legjobban, és elfelejti, mennyi kínlódásába került ez. A verseny mögött
ugyanis, mely a könyvtári megrendelőért folyik, meglehetősen ingatag
munkaerő-ellátottsági helyzet húzódik meg: alig van olyan, elsősorban
tényleges programozói munkát végző rendszerimplementáló informatikus
szakember a könyvtári rendszerek területén, aki hosszabb ideje csak ezzel
foglalkoznék, és ezáltal lassan megérti az implementáció minden
csínját-bínját, a "Marcoktól" a kölcsönzésen át a tárgyszavakig. Egy jó ILS
talpraállításához ugyanis (legyen a szállító nagy szoftverház, vagy kis
vállalkozó) nemcsak az informatikát kell ismerni.
A jó szakember egy idő után vagy továbbáll, vagy vezető lesz. Ezért aztán
ahányszor egy könyvtárban az integrált rendszer váltására kerül a sor,
szinte minden előlről kezdődik: a könyvtári megrendelő - tender ide,
megígért csillagos ég oda - ámulva tapasztalja az első fázisban, hogy ami
eléje kerül felületben, még csak nem is hasonlít az álmaira. Hogy-hogy? Hisz
ugyanaz a cég a rendszerét korábban másoknál már nem egyszer telepítette?
Így van, csakhogy akik a mezei programozói-implementációs munkát akkor
elvégezték, beletanulva a részletekbe, már régen másutt vannak, noha a
vezetők ugyanazok. Az utóbbiaknak vannak történeteik arról, milyen nehéz
újra meg újra megfelelő programozót találni.
Nem egy esetben voltam tanúja annak, ahogy patinás szoftvercég a márkás
rendszerének böngésző-(s azon belül netán tárgyszavas vagy
tezaurusz-)modulját első menetben definiálta, és sírni szerettem volna,
annyira nyilvánvaló volt, hogy évtizedes jelenlét a piacon ide, nagy
tisztelet a márka iránt oda, ezt az implementációt tökéletes kezdő csinálta.
Nyilván kiválóan meg fogja tanulni a rendszeradaptációs folyamat végére a
dolgot, nyilván egyébként is kiváló szakember, a főnöke nyilván még jobb
szakember, de a beosztottja programozóként bizony az adott megrendelésen a
megrendelő pénzén tanul bele ebbe a nagyon speciális ILS-világba. Más szóval
nem csak a rendszert kell megfizetni (nem pusztán pénzzel, hanem
visszafogottsággal, önuralommal), hanem a szállító implementációs tudásának
a kialakulását is újra meg újra, mert eltelik 2-3 év, és az egész kezdődik
előlről: lévén, hogy állandóan cserélődik a mezei munkát végző beosztott
programozók "hada" (=1-3 fő).
Nehéz egy vezetőnek. Nála már csak megrendelő szenved többet, de ezzel meg
úgy van, hogy az ember a rosszat hamar elfelejteni, meg aztán jobb a
békesség.
Ezért van, hogy néha, nagyon ritkán, egy kisebb vállalkozás, ahol a vezetők
és a programozók alig válnak szét, ahol nagyobb az önkizsákmányolás (ezzel
egyenlítik ki a nagyobbakkal szembeni versenyhátrányt), olykor, egy-egy
részletében sokkal jobb minőségű rendszer vagy rendszerrész születik. Az ok
végtelenül egyszerű: ugyanaz(ok) lassan már több évtizede csinálja(ák)
ugyanazt. Hát hogyne értenének már minden részletet.
Érdemes néhány Magyarországon futó könyvtári rendszernek összevetni teszem
azt a tárgyszavas keresést kezelő modulját, és azt, megoldják-e ezen belül a
tezauruszkezelést (hogy mennyire van "szemantikája" a rendszernek?).
Figyelem: ehhez nem kell komplett tezaurusz. Elég néhány lásd és lásd még
utalást kezelni tudni. Például: vajon látszanak-e a találatok nem csak a
mutatószavak/vezérszavak, hanem például a "lásd még" kapcsolatok mellett is?
Van olyan rendszer, ahol látszanak, és van olyan, ahol nem. Holott:
mindegyik alaprendszer egyaránt alkalmas lenne arra, hogy a találatok a
kapcsolódó tárgyszavaknál is látszódjanak. Nagyon kicsi ügy, de mint
cseppben a tenger.
Nekem a MOKKA-vita nem arról szól, amiről szól, hanem arról, amiről
látszólag nincs benne szó. A könyvtári-informatikai szakmai-személyi
folytonosság hiányáról, a mentális infrastruktúra töredezettségéről. Efölött
a kialakulatlanság fölött versengenek a fejlesztők. Még jó, ha nem kerül sor
pereskedésre.
Ungváry Rudolf
_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
