2010. szeptember 22., szerda

[KATALIST] MKE Műszaki Szekció - Őszi kirándulás

Az útra van még pár szabad hely, akit érdekel jelentkezzen az megadott személyeknél!
 
Az MKE Műszaki Könyvtáros Szekció 2010 évi őszi szakmai útja
A Muravidékre és a magyar-szlovén-osztrák hármashatárhoz
 
Tervezett időpont: 2010. okt. 7., 8. és 9. csütörtök, péntek és szombat
 
A kirándulás időtartama, utazás, szállás és ellátás:
Három nap, két éjszakával, félpanzió, 2-3 ágyas szállodai szobákban Muraszombaton vagy Lendván.Utazás a szokásos komfortos turistabusszal.
 
Gyülekezés: 2010. október 7-én reggel 6 órától a Corvin Áruház parkolójában.
Indulás: 6.30 kor!
Érkezés:Ugyanide fogunk megérkezni 2010. október 9-én szombaton este 22 óra körül.
 
Útiterv: Az utazásra remélhetőleg szép őszi időben éppen a szüret idején kerül sor, a csodaszép lendvai szőlőhegyek között. Lendván van a korai magyar nyelvű könyvkiadás központja is, Alsó-Lendva, ahol az 1570-es években a Bánffy család nyomdát tart fenn s több máig is nevezetes művet jelentetett meg. Megtekintjük a lendvai várat, az ott működő múzeumot, galériát és a városi könyvtárat és az OSZK-val közösen létrehozott nyomdászattörténeti kiállítást is. Utána sétára nyilik lehetőség a polgárváros főutcáján és a Lipa termálgyógyszálló parkjában.
Másnap Muraszombaton a tájegység közigazgatási központjában ismerkedünk a legnevezetesebb épületekkel rövid séta keretében, majd kirándulunk autóbuszal, Rönökön át s talán Bántornyát is érintve az Ausztriában lévő Németújvárra (Güssing) a Batthányak közponjába, ahol a ferences kolostorban őrzik a talán legépebben fennmaradt XVI századi könyvgyűjteményt. Itt van eltemetve a boldoggá avatott Batthány-Strattman László is. Majd felkapaszkodunk Bad Radkersburgba azaz Regedére, az igen bájos kis fürdővárosba, amely gyógyhatású fürdőjével vált nevezetessé. Visszatérve a szállodába a közös vacsora után még ismerkedni lehet az esti kivilágított műemlékekkel. Pl: a Szapáry -kastély és környéke, a fő utca polgárházai, üzletsor, stb.
Reggel a muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtárral való ismerkedésre kerül sor. Papp József könyvtáros kollégánk és régi MKE tagtársunk baráti körbevezetésével, aki utunk során végig a vezetőnk és mentorunk lesz.
Az ő kalauzolásával látogatunk el a hármashatárhoz, amelyhez egy kiépített erdei tanösvényen át jutunk majd fel 2-3 órás sétával, melyhez megfelelő turázáshoz alkalmas cipőt is érdemes hozni. Később megérkezünk barangolásunk, egyik szép zárópontjához Radencibe azaz Radányba, ahol a sokak által ismert 3 szívvel jelzett gyógyvíz is fakad, amelyet az összes környező országban is a közkedveltsége miatt lehet kapni.
Teremészetesen a sok szakmai program és műemlékek megtekintése mellett lehetőség lesz a muravidéki jellengzetes ételek, ízek és nevezetes boritalok megkóstolására és beszerzésére is. Továbbá: termálvizes fürdésre is sor kerülhet fakultatív alapon, ezért javasoljuk, mindenki hozzon magával fürdőruhát.
 
Költségek: a félpanziós ellátással (reggeli és vacsora) együtt, 28.000 Ft/ fő. Ehhez azok az MKSZ tagok kaphatnak 5.000 Ft támogatást, akik még nem részesültek az idén.
 
Jelentkezni lehet:
Fenyves Mártánál: telefonon: 364 1059, vagy levélben: Bp. Pillangó park 16/D és Ecsedy Viktóriánál emailben: vecsedi@hotmail.com
Befizetési határidő : 2010. okt. 2.
 
Minden kedves jelentkezőnek jó utazást kíván az elnökség nevében:
Nagy Zoltán