Kedves Kollégák!
Engedjék meg, hogy a figyelmükbe ajánljam az alábbi programot.
üdvözlettel
Szikszai Edina
M E G H Í V Ó
EGY ARANY PROGRAMRA
Az Arany János balladái Zichy Mihály rajzaival című kötet és az Arany klasszikusok sorozatban megjelent
József Attila, Radnóti Miklós, Arany János és Ady Endre összegyűjtött verseinek
bemutatójára
2016. november 24., csütörtök 17.30 óra
Örkény István Könyvesbolt
(1137 Budapest, Szent István krt. 26.)
Az Arany János balladái Zichy Mihály rajzaival című kötetet
MONOK ISTVÁN,
az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója
Az Arany klasszikusok sorozatot
REMÉNYI JÓZSEF TAMÁS, szerkesztő
mutatja be
Arany János (1817–1882) 1853-tól kezdte írni balladáit, amelyek elsősorban az 1848-as forradalom bukása utáni politikai, történelmi körülményekből születtek meg. Az volt a céljuk, hogy elősegítsék a nemzeti egység fenntartását és fokozzák a nemzet erkölcsi erejét.
Kötetünk, amely először Ráth Mór kiadásában négy kötetben látott napvilágot, Arany János 24 balladáját tartalmazza Zichy Mihály (1827–1906) rajzaival. Most a Kossuth Kiadó, az MTA Könyvtára és az Országos Széchényi Könyvtár gondozásában ezeket a szövegközi rajzokkal illusztrált balladákat egy kötetben adja közre.
Kérjük, jelezze vissza részvételét az agnes.laszlo@kossuth.hu címre.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!
László Ágnes
kommunikációs vezető
www.kossuth.hu <http://www.kossuth.hu/>