Úgy vélem, hogy ez a kirobbant vita a fórumon nem volt/van/lesz hiábavaló!
Magam is diákhitelből tanultam, mert az állam a kétszakos képzést nem támogatta, levelező tagozaton a pici gyermek és család mellett. A szegénységem miatt a gimnáziumot is levelezőn fejeztem be, mert évvesztesként a 18. évemet betöltve munkavégzésre kényszerültem. De, saját költségen azóta is tanulok egyfolytában. Soha és semmilyen körülmények között sem buktam meg, 4-5-ös érdemjegyekkel vizsgáztam. Tehát van két diplomám és van öt szakmám, ebből 4 középfokú és egy felsőfokú szakképesítés, van nyelvvizsgám, több nívós tanfolyami végzettség ...
Egyik könyvtáros álláspályázat alkalmával olyan kollégát kerestek, akinek minél több szakmai tudása van annál jobb. Jelentkeztem. Az interjún a vezető kedvesen elmondta, hogy az élethosszigtartó tanulás mintaképe vagyok, de a gyakorlati időn túl nem dolgoztam könyvtárban ... sorry ...
Az állam a kötelező (általános, gimnázium) oktatásomat támogatta, de az én anyagi és egyéb befektetéseim a képzésekbe soha, de soha nem fognak megtérülni. A kis fatornyosomból 3 évi munkanélküliség és támogatásnélküliség után elmenekültem a fővárosba dolgozni. Ha munkát keresek, már csak az adott munkakörhöz, az elvárt végzettséget jelölöm meg; de a tanulást nem hagyom abba ... és elkezdhetem szakszerűen katalogizálni a bizonyítványaimat és egyre nagyobb polcra leszek kénytelen pakolni őket.
Úgy vélem, ez nemzetgazdasági szempontból iszonyú humánerőforrás-pazarlás.
Üdvözlettel: Tünde, a logisztikus
2011/4/9 Anikó Nemes <aniko.semen@gmail.com>
Tisztelt Lista!Engedjék meg, hogy a korábbi vitához én is hozzáfűzzek néhány gondolatot!2009-ben végeztem BA informatikus könyvtáros szakon, információ bróker és menedzser szakirányon. Kitűnő tanáraim voltak ennek és szorgalmamnak köszönhetően kiváló minősítésű diplomát szereztem.Nem származom jómódú családból, de mindig is szerettem volna olyan szakmát kitanulni, amit elhivatottan tudok végezni. Nem kis időbe telt, míg megért bennem az elhatározás, hogy könyvtárosként szeretnék majd dolgozni. Nem kapkodtam el a döntést, mert nem akartam egy lenni a sok "papírért" egyetemre járó közül. A médiából is folyamatosan azt lehetett hallani, hogy csak az fog tudni a jövőben megélni, aki diplomával rendelkezik. Így arra a döntésre jutottam, hogy megéri befektetni a tanulásba. Felvettem a diákhitelt, hogy a jobb jövő reményében elkezdhessem tanulmányaimat. Kezdetben döcögősen ment a tanulás, de szépen belerázódtam - ezúton szeretnék köszönetet mondani tanáraimnak, akik ebben az időben is hittek bennem és esélyt adtak a folytatásra. Költségtérítéses, levelező formában tanultam, mivel a képzés elkezdésekor volt munkahelyem. Az állásom viszont időközben megszűn és 2,5 évnyi kemény álláskeresési küzdelmet folytattam a megélhetési gondjaim mellett. Sajnos sikertelenül. A leggyakoribb indok az elutasításokra - már amikor megindokolták, vagy a túlképzettség, vagy az alulképzettség volt. Előfordult, hosz bár bekerülhettem volna egy céghez, akik látszólag tolerálták volna a tanulói jogviszonyomat, de mint később kiderült fel kellett volna adnom érte az iskolát és az addig elért eredményeimet. Ezt a pazarlást anyagi és elvi okoból sem tehettem meg, így a tanulás folytatását választottam.Mivel a diákhitelből fizettem az iskolát és az önellátást - családi körülményeim nem olyanok, hogy otthon maradhattam volna -, a folyamatos álláskeresés mellett a lehető legjobb eredményt akartam elérni, hogy reményeim szerint idővel átkerüljek az államilag finanszírozott képzésbe. Bár nem bántam meg a szorgalmamat, mivel egy idő után presztízskérdésé vált számomra, mégis csalódással töltött el, hogy a jeles eredményű szakdolgozatom és államvizsgám, valamint a 4,72-es három évi összátlagom ellenére egyszer sem kaptam lehetőséget arra, hogy állami finanszírozott képzésben részesüljek. Lenyeltem a békát, mert abban reménykedtem, hogy idővel majd úgyis megtérül az anyagi és szellemi befektetésem.Annak köszönhetően, hogy minden gyakorlati helyemen elégedettek voltak velem, az egyik könyvtárból engem ajánlottak egy határozott idejű állás betöltésére. Az állást meg is kaptam és 11 hónapig heti 20 órában boldog szakember lehettem. Nem kis kihívás volt a munkám, pályakezdőként egy elhanyagolt iskolai könyvtárat