2011. január 18., kedd

Re: [KATALIST] Képzési stratégia változtatása - Szükség van rá?

Kedves András,

 

nehéz egy olyan szakmai kérdésben politikamentesen véleményt nyilvánítani, amelyen újra és újra átgázol a politika.

Az embernek természetesen van véleménye, de sokan – pont a szakképzett munkaerő-túlkínálat miatt – óvakodnak annak hangot adni, hiszen a legutóbbi jogszabálymódosítások óta indok sem kell ahhoz, hogy valaki az utcán találja magát.

Négy évtizedes pályafutásom alatt sok mindent megéltem – műszaki könyvtárosként a vállalati könyvtárak felszámolását és állományuk szétszórását, amivel a szakma tehetetlenül állt szemben.

 

Hogy miért nem aggódom mégis? Mert tudom, tehetetlen vagyok az éppen uralkodó széljárásokkal szemben, tehát az aggodalom teljesen értelmetlen. Azt tapasztaltam, hogy egy felsőbb döntés végrehajtását a szakma sem képes befolyásolni, rendszerint más, ennél fontosabb szempontok érvényesülnek. Mint mezei tájékoztató könyvtáros egyet tehetek: teszem a dolgomat, azt igyekszem az olvasó megelégedésére tenni a lehető legjobban, hiszen ez az a kapcsolat, amit befolyásolni tudok. Just do it. Az aggódástól semmi sem fog megváltozni. A véleményemet meg – tapasztalom – célszerű megtartani magamnak, már, ha nem akarok mindenféle politikai természetű megbélyegzést elkönyvelni. Volt már ilyen, az idő (és a karaván) halad, a kutya meg értelmetlenül ugat.

 

A pályakezdő, kiválóan képzett, mégis munkanélküli könyvtárosok helyzete valóban elég kilátástalan.  Mégis, azt kell mondjam, nekik még mindig jobb esélyeik vannak állást találni, mint a középkorú könyvtárosoknak, akiknek magasabb fizetést kellene adni a döntően közalkalmazottként foglalkoztató munkaadóknak. Az egységes stratégiára én nem látok lehetőséget, mert a képző helyek érdekeltek a folyamatos képzésben, de a munkaerőpiac – nemcsak ezen a területen – nem tud állást kínálni a munkaképes korosztály majd harmadának.  Ezen nem tudom, miféle egységes stratégia tudna változtatni, ha van is ilyen én nem látom, innen a tájékoztató asztal mellől.

A közpénzek felhasználásában főleg a prioritások kijelölésében lehetne hatékonyabbnak lenni, mert én egyfelől az esztelen pazarlást látom, másfelől a nem kivételezett réteg torkának szorongatását, amit évtizedek óta már megszokhattunk volna, ha nem párosulna a megalázás és értéktelennek nyilvánítás ügyes fogásával, talán ez a legrosszabb minden közül.

 

Természetesen nem pimaszkodott, és remélem, a válaszomat se tekinti pofozkodásnak.

 

üdvözlettel:

 

Tüske Zsófia

 

 

 

 

From: katalist-bounces@listserv.niif.hu [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of András Cseh
Sent: Monday, January 17, 2011 11:41 PM
To: Katalist
Subject: [KATALIST] Képzési stratégia változtatása - Szükség van rá?

 

Tisztelt Lista, Tisztelt Tüske Zsófia, Tisztelt Hamvay - Kovács Úr!

Magánlevélben felhívtam már mások figyelmét arra, hogy a Katalistet arra kellene használni, amire valójában szolgál, de kérem cáfoljanak meg, ha tévednék, egy olyan szakmai fórumra, ahol az érintettek témákat vitatnak meg, azokról kulturált hangnemben véleményt cserélnek politikamentesen (de komolyan, az OSZK költöztetésénél fontos, hogy ki van kormányon???  A helyes kérdés nem az lenne, megfelelő-e az épület egy nemzeti könyvtárnak vagy sem?) és másokat meg nem sértve, hiszen egy közösségről beszélünk, akik vagy aktív vagy passzív tagjai, de a szakmai témákra fogékonyak.

Ennek szellemében, telve kíváncsisággal érdeklődnék, (aki kíváncsi, hamar megöregszik, hosszú a szakállam, ajaj....)ha nem aggódik annyira kedves Zsófia a hazai könyvtárügyében,  akkor kérem mondjon pár példát, miért nem? Nem megbántva, de tele volnánk problémákkal, amikre úgy vélem a könyvtáros társadalom igyekszik megoldást találni több - kevesebb sikerrel.

 A pimaszságomért élnézést mindenkitől, de a hatékonyabb közpénz felhasználás az mindenki érdeke, kivéve egyelőre a felsőoktatási intézményeket....értem,  persze, hogy miért. (Kitől kapom az első hideg pofont? :-)), több hallgató, több normatíva.

Piaci szempontból mennyire van szükség rá? Természetesen a hallgatók is  - piaci szempontból - versenyeznek egymással, ki sikeres lesz, ki pedig nem. Félreértés ne essék, más szakmákban is vizsgálódni kell, de mivel ez egy könyvtárosi szakmai fórum....Igaz régen ez megvitatásra került, de azóta eltelt pár év.......azóta sok víz lefolyt a Tiszán már.

 Mint egy civil szervezet képviselője, aki a munkanélküliekkel foglalkozik, kérem segítsenek annak megoldásában, hogyan lehetne, kevesebb munkanélküli könyvtárost képezni, milyen technikai lehetőségek vannak?

Mikulás Gábor vagy bárki tudna-.e esetleg mondani egy pontos számot, hogy az elmúlt 5 évben mennyi fiatal végzett hazánk összes felsőoktatásában és ebből hány  helyezkedett el a szakmájában, ez kimutatható....nyilván tovább bontva, ha ez mérhető volna, még érdekesebb adatokat találnánk, akik államilag finanszírozott képzésben vettek részt, azoknak a hallgatóknak hány százaléka dolgozik, mint könyvtáros?

Ha lehetne, milyen egységes stratégiát lehetne kidolgozni annak érdekében, hogy az elhelyezkedés arány - ugyanazt a minőségi humánerőforrást feltételezve - nagyobb legyen? A fiatalokat, akik hivatásul választják eme szakmát, mivel lehetne biztatni szigorúan statisztikai számokkal alátámasztva?

Bonyolítani természetesen lehetne a kérdéskört......de az már egy másik történet :-)

Üdvözlettel:
Cseh András
A Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesületeinek Országos Szövetségének (Kecskeméti Civil Központ) könyvtárosa