2016. január 12., kedd

Re: [KATALIST] "illatos" olvasók a könyvtárban

Kedves Gábor,

igaza van, bárki szenvedhet ilyen-olyan, vagy mentális betegségben, legyen olvasó, vagy nem olvasó, ebből következően áraszthat rossz szagot is, voltak orvosok, akik a pácienseik szaga alapján azonosítani tudták a betegségüket. Vannak aztán olyan - akár mentális betegek is, akik valamiért irtóznak a fürdéstől, a víztől, így aztán nem csoda, ha egy idő után nem éppen rózsaillatuk lesz. Ráadásul tapasztalatom szerint nem nagyon érzékelik a saját kipárolgásukat. Őket meggyőzni lehetetlenség, mert bonyolult indokaik vannak arra nézvést, miért őrizkednek annyira a víztől (pl. megbetegszenek tőle, "megfáznak"), akármilyen tapintattal vagy körmönfont érveléssel próbálunk élni. Kijátszani sem lehet az éberségüket, és általában megátalkodottan ragaszkodnak a nem fürdéshez való jogukhoz... Családban, munkahelyen - a két fő emberi színtéren elég sok ilyen irányú tapasztalatot szedtem már össze, szerintem 5-ből legfeljebb 1 embert lehet nehéz munkával rávenni, hogy tisztálkodjon gyakrabban. A célozgatások rendszerint nem jutnak célba, nem veszik magukra, a kíméletlen, vagy tényszerű őszinteséggel pedig örök haragost szerezhetünk, vagy mardosó lelkiismeretfurdalást, hogy miért is bántjuk a szegény illetőt, ha egyszer nem tehet róla! Ilyenkor marad a csendes beletörődés és a gyakori szellőztetés, bár ők többnyire ezt sem szívelik... Nagyon tudom tisztelni azokat, akik eljutnak az érettségnek arra a szintjére, hogy ügyesen meg tudják oldani az ilyen kínos helyzeteket is! Én csak ott tartok, hogy magamat ösztönzöm az elfogadásra, hiszen én is kerülhetek hasonló állapotba...Gyávaságból vagy rosszul értelmezett tapintatból nem merem vállalni, hogy az illető tudomására hozzam, hogy nem jó vele egy légtérben tartózkodni.
Külön csoportba sorolom azon honfitársaimat, akik nem a mosdatlanságból fakadóan illatoznak, hanem átható parfüm szagba burkolóznak. Na ezt a legnehezebb kiszellőztetni!:)   
Ami a hajléktalanokat illeti, a lakóhelyem környékén élő hajléktalanokkal rendszeresen szoktam beszélgetni, némi pénzzel, ennivalóval segíteni, ebből következően le szoktam hajolni hozzájuk. Ritkán érzek ilyenkor rossz szagot! Az, aki még megszólítható állapotban van, rendszerint igyekszik tartani magát. Aki közülük bemegy egy könyvtárba, szerintem ad magára, és nem lehet tudni róla, hogy hajléktalan. Ellenkező esetben valószínűleg a hajléktalan és beteg kategóriába tartozik, vagy már feladta. Vagy egyszerűen utálja az emberiséget, és magasról tesz arra, ha fintorognak a közelében...
Ha én hajléktalan lennék, nagyon lehet, hogy így éreznék!

Üdvözlettel,
Gálné Kukovecz Éva    

2016. január 11. 13:04 írta, <mikulasg@gmconsulting.hu>:

Kedves Éva,

a „mentális betegségben szenvedő" olvasókra és nem olvasókra is jellemző, dolgoztam együtt kellemetlen szagú könyvtárossal. A vezetők – illetve én sem – tudták akkor kezelni a feladatot eredményesen. Azóta viszont két esetben voltam sikeres is: barátságos négyszemközti beszélgetés hozott eredményt. Ezzel azt is remélem, hogy – adott esetben – nekem is így, kíméletesen és tényszerűen szóljanak, amikor rászorulok.