kellett egyedül életre keltenem. Mivel szeretem a hivatásom és lelkes voltam 120%-ot teljesítettem.DEa munkaszerződésem lejárt és nem hosszabbították meg. Azóta számtalan álláspályázatra adtam be az anyagomat, nem kis számban könyvtáros állásra is. Hogy legyen miből kifizetnem a számláimat egy lepusztult kocsmában is állást vállaltam. Fél éven át itt tűrtem a napi megaláztatásokat, napi min. 12 órában olyan kevés fizetésért, ami a számláim kifizetésére sem volt elegendő.Időközben sikerült két szakmai állásinterjún is részt vennem. Az egyik elutasítás azzal az indokkal született, hogy túl messze lakom, annak ellenére, hogy vállaltam volna a költözést is. A másik elutasítás indok nélkül érkezett. Ha kapok is indoklást az elutasításról ismételten a túlképzett, ill. az alulképzettség kerül szóba.Mivel egyedül élek munkanélküliségem okán olyan helyzetbe kerültem, hogy már a költözést sem tudom vállalni, mivel az erre félretett megtakarításom, bevétel hiányában és az állandó költségeimnek köszönhetően rohamosan fogy, és a hontalanság veszélye fenyeget.Ezek tudatában lenne pár kérdésem az álláskereséssel és az igényekkel kapcsolatban:Jó cél lenne a szakképzések létszámát a szakmai igényekhez igazítani, de ezáltal hogyan lesznek kiszűrve azok az egyének, akik csak a diákigazolványért vagy a "papírért" iratkoznak be? (A mi képzésünk 60 fővel indult, ebből 17-en végeztünk. A végzettek 80%-a már könyvtárosként dolgozott és az érettebb korosztályba tartozik. Tudomásom szerint, akik korábban még nem voltak könyvtárosok, azok sem tudtak rajtam kívül még időszakosan sem elhelyezkedni a szakmában. Persze felmerül a kérdés, hogy valóban akartak-e. A kihullott egyedek nagy része azért hagyta félbe a tanulást, mert mást várt ettől a szaktól, főként informatikai területnek hitték. Votlak, akik a diákigazolványért, de voltak akik csak a "papírért" iratkoztak be.)Vajon akik kezdetben jobb eredményük révén jutnak be a képzésekre el is végzik azt és jó szakemberekké válnak?És mi lesz a szakokkal, amelyeket esetleg a megszűnés veszélye fenyeget, mert a kezdetben legmagasabb pontot elérő diákok meggondolják magukat és nem végzik el a képzést?Ugyanakkor kérdés az is, hogy hogyan várható el bárkitől is, hogy a jövőben nagyösszegű befektetéseket eszközöljön tanulmányaiba, ha egyáltalán nincs biztosítva annak megtérülése?Hol van az esélyegyenlőség, a szegényebbek és a jómódúak közti szakadék csökkentése, ha a szegényebbek rákényszerülnek hitelek felvételére, melyek később akár el is lehetetleníthetik a helyzetüket?Mik azok a feltételek, melyeknek valóban meg kell felelni egy állás betöltéséhez? (Tudom, hogy ez nem mindenkire jellemző, de hazánban gyakran találkozok olyan helyzetekkel, ahol közel sem a tudás, az elhivatottság vagy a megfelelőség számít, jobban inkább a személyes szimpátia, még rosszabb helyzetben a rokoni- vagy érdekkapcsolatok.)És hogyan szerezhető meg a megfelelő tudás és tapasztalat, akár egy hátrányos helyzetű fiatal számára is-, ha tapasztalatlansága miatt állandó elutasításban részesül?Mi lesz azokkal a diákokkal, akik anyagi okokból nem képessek különböző plusz tudás finanszírozására, mint pl. az idegen nyelvek elsajátítása?Vajon megéri-e sutba dobni a befektetett energiát, időt és pénzt és letagadni a diplománkat, hogy akárcsak egy gyári szalagmunkásként a megélhetésünket biztosítsuk? Fer lenne ez önmagunkkal és az állammal szemben? (Utóbbit főként az állami támogatottságú szakokon végzettekre értem.)És ami a legfőbb kérdésem, hogy vajon megéri-e darabokra szabdalni az oktatás rendszerét anyagi okokból? (Az alapképzés túl kevésnek minősül, a mesterképzés viszont túl drága - sokak számára elérhetetlen.)Biztosra veszem, hogy az esetem nem egyedülálló és azt is, hogy ameddig nem biztosított akárcsak a lehetőség megteremtése a munkáltatók részéről a kezdésre vagy a továbblépésre, addig bár kissé borús jövőlátással, de a felsőoktatásunkat a kritikus francia felsőokatatás felé látom haladni. (Engedelmükkel ajánlom figyelmükbe Laura D. -től a Sex és Tandíj című könyvet, mely reálisan mutatja be a francia felsőokatatás elkeserítő és szövevényes rendszerét.)Köszönöm a figyelmüket és a türelmüket!Tisztelettel: Nemes Anikó, informatikus könyvtáros pályakezdő
_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
