2016. január 26., kedd

Re: [KATALIST] erdekes atszervezesek tervezgetese - a könyvtárosságunkról ...

„Még mindig itt tartunk, hogy a könyvtárosok a kölcsönzéssel és az emberekkel való foglalkozással kötődnek érdekvédelmi képviselők gondolataihoz, és elsőként jutnak eszükbe, ha leépítésről van szó?
Szerintem sürgősen kellene keresni olyan képviselőket, akik ennél többet tudnak a könyvtárosokról – és a szakmai szervezeteink nyilván foglalkoznak a „tudatformálással"."

 

Kedves Horváth Zoltánné! Tisztelt Kollégák!

 

Régi probléma ez, de inkább az utóbbi időben vált még élesebbé. Köszönöm, hogy fölvetette!
(Ennél csak az a szörnyűbb, amikor a postás a levéltárról azt gondolta, hogy az is posta, mert ott tárolják a leveleket. Ezt levéltáros ismerősöm mondta.)

Kinek-kinek számtalan vackorízű tapasztalata akadt már a gyakorlati évek során.

 

Nemcsak képviselők, hanem más politikai szereplők közül is keveset tudnak a könyvtár és a könyvtárosság valódi értelméről, szerepéről és lehetőségeiről. (Pl. a polgármesterek többsége külön kategória.)

A mai negyven év alatti korosztály – általános tapasztalat szerint -, szintén keveset tud a könyvtárról. Hiszen a számára kellő információt (úgy véli) beszerzi egyéb más módokon is.

A pedagógusok is keveset tudnak a könyvtárról s a könyvtárosokról.

Még lehetne sorolni, akad bőven tapasztalat.

 

Való igaz, kellőképpen helyes lenne kiállni a könyvtárosságunkért, - és egyáltalán – a munkánk, a szakmaiság megfelelő helyretételéért. Ehhez milyen érdekérvényesítő és más egyéb lelkületre, hozzáállásra és tevékenységekre van szükség? Erre csupán vázlatos gondolataim adódnak.

Van nekünk könyvtáros egyesületünk? Más érdekvédelmi szervezeteink is vannak?

 

Van néhány gyors lehetőség, amivel el lehet kezdeni a felzárkózást? Igen, akad néhány. Csak kezdjük el!

Legfontosabbak egyikének tartom az alulról való építkezés mintájára a községi könyvtárak megerősítését, úgy, hogy közvetlen minisztériumi irányítás alá kerül. Az itt dolgozó szakemberek minden szempontból való megbecsülését is fontosnak tartom.

Továbbá: Iskolakönyvtárosokat minden iskolába, ahol szaktanárok tanítanak.

Minden nagyobb könyvtárban erre szakosodott szakember.

Minden településre könyvtárat, ahol önkormányzat van.

Stb.

Egyéb, már, megfelelő PR-munka. Ez csak a kezdet, ám, kinek-kinek lehet építő gondolata hozzá. Van is bizonyára!

 

Többnyire a könyvtárak és a könyvtárosok képviselik az egyetemes emberi értékeket. Valóban, a könyvtáros megfelelő kapcsolatépítő, megtartó és karbantartó és ápoló képességgel is rendelkezik. A mai világunk alig-alig ezek mentén halad. (Ám, változik ez is s helyére kerül minden és mindenki.)

 

- Egykoron, egy nyugdíjba vonuló férfi (!) kollégám mondta: „tudjátok, a könyvtáros munkája olyasmi, mint a háziasszonyé. Olyan természetes, hogy van meleg ebéd, tiszta lakás, mosott ruha és a többi. Észre sem veszik, ez csak természetes! Ám, ha nincs, vagy hiányosan, akkor van ám sivalkodás! …"

 

 – Nos, - úgy gondolom -, ezzel a természetességgel kereshetjük meg a környezetünkben levő össze politikai szereplőt, pedagógust, szülőket, diákokat és különféle intézményvezetőket és a vállalkozókat is, ha eddig nem ismerték föl a könyvtárosok valódi szerepét és munkáját. Mert meg KELL keresni őket.

A vállalkozók is igényelnék a könyvtári szolgáltatást, de nem tudnak mit kezdeni vele, tapasztaltam. Erre itt van két gondolat erről:

 

„Giuseppe Vitiello, az Európa Tanács munkatársa szerint a könyvtárosok már a hetvenes évek elején az informatika felé fordultak, és ma az információs folyamat élvonalában vannak."

(G. V., 1997.)

 

Géró Katalin a tudásgazdálkodás kapcsán azt írja, hogy:… „Az utóbbi két évben a könyvtárosok és információs szakemberek a vezető nyugati gazdasági [!] szaksajtó egyik sokat emlegetett szereplőivé váltak. … Napjainkban a különböző kisebb-nagyobb cégek igyekeznek bővíteni, fejleszteni az információszolgáltatással foglalkozó szervezeti egységeiket… A könyvtárosok magas fokú jártasságra téve szert az információs eszközök és források használatában, információs szakemberekké váltak, aki már nélkülözhetetlen, stratégiai feladatot látnak el egy vállalat üzleti tevékenységében, ill. jelentős anyagi megtakarítást tesznek lehetővé azáltal, hogy a cég munkatársainak, vezetőinek a szükséges információk külső környezetből való beszerzését megoldják." (Géró, 2000.)

 

(Forrás : Könyvtárosok kézikönyve 5. kötet, p.: 44.)

 

Összetett folyamat ez. Éppen ideje – legalább – beszélni róla. Nyilvánvalóan nem egyik vagy másik könyvtáros mondja meg a tutit, erre nincs is szükség. Összefogás és kellő asszertív szemlélet szükséges minden kolléga részéről. Részemről pedig csupán egy halk fecske-csivitelés ez a nyár előtti időszakban. Azt mondták a régiek: „egy fecske nem csinál nyarat". Valóban nem, de jelezheti – és jelzi is – az időváltozást.

 

Miként is áll a könyvtárosság megítélése? Mennyi múlik rajtunk?

 

Miként is gondolkodtak a könyvtárosságról. cca. 170 évvel ezelőtt?

 

„Minden könyvtárnak két lényeges alkotórésze van, - egy anyagi: a könyv … s egy szellemi: a könyvtárnok. Ez t.i. valóságos lelke, életereje minden bibliotékának. Ő tartja fenn, ő neveli tudományrendszeresen, hogy folyvást organikus test, s ne mechanikus halmaz legyen …

A könyvtárnok az, ki a könyvtárnak vagy megölő betűje vagy verőszíve, ő képes a leggazdagabb gyűjteményt is holttetemmé lelketleníteni, mint képes azt, ha magát nem ragyogó, de annál melegítőbb hivatásának egész lélekkel és szívvel odaadja, élő hatalommá emelni."

 

 -   (Toldy Ferenc írja az Atheneaum bevezetőjében, 1843.)

 

__________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Úgy vélem, legfontosabb a hozzáállásunk és a megfelelő szándék. Ezt gondolom én ezzel az eszemmel.

 

Tisztelettel és üdvözlettel:

 

Benyovszky Pál Márton

(jelenleg könyvtár nélküli könyvtáros)

 

 Mezőberény, 2016. 01. 26.

 

 

_______________________________________________________________________________________________________________________________________

2016.01.25. 11:19 keltezéssel, Horváth Zoltánné írta:

Kedves Listaolvasók!

Valamelyik reggeli műsorban hallottam szakszervezeti vezetőket beszélgetni fél füllel minisztériumi intézmények megszüntetéséről,  és a közalkalmazottak üzleti területre irányítása során a könyvtárosokat hozta fel példának - ha jól emlékszem, Dávid Ferenc, aki szerint a könyvtárosok nagyon sok területre alkalmasak, mert emberi kapcsolatokban erős tevékenységeket végeznek, és kölcsönöznek, például biztosítási ügynöknek.  A másik politikus ezzel nem igazán értett egyet, és a műsorvezető is említette, hogy nem ezért van 1-2 diplomájuk a könyvtárosoknak .

Még mindig itt tartunk, hogy a könyvtárosok a kölcsönzéssel és az emberekkel való foglalkozással kötődnek érdekvédelmi képviselők gondolataihoz, és elsőként jutnak eszükbe, ha leépítésről van szó?

Szerintem sürgősen kellene keresni olyan képviselőket, akik ennél többet tudnak a könyvtárosokról – és a szakmai szervezeteink nyilván foglalkoznak a „tudatformálással".


A másik kérdés, hová kerüljön a MANDA gyűjteménye? Ez szerintem teljesen természetes, hogy az OSZK-ba, ott a természetes helye – csak nehogy máshová kerüljön, ahol nincs kialakulva a gondozás standard és mindennapos gyakorlata, ezért nyilván az OSZK megteszi a gyors lépéseket, amint hivatalossá válik a hír, és megkapja azt az erősítést is, ami a pluszfeladat ellátására szolgál. Egy szakmai közintézményben ez az ár bizonyára kevésbé magas, mintha olyan szervezethez kerülne a feladat, ahol sem a munkatársak, sem a szervezet, sem a munkafolyamat nem ehhez van kialakítva.

Persze lehetséges, hogy ez a kérdés már megoldást is nyert, és feleslegesen izgulunk.

Üdv.,

Horváth Zoltánné

könyvtáros informatikus

(magánvélemény)

 

From: Katalist [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of Nagypál László
Sent: Monday, January 25, 2016 8:21 AM
To: katalist@listserv.niif.hu
Subject: [KATALIST] erdekes atszervezesek tervezgetese

 

 

Hová kerülhetne az alábbi esetben pl. a MaNDA gyűjteménye?

 

http://index.hu/gazdasag/2016/01/21/73_hatterintezmenyt_szuntethet_meg_a_kormany/


 



_______________________________________________  Katalist mailing list  Katalist@listserv.niif.hu  https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist  




Avast logo

Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
www.avast.com