idősebbeknél is). Hát én ebben nagyon hiszek.
Üdvözlettel:
Antal Zsuzsa könyvtárpedagógus (drámapedagógus)
