2017. október 5., csütörtök

[KATALIST] szakmai nap a webarchiválásról- emlékeztető

Tisztelt Kollégák!

Emlékeztetőül ismét figyelmükbe ajánljuk jövő heti rendezvényünket.

404 Not Found – Ki őrzi meg az internetet?" címmel 2017. október 13-án
(pénteken) 10-től 13.30 óráig szakmai napot tartunk a közgyűjtemények
online tartalmak archiválásával kapcsolatos feladatairól az Országos
Széchényi Könyvtár 6. emeleti dísztermében.

A rendezvényt Tüske László főigazgató nyitja meg, majd ezt követően
Lendvay Miklós E-szolgáltatási igazgató tart bevezetőt. A továbbiakban
négy vitaindító előadás hangzik el, melyeket kötetlen beszélgetés követ
a résztvevőkkel az elhangzott témákról.

A tervezett előadások:
Kees Teszelszky, a holland nemzeti könyvtár webarchiválással foglalkozó
munkatársa a 2007 óta működő holland és az idén indult belga
projektekről ad áttekintést.
Peternák Miklós, a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ igazgatója az
online tartalmak megőrzésének fontosságáról beszél, elsősorban
múzeumi-művészeti kontextusban.
Kampis György, az ELTE egyetemi tanára a 2010-es évek első felében, a
PetaByte Nonprofit Kutatási Kft. által – főként tudománymetriai célból –
lefolytatott webaratást, valamint híroldal-archiválást ismerteti.
Drótos László témafelelős és Németh Márton webkönyvtáros, az OSZK
munkatársai pedig az OKR program keretében zajló webarchiválási pilot
projekt első fél évének tapasztalatairól és eredményeiről számolnak be.

Az eseményről videofelvétel készül, mely a Videotóriumban lesz majd
megtekinthető.

A meghívó elérhető könyvtárunk honlapján is:
http://www.oszk.hu/rendezvenyek/404-not-found-ki-orzi-meg-az-internetet

A rendezvény iránt érdeklődőktől kérjük, hogy részvételi szándékukat
jelezzék Visky Ákos László kollégánknak a visky.akos.laszlo@oszk.hu
e-mail címen.

Üdvözlettel

Németh Márton

--
Németh Márton
web-könyvtáros
Országos Széchényi Könyvtár
E-szolgáltatási Igazgatóság
E-könyvtári Szolgáltatások Osztály
1827 Budapest, Budavári Palota F épület, 315. sz.
Tel: (36) 1-487-8688
E-mail: nemeth.marton@oszk.hu
URL: http://mekosztaly.oszk.hu/mia


_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist