2016. április 28., csütörtök

[KATALIST] Pályázat könyvtárosoknak, muzeológusoknak -- határainkon innen és túl

 

Pályázati felhívás!

Múzeum határok nélkül és Könyvtár, ami összeköt: pályázatokat hirdet az Országgyűlés elnöke Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok, valamint múzeumi szakemberek számára. Összesen tizenkét határon túli és három magyarországi jelentkező tölthet el ösztöndíj keretében egy hónapot az Országgyűlési Könyvtárban vagy két hetet az Országgyűlési Múzeumban.

A Könyvtár, ami összeköt című program immár öt alkalommal, nagy sikerrel került megrendezésre, célja a fiatal magyar könyvtárosok közös munkavégzésének, tapasztalatcseréjének és szakmai együttműködésének támogatása. A rendezvény során nyolc határon túli és két magyarországi könyvtáros tölthet el egy hónapot az Országgyűlési Könyvtárban, ahol megismerkedhetnek a könyvtár állományával, szolgáltatásaival, valamint közös projektek kidolgozásában vehetnek részt.

A könyvtári pályázat mintájára idén először indul útjára a Múzeum határok nélkül program, melynek segítségével két héten keresztül négy határon túli, és egy magyarországi fiatal muzeológus nyerhet betekintést az Országgyűlési Múzeum munkájába. A résztvevők megismerkedhetnek a múzeum újraalapításának, működésének, digitális és tárgyi gyűjteményezésének koncepciójával, lehetőségük nyílik gyakorlati munkavégzésre, saját tevékenységük bemutatására, illetve közös szakmai együttműködésre.

A nyertes pályázók részére utazási és szállásköltséget biztosítunk, valamint az ösztöndíj időszaka alatt díjazásban részesülnek. Mindkét program 2016. szeptember 24-én veszi kezdetét.

A pályázat részletei letölthetők az alábbi linkekről.

Könyvtári:

http://nemzetfotere.hu/uploads/nemzetfotere/dokumentumok/konyvtarami-osszekot-palyazati.pdf

Múzeumi:

http://nemzetfotere.hu/uploads/nemzetfotere/dokumentumok/mhn-palyazati-felhivas-2016.pdf

Várjuk szeretettel a pályázatokat!