 

Mikulás Gábor

 

 

From: halancsa . [mailto:halancsa@gmail.com]
Sent: Saturday, January 9, 2016 12:26 PM
To: mikulasg@gmconsulting.hu
Cc: katalist@listserv.niif.hu
Subject: Re: [KATALIST] "illatos" olvasók a könyvtárban

 

Kedves Gábor,

 

nemcsak hajléktalanok lehetnek büdösek, hanem bizonyos, többnyire mentális betegségekben szenvedők is, akiknek esetleg nincs is betegségtudatuk, és nem képesek belátni, hogy büdösek. Szerintem a szóban forgó olvasó is ebbe a kategóriába tartozik...

Na ilyenkor mit lehet tenni? Csendben szenvedni? 

(Nálunk a családban is szenved valaki a hozzátartozójától, az illető nem mosdik, mert valamiért irtózik a víztől...) 

 

Üdvözlettel,

Gálné Kukovecz Éva

 

2016. január 9. 0:20 írta, <mikulasg@gmconsulting.hu>:

Péterfi Rita írt a témában (hazai jó gyakorlat, Pest Megyei Könyvtár), itt ismertettük: http://kithirlevel.hu/index.php?kh=azok_a_budos_olvasok_--_a_szegyenkezestol_a_hajlektalanszallo-konyvtarig

 

Hajléktalan-találatok a KIT-ben, különféle megoldásokkal: http://kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=kereses&cimke=0&kulcsszo=hajl%C3%A9ktalan&button=OK

 

Érdemes megfontolni, hogy ez az a réteg – más, hátrányos helyzetű csoportokkal együtt – akik számára sokkal nagyobb segítség a könyvtár, mint a szerencsésebb társadalmi helyzetűek számára. Ezért felettébb hasznos olyan megoldásokat találni, hogy ne sérüljenek a hajléktalanok érdekei, sőt, legjobb esetben a könyvtár segítsen nekik helyzetük javításában – a sokszor elutasító társadalmi hangulat ellenére. E szolgáltatások gyakran felkészülést kívánnak, de legalábbis a jó gyakorlatok módszeres megosztását.

 

Mikulás Gábor

 

 

From: Katalist [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of Városi Könyvtár
Sent: Friday, January 8, 2016 3:32 PM
To: katalist@listserv.niif.hu
Subject: [KATALIST] "illatos" olvasók a könyvtárban

 

Kedves kollégák!

Úgy emlékszem, már volt az „illatos" olvasókról ezen a listán. Most újból felvetném ezt a témát.

Van egy olvasóm (néha több is, de most csak ez az egy az érdekes), aki olyan „illattal" érkezik, hogy egyszerűen nem lehet megmaradni mellette. Mivel nálunk a kölcsönző tér és az olvasóterem egy légtérben van, így az olvasóteremben helyet foglaló úriembert nincs módunk elszeparálni.

Az olvasók panaszkodnak, a kolléganők lassan kiájulnak a pult mögül és a folyamatos nyitott ajtó mellett a megfázás veszélyének is kitesszük őket.

Diszkréten szóvá tettem a fent említett férfinak, hogy az ápolatlansága és a kellemetlen illata elriasztja az olvasóinkat és legyen kedves tenni ez ellen, máskülönben nem engedhetem be a könyvtárba.

A válaszai a következők voltak: összeesküvés-elmélet ellene, le vannak fizetve a panaszkodó olvasók és nekem is rossz a szaglásom, ha azt érzem, hogy büdös.

A kérdésem: ha legközelebb megjelenik ugyanolyan állapotban, mint ma is, milyen eszközzel tudom kitessékelni a könyvtárból, mert az, hogy felkérem a távozásra nem vezetett sehová.

(Zárójelben jegyzem meg: kizárólag nők dolgozunk az épületben és nincs biztonsági őr, stb., aki férfiként talán erélyesebben tudna fellépni)

 

Üdvözlettel:

Juhász Mónika

 

Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft.

Városi Könyvtára

3400 Mezőkövesd, Madách I. u. 1.

Tel.: 06-49/411-439; fax: 06-49/416-096

E-mail: matyovk@gmail.com, matyovk@externet.hu

Weblap: www.matyovk.hu

 


_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist

 


_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist