2025. február 12., szerda

Re: [KATALIST] Keressük: Szent Imre kollégiumokat fenntartó Szent Imre Főiskolai Internátus Egyesület 1940-41. évi jelentése

Kedves Horváth Csaba!

Az Ön által keresett évi jelentésekről az OSZK-ban készített leírás alapján azt gondolhatnánk, hogy 1937 és 1944 között mind a 8 lehetséges alkalommal megjelent. Az Ön által leírtakból azonban kiderül, hogy 1942-ben megjelent nem található az OSZK-ban.  
A Magyar Katolikus Lexikon Szent Imre Kollégium szócikkének irodalomjegyzéke szerint a jelzett időhatárok között 6 alkalommal jelent meg az éves jelentés. Mivel az 1941-42-es is biztosan megjelent 1943-ban (a Vaterán is lehetett rá licitálni, újsághíradás is volt róla), az 1938 és 1942 közötti  5 évben háromszor jelenhetett meg, kétszer nem.) 
Ha az OSZK-ban megvan 6 darab (amelyek között nem szerepel 1942-es), akkor elég biztos lehet benne, hogy az ön által keresett nem jelent meg, feltéve, hogy ebben az esetben valósnak fogadjuk el a lexikon állítását (ez nem érvényes minden lexikon minden szócikke esetében). Mivel ebben az esetben legalább egy év kimaradt előtte, elképzelhető, hogy az 1943-asban is írnak  arról, hogy kimaradt év(ek) után jelennek újra meg. 
Elképzelhető, hogy a 2016-ban Pápán megjelent könyvben is található valamilyen információ az évi jelentésekről.

Üdvözlettel:  Murányi Péter

Példányinformáció

A Szent Imre kollégiumokat fenntartó Szent Imre Főiskolai Internátus Egyesület ... évi jelentése
Szerző:
Megjelenés:Budapest : Szent Imre Főiskolai Internátus Egyesület ; 1937-1944
Amicus azonosító:2731953

Példányok

1. Példány 
Országos Széchényi Könyvtár, Törzsgyűjtemény
Raktári jelzet:P 18.492
Elhelyezés:Raktár
Hozzáférés típusa:Forgalmazható
Megjegyzések:
Példány:1935/1936(1937)-1942/1943(1944)
Szent Imre Kollégium,
Fieber Henrik: A kat. egy. hallgatók ~a. Bp., 1903. - A Szt Imre-koll. Bp., é.n. - Kat. Közl. 1915. Külön kiadás 35-40. - Egyetemi Lapok 1919. I. 12: 5. - Az Újság 1919. III. 23. - Akadémia 1922. X. 31. - Szt Imre Collegium 1900-1925. Bp., 1925. - Vox Academica 1927. VI. - MKA 1928:568. - [Urbán Gusztáv]: Építsünk Egerben ~ot! Eger, 1930. - A Szt Imre Főisk. Internátus Egyes. alapszabályai. Bp., 1942. - A ~okat fenntartó Szt Imre Főisk. Internátus Egyes. 1935/36-1942/43. évi jelentése. [6 db] Összeáll. Tiefenthaler József. Uo., 1937-44. - Viczián 1978, 1995, 2002.


MC 220.142 / Raktár
Cím és szerzőségi közlés:Szent Imre (Katolikus) Főiskolai Internátus Egyesület által fenntartott budapesti Szent Imre Kollégiumok / Biró Aurél ; [kiad. a ... Jókai Mór Városi Könyvtár].
Megjelenés:Pápa : Jókai M. Vár. Kvt., 2016.
Terj./Fiz. jell.:102 p. : ill., részben színes ; 24 cm
Név/nevek:Biró Aurél (1972-).




Horváth Csaba via Katalist <katalist@listserv.niif.hu> ezt írta (időpont: 2025. febr. 12., Sze, 9:24):

Tisztelt Kollégák,

 

az alábbi kiadványt keressük:

 

A Szent Imre kollégiumokat fenntartó Szent Imre Főiskolai Internátus Egyesület 1940-41. évi jelentése (1942)

 

Sajnos sem az OSZK, sem az érseki, főszékesegyházi könyvtárak állományaiban nem találták nyomát ennek a kiadványszámnak. Az is előfordulhat, hogy nem jelent meg ez a szám.

 

Köszönettel,

 

Horváth Csaba

 

 

Üdvözlettel:

HORVÁTH CSABA
informatikus könyvtáros

librarian

horvath.csaba@uni-sopron.hu
+36 99 518 295

Központi Könyvtár és Levéltár

Centrall Library and Archives
9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.

 

 

_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist