Kedves Kollégák!
Sejtettem, hogy a könyvtárakat is eléri a közfoglalkoztatás.
Megdöbbentő és egyben megalázó, szakmailag és emberileg egyaránt.
Havi 47 ezer forintért (cafetéria adHATó) kell ugyanazt a munkát végezni, ami közalkalmazotti
jogviszony keretein belülnettó 60 ezer forintot érne. Egyik sem sok.
Tudom, a lehetőséget ki kell használni.
Talán többen hallottak az MTVA-botrányról. Az elküldött dolgozók (akik után néhány hónappal
a közfoglalkoztatottak érkeztek) legalább háromszor annyi fizetést vittek haza.
Elsősorban diplomás, értelmiségi dolgozókat válogattak és válogatnak szintén novembertől.
A 8 óra helyetti 6 órát szintén sajnálom. Menza-effektus. Jóllakni kevés, éhen halni sok.
Nem tudom az iskolai könyvtárak számára kiadott iránymutatás/rendelet hány könyvtáros
álláshelyet érintett akár pozitívan, akár negatívan.
A fenntartók sajnos nem szeretik a bonyolult képleteket (Csabay Károly). Nem lehetséges
külön-külön alkotni egyet a szak-, városi/megyei, kistérségi központi stb. könyvtárakra?
Ne rontsuk tovább a szakma egyébként sem túl fényes presztízsét.
És még valami: milyen életpálya-modellt tudunk vázolni a jelenlegi könyvtáros-hallgatóknak?
Ilyen körülmények között ne csodálkozzunk a sok pályaelhagyón.
Üdvözlettel:
Tempfli Hajnalka
Könyvtárunk a Magyar Nemzeti Galéria Szakkönyvtára katalogizálási feladatának felgyorsítására lehetőségünk nyílt közmunkás programba bejelentkezettek (regisztrált munkanélküli) kollégák foglakoztatására 2013. november 1. – 2014. április 30. között napi 6 órában. Mivel a szűk határidő miatt betanulásra kevés idő áll rendelkezésre, ezért a munkában tapasztalattal rendelkező munkatársak jelentkezését várjuk rövid szakmai életrajz mellékelésével a library@mng.hu címre. Esetleges kérdéseket is ezen a címen keresztül tudunk megválaszolni.
A díjazás a közfoglalkoztatási bérmegállapításra vonatkozó Kormányrendelet szerint történik.Tűű Anelia – MNG könyvtárvezető
_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist