Köszönöm a bátor és szellemes választ.
Megjegyzem, hogy az OSZK-hoz elég sok mindent hozzá akartak már csatolni. (Nem is szeretnék föleleveníteni meg nem valósult ötleteket a félmúltból.) És a Széchényi Könyvtár jövője körül is számos bizonytalanságról lehet időnként olvasni ezen a listán is.
Gondolom, hogy a Filmintézet gazdag gyűjteményét sem elég csak digitalizálni, és úgy megőrizni, hanem pl. rendszeresen restaurálni is kell.
(Pár hete jártam egy filmklubban egy mozi dísztermében (!), ahova végül eljött a meghívott rendező is, de csak azzal a feltétellel, hogy nagy nehézségek árán mégis sikerült szerezni egy 35 mm-es kópiát a filmjéről. Szerinte ugyanis DVD-ről nem azt a filmet láttuk volna, amelyet ő készített.)
Üdvözlettel:
NpL
Elküldve: 2016. január 25. 11:19
>A másik kérdés, hová kerüljön a MANDA gyűjteménye? Ez szerintem teljesen természetes, hogy az OSZK-ba, ott a természetes helye – csak nehogy máshová >kerüljön, ahol nincs kialakulva a gondozás standard és mindennapos gyakorlata, ezért nyilván az OSZK megteszi a gyors lépéseket, amint hivatalossá válik a hír, >és megkapja azt az erősítést is, ami a pluszfeladat ellátására szolgál. Egy szakmai közintézményben ez az ár bizonyára kevésbé magas, mintha olyan >szervezethez kerülne a feladat, ahol sem a munkatársak, sem a szervezet, sem a munkafolyamat nem ehhez van kialakítva.
>Persze lehetséges, hogy ez a kérdés már megoldást is nyert, és feleslegesen izgulunk.
>Üdv.,
>Horváth Zoltánné
>könyvtáros informatikus
>(magánvélemény)
From: Katalist [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of Nagypál László
Sent: Monday, January 25, 2016 8:21 AM
To: katalist@listserv.niif.hu
Subject: [KATALIST] erdekes atszervezesek tervezgetese
Hová kerülhetne az alábbi esetben pl. a MaNDA gyűjteménye?
http://index.hu/gazdasag/2016/01/21/73_hatterintezmenyt_szuntethet_meg_a_kormany/