https://www.youtube.com/watch?v=Ad3CMri3hOs
Csorba Győző könyvtárában keresgéltem, amikor a Puszták népe című, A Tornyai Társaság szemléje alcímű,folyóirat 1947. 2. számában (jún., kiadták Hódmezővásárhelyen) egy érdekes könyvtári tanulmányra leltem: Tölcséry István: Könyvtáraink sorsa (p. 142-145.)
Gondolom, kedves fiatal, de talán még idősebb kollégáim se nagyon ismerik Tölcséry István nevét. Kérem, ismerkedjenek vele, megérdemli:
Könyvtáraink sorsa
Némi idegenkedéssel fogtam gondolataim leírásához. Ennek oka: 1. a könyvtárhasználat népszerűsítésében kifejteti tevékenységem balsikerei, 2. nem lévén fővárosi lakos, nem vagyok képesített könyvtáros, mert nem volt pénzem a könyvtáros-tanfolyam elvégzéséhez. Amiért az értekezés megírását mégis vállalnom kellett az, hogy mögöttem már kétévtizedes könyvtárosi múlt áll és mint gyermek is segédkeztem a helybeli gimnázium 25.000 köteles könyvtárának kezelésében, melynek apám több mint 30 évig volt őre. 3. Itt vidéken nincs elég forrásmunka ilyen nagy horderejű kérdés megírásához. De éppen a vidék ezen szempontból való elhanyagoltsága a fő oka ezen értekezés megírásának. S ha valamelyik fővárosi kritikus – ha ugyan figyelemre méltatják ezen szerény értekezést – majd szememre veti a tárgykörben való járatlanságomat, gondolja meg, hogy nem dúskálkodhattam a forrásművekben úgy, mint ő. Hálás leszek, ha az értekezés valami kis vitára ad okot. Aki többet tud, a hibákat majd felfedi. Célom az, hogy a vidéki népi- és közkönyvtárak helyzetének javítására mi vidékiek is előadjuk panaszainkat és egyben közöljük azt is, hogy képzelnők a javítás módját.
Értesültünk a hírlapokból, hogy kormányunk még 1945 telén felállította az Országos Könyvtári Központot, de még nincs végleg megszervezve. Úgy gondoljuk, hogy két szervtől örökölte hatáskörét: a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségétől és az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központtól. Ez utóbbiról olvastam annakidején, hogy milyen hatalmas feladatokat vállalt magára (a porosz Gesamtkalalog magyar másának megteremtése, nemzetközi kiadványcsere, tájékoztató és kölcsönző szolgálat, az egységes katalogizálás irányelveinek megállapítása, stb.). Sajnos, csak így emlékezetembe idézés útján ötlenek fel egyes gondolatfoszlányok vele kapcsolatban, de örültem, hogy megvalósult végre a Gulyás Pál Könyvtári Problémák-jában régóta sürgetett ideális központ és még talán anyagbeszerző osztály is van benne. Vártam, hogy majd közli szervezeti szabályzatát, hogyan lehet hát vidéki embernek is könyvhöz jutni, milyen a reference-szolgálat, milyen az egységes katalogizálási módszer. Igaz, hogy katonai szolgálatom kelleténél is tovább külföldön tartott, de ez a kiadvány a mai napig sem jutott kezembe. Ha volt, vagy van ilyen kiadvány, nagyobb propagandát kellene csinálni neki, nyakára küldeni minden könyvtárnak azzal, hogy köteles megvenni, vagy pedig ajándékba megküldeni. Idáig érintkezésünk a Központtal, vagy a Főfelügyelőséggel kimerült statisztikai lapok kitöltésében és elküldésében.
Pedig mi vidékiek egy nagy kéréssel fordulunk a Könyvtári Központhoz. Tegye lehetővé, hogy vidéki városi köz- és nagyobb magánkönyvtáraink, sőt még a kis olvasóköri könyvtáraink is kartotékrendszerű katalógusokkal láttassanak el s így szervezetük is egységesebb legyen. Erre nézve javaslatunk a következő: Készíttessék a már meglevő könyvanyag anyakönyvi adatainak beküldése után, valamint a megjelenő könyvek mellé kívánatra mellékeltessenek az illető művek kartoték cédulái nemzetközi méretben. A szakbeosztás kétféle legyen: egyik vezérszavas (Schlagwort), a másik decimális (külön kívánatra!) Ez utóbbi a nagyobb igényű és tudományosabb könyvtárak és műveltebb magánosok számára. Az index-cédulák utólag lennének megrendelhetők, a decimális számok beküldése után. Mindez a könyvkereskedők útján történnék.
Régen megjelent könyvek kartotékcéduláinak készítése előfizetés útján történnék. Akik rendezett könyvtárat óhajtanak maguknak, beküldenék a Központhoz könyveik címjegyzékéi. Ebben biztosan vannak olyan könyvek, amelyek több könyvtárban is előfordulnak. Ilyeneknek már érdemes kartotékcédulát nyomtatni. Könyvtári szaklapban hirdetni is lehetne a szerzők betűrendjében, mely könyvek cédulái kaphatók. A katalogizálás és cédulák nyomatása a Központban történnék. Hiányzó adatok pl. eltérő kötetszám, kötés stb. mellé gépen írhatók vagy kézírással mellé jegyezhetők.
A kartotékok elkészítéséhez a következőket ajánlanám: Legkevesebb 3 kartotékcédula készülne teljesen ugyanazon adréma, vagy nyomdai nyomással. Ha persze több szakba, vagy vezérszó alá tartozik, több is. Természetes, hogy a bal alsó sarokban hagyott mezőbe az esetben apró betűvel több vezérszó, vagy szakszám szerepelne. A kartotékcédulák jobb alsó sarkába újabb nyomással az a kezdőbetű kerülne, amelyik katalógusba a cédula beosztatik. Tehát B-betűrendes, Sz-szak, H-helyrajzi katalógus. A több szakba, vagy vezérszó alá osztandó céduláknál felváltva az a szám, vagy vezérszó húzatnék alá piros tintával, amelynek a színes vezércédulája mögött az illető cédula felsorakozik, így, ha a könyvet fogyatékba akarjuk venni, az összes katalógusokból kiemelhető a cédulája. Ne feledkezzünk meg természetesen a színes és magasabb formátumú vezércédulákról sem, amelyeken a decimális szám mögött az illető szak elnevezését is megkívánja az egyszerűbb olvasóközönség. Szintén nem szabad megfeledkeznünk a decimális rendszer index- és mindkét rendszer utaló-céduláiról sem. Ez utóbbiak különösen a decimális rendszernél fontosak, hogy ne kelljen az írók bibliográfiáinak, vagy az irodalmi tanulmányoknak nagy tömegét átnéznie annak, aki pl. Arany Jánosról akar dolgozni, hanem a betűrendes katalógusban megkeresve Arany nevét, Riedl vagy Szinnyei, stb. műveit ott együtt találja utaló cédulán.
Természetes, hogy ami áll a könyvekre, az áll a folyóiratokra is. A régebbi évfolyamait az egyes tekintélyes folyóiratoknak már régen ki kellett volna katalogizálni. (Itt úttörő munka: Szinnyei: Hazai és külföldi folyóiratok magyar tudományos repertóriuma.) A régebbi folyóirat-cikkek holt anyag. Ezen nagyon keveset segít, ha most havonta megjelenő repertóriumban ki is adjuk a cikk- és könyvanyagot bármily rendszer szerint. Ez kevéssé viszi előre könyvtáraink rendezettségét. Célzok itt a magyar Nemzeti Bibliográfiára és a Magyar Folyóiratok Repertóriumára. A külföldi ilynemű repertóriumokat, amelyekben talán hazai anyag is van, sajnos nem ismerem. Ha van, akkor le kellene fordítani.
Az újonnan megjelenő folyóiratoknál már könnyebb volna az elintézés. Amikor valaki előfizet a folyóiratra, ha akar, előfizethet a szakcikkek kikatalógizált kartotékcéduláira is és csinosan csomagolva év végén, vagy félévenként a tartalomjegyzékkel együtt megkaphatja. Sőt az olyan könyvekből, amelyek különböző szakokba tartozó tanulmányokat foglalnak magukban, külön ki kellene az egyes tanulmányokat katalogizálni a szak-, sőt sokszor a betűrendes katalógus számára is (Pl. Francé: A Szajna partján c. művéből a Bismarckról írt cikket a B betű alá is). Addig is, míg a kartotékcédulák nyomása megvalósítható, ajánlatos volna az újonnan megjelenő könyvek mellé egy röpíven a katalóguscédulákra írandó könyvészeti adatokat mellékelni.
Állandó az az óhaj, hogy tegyék kötelezővé a könyveken a megjelenési év feltüntetését. Tényleg tűrhetetlen az az állapot, hogy valaki, aki csak pl. 1940-től kíváncsi az illető szakkérdés irodalmára, több előző évfolyambeli könyvet is kénytelen legyen átnézni, mert nincsen évszám feltüntetve. Különben a jó szakkatalógusban a könyvek kartotékjai a megjelenés sorrendjében vannak elhelyezve. Ez utóbbi esetben pedig a könyvtárosnak gyűlik meg vele a baja.
Tagadhatatlan, hogy így megszervezve jó és használható könyvtár összeállítása már csak automatikus munka. A vagyonosabb, rá nem érő emberek számára pedig a Központ 3-4 emberből álló könyvtárrendező bizottságokat küldhetné, amelyek nagyobb vidéki városokban a magánosok, vagy közületek könyvtárait évenként egyszer rendeznék. Ezek az egyetemen a könyvtárosnak készülő első, vagy másodéves hallgatók közül is kikerülhetnének.
Kérdhetné valaki: talán nem eléggé jó a népkönyvtári címjegyzék, vagy Magyar Nemzeti Bibliográfia ahhoz, hogy annak nyomán egy jó katalógusrendszert alkothassunk? Nagyszerű mű mind a kettő, különösen sokoldalú a Népkönyvtári Címjegyzék. De megint írni és organizálni kellene. Erre pedig miközülünk, vidéki magyarok közül kevés képes. A Népkönyvtári Címjegyzéknek oly módon való használatára, hogy a beszerzett művet piros tintával mindenütt megjelöljék, bonyolult volta miatt nem számíthatunk.
Természetesen fel kellene szólítani a könyvkereskedőket, hogy a röplapokat, vagy a kartotékcédulákat propagálják. Egyes kiadó vállalatok Angliában már megvalósították ezt (Radnóthy Aladár, a múzeumok főfelügyelőjének szíves közlése).
Még egy kérésünk van a Központhoz. Építse ki úgy reference szolgálatát, hogy csekély összegért minden könyvtári kérdésre felelhessen. Építse ki anyagbeszerző osztályát, ahonnét kartotékcédulákat és kartotékszekrényeket (a szoba bútorzatához illő színben) még magánosok is beszerezhessenek. Evégett egy pár nagyobb bútorkereskedő céggel kellene csak érintkezésbe lépni s ha látnák a vagyonosabbak, hogy könnyűszerrel jól rendezett katalógushoz juthatnak, meg is rendelnék.
Szóvá kell tennünk még a remota-kérdést. Tudjuk, hogy újabban tetemes mennyiségű könyvet indexre tettek a Szövetséges Ellenőrző Bizottság kívánságára. Azt azonban föltétlenül ki kellett volna eszközölni, hogy ne csak a fővárosban tegyenek félre példányokat ezekből a művekből, hanem egyes vidéki könyvtárakban is. A kutató elme vidéken mindig ott találja maga elölt a korlátot: ezt a művet pedig kizárólag a fővárosban kaphatom meg. Utazzék fel a fővárosba a mai viszonyok között!
Ezeken kívül sok könyvtári problémáról van nekünk, vidékieknek, elgondolásunk, amiket azonban terjedelmesebb voltuk miatt most nem közölhetünk. Ilyenek: a népi könyvtárak hangjegygyűjteménye, hírlapkönyvtárak, a muzeális értékű könyvek átadása, duplumok értékesítése, népszerű könyvek íratása, katonai (legénységi) és ifjúsági könyvtárak ügye, könyvtáros-képzés, könyvtártani tanszék az egyetemeken, vándor- és tájkönyvtárakról, a könyvpropagandákról, Könyvtártani Lexikonról és a tudományok, népirodalom és művészetek dokumentációjáról, stb.
A vidéki ember nem indulhat a fővárosival egyenlő feltételekkel, mert a fővárosba van centralizálva minden kultúrintézmény. Ha fővárosi ember valamilyen problémát meg akar oldani, bemegy egy könyvtárba és szakkönyvvel megoldja. De próbálja meg vidéken!
A kedves olvasók közül bárki, aki átunatkozta ezt az értekezést, mondhatná: a program ábrándos, hol van a hozzávaló mindenhaló pénz. Az államnak is segíteni kellene, de a társadalomtól és a propagandától is sok függ. Úgy hiszem, volna néhány könyvszerető ember, aki pártolná az itt felemlített terveket és kellő propaganda után sok előfizetője lenne a katalóguscéduláknak. A tervezet gyors megvalósítása sok haszonnal járna, mert az ország területén a rendezett nyilvános- és magánkönyvtárak ezrei jönnének létre. A könyvtárak rendezett állapota a jövőben is biztosítva volna, mert a Központ gondolkoznék, a vidéki könyvtáros pedig csak automatikus munkát végezne. De a Központ lenne a könyvtári propaganda mozgatója is.
Igen, a propaganda. Ezt várjuk mi is a Könyvtári Központtól itt a vidéken.
TÖLCSÉRY ISTVÁN
--
"Közlegény-sorban állni és kitüntetés nélkül gyakorolni polgári erényt, néha szintoly magasztos állás és szintoly szent kötelesség, mint állani a dolgok élén."
Széchenyi István
