Tisztelt Könyvtáros Vásárlóink!
Kiadónk eddigi működése során nagy hangsúlyt fektetett a (gyermek)könyvtárakkal való együttműködésre. Az intézményekben (főként Nyulász Péter Helka című regénye kapcsán) tartott sikeres könyvbemutatók, valamint könyvtárosok kiadványainkra adott szakmai visszajelzései alapján boldogan jelentjük ki, hogy mára gyümölcsöző kapcsolat alakult ki köztünk és a gyűjteményekben dolgozók között.
Könyveink megjelenését követően nem csupán könyvbemutatók megrendezésére került sor, hanem olyan rendhagyó, más intézmények által is támogatott családi programokra, mint a Helka vízibáb-előadás, a Bőröndapu ihlette interaktív kortárs színházi délután a Müpában és a Mesemúzeumban, vagy Lackfi János Paradicsomleves betűtésztával című verseskötetének népzenei alapú megzenésítése a Kompánia zenekar előadásában.
Szeretnénk, ha mindez folytatódna, és az általunk képviselt kortárs könyvszakmai szemlélet minél több könyvtárba, még több gyerekhez eljutna.
Webshopunkban és Budakeszin található üzletünkben 30% kedvezményt biztosítunk a könyvtárak képviselőinek a választékában folyamatosan bővülő Betűtészta Kiadó könyveire.
Az online vásárláshoz szükséges a következő vásárlói kód használata:
BETUKNYT2016
A Könyvfesztiválra az alábbi programokkal készülünk:
Könyvtáros Klub
04.23., szombat 12:00-13:00
Bemutatkozik a Betűtészta Kiadó – Csirkék a könyvtárban
Kelly Jones: Különleges csirkék egy nem mindennapi baromfiudvarból című könyv bemutatója
Nyulász Péter: Kamor – Helka menyegzője (Helka-trilógia harmadik kötete) című könyvét bemutatja a szerző
Gyerekbirodalom – D épület
04.21., csütörtök 17:00-18:00
Paradicsomleves betűtésztával – Lackfi János megzenésített versei a Kompánia Színházi Társulat előadásában
04.22., péntek 17:00-18:00
Danny mesél – zenés könyvbemutató, interaktív meseelőadás afrikai ritmusokra, majd dedikálás a Betűtészta standján: D24
04.23., szombat 17:30-18:15
Dániel András: A könyv, amibe bement egy óriás - Könyvbemutató
Dániel András szerző és a könyv főhőse, Szabó Ozor János „Ozi" szkanderezéssel egybekötött interaktív könyvbemutatója, majd dedikálás a Betűtészta standján: D24
Dedikálás
04.23., szombat 13:30-14:30 és
04.24., vasárnap 11:00-12:00
Nyulász Péter: Kamor – Helka menyegzője, a Helka-trilógia záró kötete
Várjuk Önöket szeretettel a betuteszta.com weboldalunkon és a Könyvfesztiválon!
Enner Patrícia
Betűtészta kiadó
2092 Budakeszi, Fő u. 115.
Tel: 23/ 655-918, 30/631-7610
Kiadványokkal és megrendeléssel kapcsolatos információk:
Éles Árpád
Tel: 23/ 655-918, 30/631-7610