Szeretettel várjuk az érdeklődőket az MMgMK Mezőgazdasági Könyvtár (Budapest I. ker. Attila út 93.) április 9-i és 11-i programjaira.
Április 9-én 11 órától a Hónap könyve sorozatban
Ralph W. Moss: Szent Györgyi Albert című könyvét mutatja be
Závorszky-Simon Márton környezetkutató, könyvtáros
Szent-Györgyi Albert neve hallatán három dolog biztos eszünkbe jut: C-vitamin, paprika, Nobel-díj. De ismerjük-e Szent-Györgyi Albert életét mindezek előtt és mindezek után? Mert tény, hogy Szent-Györgyi életének csúcsát – és talán legboldogabb időszakát –, az 1930-as szegedi éveket e három szó tömören fémjelzi, de ismerjük-e a legendák mögött az embert, akit az élet megértésének szenvedélye hajtott 93 évig, s eme örök gyermeki kíváncsiság mintegy melléktermékeként olyan felfedezéseket tett, amelyek legismertebbikét orvosi Nobel-díjjal jutalmazták 1937-ben.
Ralph W. Moss amerikai író 1980 és 1985 között több alkalommal beszélgetett az akkor már kilencvenedik évében járó Szent-Györgyivel – aki életének utolsó 40 évét a massachusettsi Woods Hole-ban töltötte. Ezekből a beszélgetésekből született leghíresebb Nobel-díjasunk első életregénye, amely 2003-ban jelent meg először magyarul a Typotex Kiadó gondozásában.
Helyszín: MMgMK Mezőgazdasági Könyvtár, olvasóterem
Április 9-én 18 órától Filmklubunkban az Én Afrikám filmsorozat újabb részeinek bemutatására kerül sor
Az én Afrikám 13-16. rész (2007, 15-15 perc)
- Serengeti, Ngorongoro
- Maszájföld, Ol Doinyo Lengai
- Manyara, Meru
- Afrika fénylő hegye
Afrika a fekete földrész, a harmadik világ, az élet bölcsője. Sokféle elnevezése létezik ennek a rejtélyes és hatalmas területnek, és rengeteg téveszme alakult ki róla az idők során. Sáfrány József filmje a maga egyszerűségével és csodálatos képeivel próbálja fellibbenteni a titokzatosság fátylát, s egyben igyekszik megmutatni Afrika bűvös és varázslatos szépségét, elkalauzolva minket többek között Fokvárosba, a Kalahári mélyébe és a világ legnagyobb gyémántbányájába.
- A filmklubot vezeti: Kecskés Ferenc
- Helyszín: MMgMK Mezőgazdasági Könyvtár, Tessedik-terem
- Kérjük a filmklubtagokat, hozzák el tagsági kártyájukat vagy kérjenek a rendezvényen jelenlévő kollégánktól.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Április 11-én 17 órától Az év élőlényei sorozatban az Év madara: Kerecsensólyom kerül bemutatásra.
A kerecsensólyom nagy termetű, széles szárnyú, az egerészölyvhöz hasonló méretű és színezetű sólyom, Eurázsiában csak az északi sólyom nagyobb nála. Nyílt, pusztai élőhelyigényű fajként talajon élő, közepes termetű rágcsálókra, mint például az ürgékre, hörcsögökre, földimókusokra specializálódott ragadozó, de képes kisebb, egértermetű fajokat is elejteni. Ezek hiányában átvált a repülő madarak, főként a seregély- és galambméretű fajok zsákmányolására. A sólyomféle rokonság többi tagjához hasonlóan fészket nem épít, évente egyszer költ. A sziklafalak párkányain hollók fészkét használja, vagy pedig a csupasz párkány törmelékes talajába alakít ki a tojó egy sekély mélyedést a tojásoknak, fás élőhelyeken más közepes és nagy testű madarak, elsősorban ölyvek és sasok üres fészkeibe költözik be. Alapvetően ázsiai elterjedésű madár, ezen belül is elsősorban Kína, Mongólia és Kazahsztán területén él. Az Európai Unióban élő állomány több mint 60 százaléka Magyarországon fészkel, világszinten pedig a kárpát-medencei a faj egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állománya.
(Forrás: https://ng.24.hu/termeszet/2024/01/06/nagy-testu-ragadozo-a-2024-es-ev-madara/
Előadó: Lükőné Örsi GabriellaHelyszín: MMgMK Mezőgazdasági Könyvtár, Tessedik-terem