A "nagyinterjú" alanya Antall József utóda. Na, nem úgy... Hanem így:
"Azt jósolja, hamarosan tűzre kerülnek a könyvtárak, aztán a betű is elpusztul, marad a kép, és az emberiség számára itt a vég. Magyar László András az orvostörténeti könyvtár négy nyelvről fordító vezetője, utóda e poszton Antall Józsefnek, aki innen lett az első szabadon választott miniszterelnök. Nagyinterjú csudás sztorikkal, boszorkányokkal, Antall titkával, démonológiával, Király utcai sugárfertőzéssel."
MLA: Mi a fontosabb, az orgazmus vagy a táplálék? | 24.hu
Először a cím magyarázata:
"Tényleg tűzre jutnak a könyvek?
Vitathatatlanul. Volt egy kísérlet, melynek során a patkányok agyát bedrótozták, aztán két gombot helyeztek az állatok elé, ha az egyiket nyomták, az elektróda orgazmussal jutalmazta őket, ha a másikat, ennivalót kaptak. Ugye sejti, mi lett a vége? Az összes patkány éhen halt.
Hogy jön ez a könyvekhez?
Ahogy egyre beljebb gázolunk a digitalizációba, egyre kisebb lesz az igény műveltségre, művészetre, versre. A kultúra, benne a könyv a szellemi táplálék, a virtuális világ pedig azzal, hogy erőfeszítés nélkül teljesíti a vágyainkat, a könnyű orgazmus.
A nyomtatott könyvek előtt két út áll: hőenergiává vagy papíralapanyaggá válnak.
A zöme után szerintem digitális nyom sem marad, hiszen világszerte a könyvállomány egy ezrelékét sem digitalizálták. Azt is minek? Az ismerőseim százszámra töltenek le könyvet tabletre, de egyikük sem onnan olvas. Hallott már olyanról, aki elektronikusan olvasta volna végig a Don Quijotét?"
Olyanról se sokról, aki nyomtatott könyvben.
A könyv akkor is más, azt kézbe veszi, simogatja, szagolgatja, szereti, ismeri az ember. Bizonyos kötetetek a személyes barátaivá válhatnak. De erre már nincs idő, nincs türelem. A könyv haldoklik. A nyomtatott még ötven, száz évig húzza, majd eltűnik, ahogy a kéziratos könyv is eltűnt a könyvnyomtatás feltalálása után néhány évtizeddel."
"A betű helyett mi lesz?
Kép. Két-három digitális generáció talán még olvas valamicskét, de aztán lassan elfogynak azok, akik öt percnél tovább képesek figyelni egyetlen, betűkből álló szövegre. Tolsztojnál máris érdekesebb a Facebook, Spinozánál szórakoztatóbb egy viccesen ugráló kiskutya, nem? Pláne, ha a technika fejlődésével beépíthető lesz az agyba egy modul, amin keresztül közvetlenül ingerelhetőek különféle idegközpontok.
Baj?
Annak, aki együtt hal evvel a világgal, persze, hogy baj. Igaz, mindennek vége szakad egyszer. Az egyes embernek, a népeknek, a kultúráknak.
Az európai kultúra vagy háromezer éve született, és talán még adatik neki úgy kétszáz év. Nem kevés. És az emberiségnek is vége lesz egyszer. Hogy hány ezer év múlva, azt nem tudom, de ez a kaland sem tart örökké. Ám akkor is szép lehet egy élet, ha az ember tudja, hogy egyszer véget ér.
Az ön szakmája pont arról szól, hogy a közös tudást, a közös történeteinket az örökkévalóságba mentse.
Valóban őrző vagyok, bár örökkévalóságról nem álmodoztam soha. Mindig is úgy gondoltam, hogy a társadalomban vannak termelők, irányítók, szolgáltatók és őrzők. A könyvtáros közös kaszt a katonával, a rendőrrel és a tűzoltóval. Őrizzük, amíg van mit, és van kinek. Őrzünk, amíg létezünk.
„Nyilvánvalóan púp vagyunk a társadalom hátán, de tehetetlenségből vagy megszokásból, illetve talán bizonyos, nehezen múló gátlások következtében, most még nem bántanak bennünket – a kellő alkalomra várnak."
Igen, ezt írtam. Őrzünk, amíg hagyják. Sajnos vannak, akik nem hagyják, magas kulturális posztokon is akad belőlük elég.
Hány olvasója van a könyvtárnak?
Napi kettő-három… De hát mi is csak hárman vagyunk, többet ki sem tudnánk szolgálni. Kutatók, phd-ző egyetemisták, családfakutatók, érdeklődő gimnazisták járnak ide. Aktív orvos nem, csak nyugdíjasok, menedék ez nekik, összegyűlnek, egymásnak tartanak előadásokat.
És van egy réteg, aki elmebeteg, és itt elégíti ki a társadalmi igényeit. Komplett bölcsészvilág, csupa titok és meghittség. Elvarázsolt kastély. Mindezért nagyon nagy kár!
De nem kell ám rám hallgatni, hiszen én a könyves világgal vagyok azonos, és bár az eszemmel elfogadom, a lelkem nehezen viseli, hogy az összes értékem értéktelenné vált, hogy minden fáradozásom, beleértve a hatvan könyvemet is, valójában semmit sem ér."
--
"Közlegény-sorban állni és kitüntetés nélkül gyakorolni polgári erényt, néha szintoly magasztos állás és szintoly szent kötelesség, mint állani a dolgok élén."
Széchenyi István
