2016. augusztus 4., csütörtök

[KATALIST] költségvetés, könyvek

Tisztelt Lista!

A költségvetési eszmefuttatáshoz szeretném hozzáfűzni a következőket: egy kisvárosi könyvtárban dolgozom mint feldolgozó, gyarapító, beszerző, leltározó stb. A gazdasági ügyeket az önkormányzat pénzügyi osztálya intézi, mi csak leadjuk a számlákat.
Az év elején majdnem gutaütést kaptam, ugyanis közölték velem, hogy a számítógépes rendszerünkből (Szikla) küldjek a leltárba vett könyvekről egy másolatot, mert nekik is leltárba kell venni tőlünk függetlenül. Ráadásul 3 évenként leltározni kell, azaz állomány ellenőrzést végezni, ami az idén esedékes (5 évenként kellene). Persze nem akartam elhinni. Mutattak nekem egy rendeletet, 4/2013.(I.11.) Korm. rendelet (Áhsz.), hogy tanulmányozzam, a nemtudás nem mentség.
Próbáltam tájékozódni nagyobb könyvtárakban, de ők sem tudtak semmiről. Végül felhívtam dr. Kenyéri Katalint, aki tájékoztatott, hogy minden úgy helyes, ahogy a pénzügyesek mondják: a könyvek kis értékű tárgyi eszközök, a folyóiratok fogyóeszközök, és a kisértékű tárgyi eszközöket 3 évenként kell leltározni.
Szerencsére az állomány ellenőrzést sikerült elkerülnünk, elfogadták az adatainkat és érveinket.
Egyébként készül egy új törvény a könyvtári állomány ellenőrzéséről a 3/1975-s helyett.

Üdvözlettel:

Komlósné Pelle Zsuzsanna
könyvtáros
Abony