2017. január 30., hétfő

Re: [KATALIST] szavazas - KIT Hirlevel (eszkozok kolcsonzese)

Kedves Dóra!

Köszönöm szíves és alapos tájékoztatását.
Igazán bánom, hogy nem lettem atomkutató.

Üdvözlettel:

Debreczeny György
könyvtáros
Deák Ferenc Középiskolai Kollégium  1143 Budapest, Tábornok u. 22.  http://www.deak-koll.sulinet.hu/




2017. január 30. 8:18 Zolnai Dóra írta, <dzolnai@atomki.mta.hu>:
Kedves György!

Könyvtáramban kölcsönözhető egy nagyobb kapacitású tűzőgép, amivel füzetek is összetűzhetők illetve akár egy szék kárpitozására is alkalmas. Fájdalom, hogy csak a beiratkozott olvasóink számára, akik az intézet dolgozói lehetnek. Ellenben, letéti vagy kölcsönzési díj nélkül.

Nem adjuk kölcsön de éjjel-nappal használható egy fotószkenneléshez is jó minőségű szkenner továbbá egy nagy teljesítményű szkennelő-fénymásoló.

Ezen kívül, kölcsönözhető még pl. létra, számítógéphez egér, kutatók gyerekeinek néhány játék, zsírkréta (ezt nem csak gyerekek viszik).
Utóbbi két tétel nem közpénzből került beszerzésre, hanem magántulajdonom volt.

Általában véve, számos dolgot tudunk kölcsönadni, és amit kölcsönadunk ahhoz készítünk kölcsönzőlapot.

Ez persze egy kicsi, zárt közösség könyvtára, nem is lehet közkönyvtáraknak  követendő, de ha már a kisgép kölcsönzés szóba került, megszólítva éreztem magam :)

Üdvözlettel:

Zolnai Dóra
könyvtárvezető
MTA Atomki Könyvtár
Magyar Tudományos Akadémia
Atommagkutató Intézet
4026 Debrecen, Bem tér 18/c,
Lev. cím: 4001 Debrecen, Pf.:51
Tel: +(52)-509-220, +(52)-509-200/11313,
Fax: +(52)-416-181
E-mail: zolnai.dora@atomki.mta.hu
www.atomki.mta.hu

----- Eredeti üzenet -----
Feladó: "György Debreczeny" <debreczeny.gyorgy@gmail.com>
Címzett: "Horvath Sandor Domonkos, dr." <hsd@gyorikonyvtar.hu>
Másolatot kap: "katalist" <katalist@listserv.niif.hu>
Elküldött üzenetek: Vasárnap, 2017. január 29. 13:30:18
Tárgy: Re: [KATALIST] szavazas - KIT Hirlevel (eszkozok kolcsonzese)

Kedves Kollégák!

Kérem, mielőbb szíveskedjenek tájékoztatni, hogy melyik könyvtárban milyen feltételekkel tudok kisgépeket kölcsönözni.
Célszerű lenne, ha ellentételezésként az adott település kisgépkölcsönzői könyveket is kölcsönöznének.

Maradok tisztelettel:

Debreczeny György
könyvtáros
Deák Ferenc Középiskolai Kollégium
1143 Budapest, Tábornok u. 22. http://www.deak-koll.sulinet.hu/


2017. január 29. 11:47 Horvath Sandor Domonkos, dr. írta, < hsd@gyorikonyvtar.hu > :



Kedves Kollégák!

A közkönyvtárakról szólván ismételten hangsúlyozom, hogy azért tartanak fenn bennünket, hogy nyilvános könyvtári szolgáltatást nyújtsunk.

Ahogy a közoktatást azért, hogy "közoktasson", az egészségügyet azért, hogy gyógyítson, a közvilágítást azért, hogy képesek legyünk napnyugta után is közlekedni, és hogy biztonságosabb legyen a település, a rendőrséget azért, hogy a rendet őrizze, stb. stb. Ez így van, attól függetlenül, hogy milyen hatékonysággal valósulnak meg ezek a közszolgáltatások.

Mert ugyebár vannak olyan tevékenységek, amelyek
a) vállalkozási alapon nem szervezhetők meg,
b) vagy ha úgy szerveznék meg, az aggályos lenne (pl. magánrendőrség),
c) vagy úgy döntött a törvényhozás, hogy olyan fontosnak tartja a szolgáltatást, hogy az mindenkinek állampolgári jogon jár, stb.

A közkönyvtárakat az állam és/vagy helyi önkormányzat tartja fenn. Az adóbevételekből fizeti az épület fenntartását, a szolgáltatás működtetését, a munkatársak illetményét, stb. És törvényben leírja, hogy ezért mit vár el. A kollégák munkakört látnak el, a munkaköri leírások is szabályozzák, hogy milyen tevékenységet végezzenek a nem túl sok fizetésükért.

A finanszírozás eltérő sajátosságai miatt az ellátás színvonala nem egységes és egyenletes, azonban kötelességünk, hogy abból a legjobbat hozzuk ki.

Az állam/önkormányzat jelenleg nem azért tart fenn bennünket, hogy fúrógépeket kölcsönözzünk. Pedig biztosan lenne rá kereslet. Sőt, bevételünk is lehetne belőle. Azonban könyvtár vagyunk, nem kisgép-kölcsönző, könyvtárosok vagyunk, nem pedig boltosok.

Természetesen minden egyéb tevékenységnek, ami a felhasználók kényelmét szolgálja, illetve amit marketing szempontól alkalmazni tudunk, annak helye lehet. Ha van parkunk, akkor adhatunk nyugágyat és takarót, adhatunk kávét és üdítőket a frissüléshez, ha szerzői jogot nem sértünk vele, akkor még e-book olvasót is biztosíthatunk, és rengeteg-rengeteg információs szolgáltatást nyújthatunk. Szóval mindazt, ami legalább megmagyarázhatóan kapcsolódik a törvényben meghatározott feladatainkhoz.

A mi feladatunk az, hogy a könyvtári szolgáltatást népszerűsítsük, nem pedig az, hogy az újbarbárság erősödését látva/vizionálva/rettegve elinduljunk egyfajta identitásváltás útján.
(Közben mondjuk megkárosítjuk a település kisgép-kölcsönzőjét, kereskedőjét, mivel olcsóbban adjuk a szolgáltatást, hiszen a mi bérünket ugyebár az állam fizeti. Abszurd lenne, nemdebár?)

Aki a fentiek tudatában fúrógép és robikapa-kölcsönző és hasonló vállalkozásba kezd könyvtárként, annak azért melegen javaslom, hogy alaposan járja körül az ilyen műszaki cikkek kölcsönzésére vonatkozó biztonsági, műszaki, karbantartási, adózási kérdéseket, a fenntartóján keresztül kezdeményezze az államkincstárnál a szakfeladat módosítását (csak viccből írom, mert sikertelen lesz), és kezdeményezze a Könyvtári Intézetnél egy "kisgépkölcsönző akkreditált továbbképzés" elindítását is :-)

Üdv.:
HSD







-hez 2017.01.28. 13:20:48, Lőrincz Andrea < lorincz.andrea@uni-bge.hu > átír:


Kedves László!



Az első követ ott kellett volna rám vetnie, hogy nem is egy közkönyvtár gyakorlatát írtam le (mint ahogy Tibor sem közművelődési, hanem felsőoktatási könyvtárban dolgozik, onnan kölcsönöz e-könyvolvasókat)… J

De viccet félretéve, minősítsük a pokróckölcsönzést akár árukapcsolásnak, akár a könyvtár tevékenységével össze nem egyeztethető akciónak, én pozitív példának szántam. Ha valakinek tetszik, valósítsa meg. Ha nem tetszik, hát úgy is jó, mi attól még csinálni fogjuk. És ha egy közművelődési könyvtárban az igény fűnyíróra terjed ki, ezt akár egy magánvállalkozó, akár a könyvtáros felvállalja működtetni, szerintem hajrá, tegye! A köz szolgálata a feladatunk.

Üdvözlettel:

Lőrincz Andrea




From: Katalist [mailto: katalist-bounces@listserv.niif.hu ] On Behalf Of Budai László
Sent: Friday, January 27, 2017 2:58 PM
To: KATALIST < katalist@listserv.niif.hu >
Subject: Re: [KATALIST] szavazas - KIT Hirlevel (eszkozok kolcsonzese)







Kedves Andrea!





A takaró kölcsönzés tipikus "cross-selling akció", ami érthetően kapcsolódik a mi "főtermékünk" "árusításához".


Még a fényképezőgép is lehet ilyen egy közkönyvtárban, de fúrógépkölcsönzést például nem igazán tudok elképzelni, mint a mi "főtermékünket" kiegészítő szolgáltatást. Bár lehet, hogy most hirtelen kevés vért kapott a jobb agyféltekém. :)


Tudom, kis községek szolgáltatóhelyein, ahol már a kocsma is bezárt, talán létfontosságú lehet akár a fúrógép kölcsönzése is, hogy a település népességmegőrző képessége nőjön, de elméleti értelemben egy ilyen helyzetben akár kérdésessé is teheti a könyvtár mint olyan létezését ez a gondolkodási irány.


Mitől lenne nagyobb a kulturális igény önmagában attól, hogy az intézményben lehetősége adódik a közösségének fúrógépet kölcsönözni? Szélsőséges esetben akár elfajulhat odáig, hogy a végén már szóba sem kerül a kultúra, az olvasás, a könyv, mert mindenki a fúrógépért jár oda. Ha mégis ebbe az irányba mennénk, akkor további kérdés, hogy ezt pénzért szolgáltassuk vagy ingyen? Nyilván nem alapfeladat, fura lenne, ha ingyen csinálnánk, de ha megéri vállalkozásként, akkor meg a nem a könyvtár fogja a legjobban működtetni, hanem mondjuk egy vállalkozás: http:// gepkolcsonzo.eu/ .


Bár lehet, hogy azt kéne először tisztázni, hogy mit értünk a közkönyvtár alatt ebben az esetben. Az épületet? Mert oda integrálhatunk egy vállalkozást, de az egy teljesen más helyzet, mintha ezt mi menedzseljük, mi biztosítunk hozzá munkaerőt, stb. stb.





Szóval, a takaró és párna szolgáltatása, kölcsönzése az olvasás mellé egyáltalán nem ugyanaz, mint a fúrógép kölcsönzése, még ha első hallásra talán így is tűnnék.





Üdv.:


Budai László








január 27. 13:55 Lőrincz Andrea írta, < Lorincz.Andrea@uni-bge.hu >:




Kedves Kollégák!



Mi évek óta három polártakaró kölcsönzését biztosítjuk a könyvtárból, de vannak párnáink is (bár ezeket inkább az asztalon alvó hallgatóknak adjuk oda csak úgy, helyben használatra). A könyvtár egy parkban van, miért ne lehetne ott tanulni? A plédeket kaució (1.000 Ft vagy diákigazolvány) ellenében lehet elvinni. Én mosom őket rendszeresen. Tartottak már úgy tanórát a parkban, hogy az oktató vitte el mindhármat, majd óra után visszahozta őket. Ez nem nagy dolog szerintem, de a könyvtár imázsának borzasztó sokat jelent.

Üdv:

Lőrincz Andrea



BGE KKK Könyvtára

Budapest



From: Katalist [mailto: katalist-bounces@listserv.niif.hu ] On Behalf Of Szabó G. Tibor
Sent: Friday, January 27, 2017 12:32 PM
To: KATALIST < katalist@listserv.niif.hu >
Subject: Re: [KATALIST] szavazas - KIT Hirlevel (eszkozok kolcsonzese)




Már évek óta kölcsönzünk e-book olvasó eszközöket (erről anno a KIT is írt), helyben pedig iPad tabletet is (ez utóbbi használati kötöttsége sem az én ötletem, hanem, hanem az eszközöket adományozó szervezet céljaival, elvárásaival függ össze). A puska egy átvitt értelmű kis irónia akart lenni (vö. "puskázás"). Valamennyire ismerem Gábor akár távoli funkciókat is integráló, vállalkozásorientált szemléletét és merem állítani, leginkább nem a könyvtárosok hozzállásán buknak meg ragyogó elképzelései. Persze igaz, hogy én inkább teázóval/kávézóval meg akár kocsmával integrálódnék. Egyrészt a pia kereslete jobb, mint a skorpiófűrészé, másrészt az olvasás kisebb mennyiségű alkohol fogyasztása mellett utat nyithat a kreatív gondolatok irányába, így akár a hazai innovációt is szolgálnánk :-)


Üdv.: Szabó G. Tibor





2017. január 27. 10:27 Mikulás Gábor írta, < mikulasg@gmconsulting.hu >:




Puskákról nem hallottam, azonban egyetemi könyvtárból gépekről, szerszámokról, mikroszkópról már igen :-)


Pl.: http://kithirlevel.hu/index.php?kh=mit_kolcsonozhetunk_a_konyvtarakbol_olvasoink_szavazatara


Üdv,


Gábor





2017. január 27. 7:48 Szabó G. Tibor írta, < szabo.g.tibor@gmail.com >:




A felsőoktatási könyvtár meg kölcsönözzön-e puskákat?


Jó szórakozást, üdv.:

Szabó G. Tibor


könyvtárvezető


BGE GKZ Könyvtára, Zalaegerszeg








2017. január 26. 11:50 W. Kovács Ágnes írta, < wildgica@gmail.com >:




Új szavazás a KIT-portálon www.kithirlevel.hu :




Kölcsönözzön-e egy közkönyvtár eszközöket, pl. fúró- vagy fényképező gépet? - igényekre figyelve, lépésenként bevezetve - elég a mostani állomány - természetesen - marhaság


Az aktuális eredmény a szavazást követően látható, a teljes összefoglalás pedig a KIT következő lapszámában.

Üdvözlettel,
W. Kovács Ágnes
KIT-szerkesztő





















_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist






_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist



_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif


listserv.niif.hu Mailing Lists





listserv.niif.hu Mailing Lists











http://gepkolcsonzo.eu/








_________________________________________
Citromail.hu levelezőrendszerből küldve
Lépj be vagy regisztrálj

_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist



_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist