2017. július 31., hétfő

Re: [KATALIST] Barlai Róbert

Kedves Kollégák!

Szomorú szívvel olvasom a hírt, hogy Barlai Tanár Úr, Robi elhunyt. Én Őt nem diákként, hanem könyvtáram szervezetfejlesztő trénerpárosának tagjaként ismertem meg. Kiváló felkészültségű szakember, aki a tudását úgy adta át nekünk, hogy közben nem elvárt, nem követelt, nem harcolt valamiért, nem akart erőszakkal változtatni, hanem "csak" megmutatott, láttatott, javasolt és ráirányította a figyelmünket az általa fontosnak gondolt dolgokra. Elemző, feltáró módszereivel, az erre alapozó megállapításokkal volt akiben vihart kavart. Hogy ez az indulat-halom csendesüljön, leült közénk egy összdolgozói munkanapon és mindenki kérdésére válaszolt. Hihetetlen hatással bírt mindnyájunkra ez a beszélgetés. Szavaival, jellemével, emberségével varázsolt, az indulatokat elsimította, a kétkedőket megerősítette. Ez a varázslatos kép él bennem Róla, aminek elemei a mérhetetlen szaktudás mellet az önzetlenség, a segítőkészség, a szakmai alázat. Köszönöm, hogy ebből juthatott számomra is! Köszönjük! Nyugodj Békében!

Fehér Miklós

2017.07.29. 20:25 keltezéssel, Dr. Csapó Edit írta:
Szomorú szívvel teszek eleget egy baráti megbízatásnak. Barlai Kati, a szerető feleség közölte a hírt: elhunyt Barlai Róbert, sokunknak Robi, mert valóban sokan vagyunk, akik közel álltunk hozzá. Sok évtizedes vezető-tréneri munkája sok száz hallgatójának tette lehetővé a beilleszkedést az átalakuló világunkba.
Ha valakiről el lehet mondani, hogy jóakaratú ember, róla el lehet mondani. Ő úgy volt sikeres, hogy másokat is sikeressé tett.
Nagyon fog hiányozni!

Csapó Edit


_______________________________________________  Katalist mailing list  Katalist@listserv.niif.hu  https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist