Kérem szíves segítségüket.
Van egy nagyon kedvenc versem, de sem a címére, sem a költőjére nem emlékszem.
Ezek a részletek maradtak meg belőle:
……
Örül az ember szíve látva a sűrű burjántermű zöldet
Másutt a száraz rög aszálya fáj
Nem kedves most a pipacs a szemnek
De ímhol egy tagban végeláthatatlan sorokban áll az őszi búza, kalásza súlyos mint az ész a koponyában, melyben megfogant a gondolat,
hogy közös legyen a vetés
Itt az aratás előre nevet ….
És a vége:
……..
A piros pipacs kertekbe költözött
Ott lesz belőle kék mák
Ízesítni a tésztát
Az ember gyerekének
Nagyon örülnék ha sikerülne megtalálni és előre is köszönöm a segítséget.
Üdvözlettel
John Grape
