2013. október 10., csütörtök

Re: [KATALIST] öröm

Kedves Listatagok!
Érintettként csendben jegyzem meg egyrészt, hogy mi is olvassuk mindezt. Másrészt milyen kínos, hogy "Pendrájv" tevékenysége napok óta vezeti a listát, miközben Somkuti Gabrielláról pedig egy sor sem esik. Fiatalabb generáióként ugyanannyi hitet, emberséget tanultam szerencsémre nemcsak a fent említett professzortól, hanem tőle is.

Üdvözlettel: Csiszár Ágnes

Szeretettel Ágnes


2013. október 10. 10:00 Thék György írta, <thekgy@infoker.hu>:
Kedves Listatagok!

Kezd a dolog rettenetesen kínossá válni! Ungváry Rudolfnak kell mentegetőzni, aki pedig tökéletesen logikus érveléssel tudja alátámasztani a saját igazát?!?!?! Ungváry nélkül a lista szegényebb (sőt, szegény!) lenne, az pedig nem egy nagy korlátozás, ha Pendrájv a termelési eredményeit egy link mögött mutatja meg.

Üdvözlettel:  Thék György


2013.10.09. 18:01 keltezéssel, Ungváry Rudolf írta:

Mivel az ellentmondás feloldásáról feltett kérdésem teljesen válasz
nélkül marad, arra következtetetek, hogy ezzel minden rendben van.
Helyes, hogy Reisz suba alatt kifejthet poitikai állásfoglalást, az ő
állásfoglalásaival szemben viszont helytelen ezen a fórumon állást
foglalni, mert az politika.

T

ovábbá Reisz László ilyesfajta ajánlásai, miszerint Hegedül kiadványa
„névre szólóan mutatja be a kor hatalmi elitjének átalakulását a bankok,
biztosítóintézetek és kereskedelem mellett a kultúra, a sajtó, a sport,
és a film világában is,” teljese rendjén való.

Továbbá az alábbi állítások is kifogástalanok:

„Minden jóérzésű, tisztán látó, intelligens ember érzi, sőt tudja, hogy
mi-képpen viszonyuljon a szélsőjobboldali eszmékhez. Ugyanakkor ezek is
"csak" világlátások, mint a liberalizmus, a konzervativizmus, a
radikalizmus, a fun-damentalizmus, a demokratizmus, a szocializmus és
számtalan más izmus.” (10. 07.)

Tehát a fasizmus és a bolsevizmus is csak olyan világlátás, mint a
liberalizmus és konzervativizmus! Az utóbbiakon is számon kérhető több
millió ember meggyilkolása?

„Valószínűleg nem szorul rá biztatásomra, de azért én itt - azon a
színtéren, ahol támadják - hadd biztassam, hogy járjon tovább azon az
úton, amelyen el-indult.” (10. 07.)

Tehát folytassa ezeket a minőségű kommentárjait!

„…fenntartható-e egy régi rendszer könyvének ajánlószövege politikai
alapú lázításnak? Valahol igen, hiszen a téma, amit hordoz, nagyon is
kényes, szí-vesen lovagolnak rajta egyesek, többek közt a média. Ahol
nem tartom annak, az az hogy egy ma már kordokumentumnak számító mű
tartalma, legyen az szenny-irodalom vagy sem, a lehető legjobban így
írható le.” (10. 08.)

Reisz ajánlószövegei tehát nem kényesek, a lehető legjobban így írható
le az általa ajánlott antiszemita kiadvány!

„Van-e joga a források őrzőjének megakadályozni azok olvasását? Állítom:
nincsen. … Reisz dr. egyszemélyes működése minden tekintetben
tiszteletet érdemel. Rövid „felkonferálásai” bennem nem hagynak
maradandó emléket, nyilván nem is ez a szerző célja. Most sem lapozok
vissza az inkriminált sorokhoz.” (10. 08.)

Nem a szólás- és tájékozódási szabadságról volt szó, hanem arról, hogy
reisz kifejtheti-e suba alatt politikai sugalmaásait.

Vagyunk néhányan, akik ebben a tudatban fogjuk használni ezt a szakmai
fórumot. Kisebbségben, és a továbbiakban hallgatva.

Ungváry Rudolf

-----Original Message-----
From: Ungváry Rudolf [mailto:ungvary@gmail.com]
Sent: Tuesday, October 08, 2013 9:52 AM
To: 'Hornyák Gyula'; 'katalist@listserv.niif.hu'
Subject: RE: [KATALIST] öröm

E nagy öröm közepette valaki oldja fel azt az ellentmondást, hogy Reisz
László eszerint szabadon folytassa burkolt politikai propagandáját is a
kommentárjaival, de azért a Katalisten (mindenki másnak, természetesen,
aki ezt elutasítja) nem való politizálnia.

Mert minden ellenkező beállítással szemben nem arról van szó, hogy
rasszista kiadványok hozzáférhetővé válása az elfogadhatatlan, hanem
annak módja, a vele árukapcsolt sugalmazás.

Ungváry Rudolf

-----Original Message-----

From: katalist-bounces@listserv.niif.hu
[mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of Hornyák Gyula

Sent: Tuesday, October 08, 2013 8:53 AM

To: katalist@listserv.niif.hu

Subject: [KATALIST] öröm

Kedves Listatársak!

Nem gondoltam volna, hogy "információ-szabadság" ügyében nekem is meg

kellene szólalnom.

Ám, amiért mégis megteszem:  öröm számomra, hogy mennyi fiatal,

intelligens kolléga hallatta hangját.

A diktátorokkal ugyanis az a baj, hogy a Világot akarják megváltoztatni.

Azzal, hogy az árnyékot akarják kiirtani.

Azt az árnyékot, amely a Nap járásától függően mindig máshol mutatja magát.

Az árnyékot persze sohasem lehet kiirtani. Az mindig velünk marad.

Egyedül csak a látásmódunkon változtathatunk.

Azzal, hogy máshogyan, máshonnan szemléljük a dolgokat.

Ebben mutattak példát fiatal kollégáim.

Gratulálok, Nekik!

üdvözlettel

hornyák gyula

_______________________________________________

Katalist mailing list

Katalist@listserv.niif.hu

https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist



_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist



_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist