Kedves Listaolvasók!
Szépírók, más művészek, tudósok legalább a reneszánsz kortól a XX. századon túl is rengeteget leveleztek papíron. A fennmaradt levelezéseiket általában előbb-utóbb kiadják, de ha sokáig csak archívumokba gyűjtve maradnak meg valamennyire, akkor is jelentős részben ezek alapján írja meg életrajzukat az utókor.
Mostanában e-maileket írnak az alkotók is, illetve még inkább mobiltelefonon tartanak kapcsolatot kollégáikkal, barátaikkal, családtagjaikkal, pártfogóikkal. A magán e-mailek közül is feltehetően elvétve marad csak fenn egy kevés, telefonbeszélgetések közül pedig feltételezhetően szinte semmi. Hivatalos dokumentumok természetesen hátramaradnak. A legtöbbekről nyilván a korábbiaknál sokkal több foto- és filmdokumentum őrződik meg.
Idős mesterekkel időnként lehet még életút-interjúkat készíteni, azt archiválni, ill. egy ideig érdemes beszélgetéseket rögzíteni olyan személyekkel, akik közelről ismerték az illetőt. Több évtizeddel később már utóbbi is egyre korlátozottabb lehetőség. Nem beszélve arról, hogy az emlékezet fakul és nagyon szubjektív. Nem mindenkiről derül ki saját korában, hogy mennyire fontos szerepet tulajdonítanak majd tevékenységének (valamiért) a későbbiekben.
Kérdezem én naivan, hogy (a fennmaradt alkotásaikon kívül) milyen forrásokat tud majd felhasználni a későbbi utókor a XXI. sz.-i írókról, művészekről, tudósokról életrajzaik megírásához a levelezés elvesztése után, ha még egyáltalán szükség lesz még életrajzi monográfiákra.
Üdvözlettel:
NpL
Szépírók, más művészek, tudósok legalább a reneszánsz kortól a XX. századon túl is rengeteget leveleztek papíron. A fennmaradt levelezéseiket általában előbb-utóbb kiadják, de ha sokáig csak archívumokba gyűjtve maradnak meg valamennyire, akkor is jelentős részben ezek alapján írja meg életrajzukat az utókor.
Mostanában e-maileket írnak az alkotók is, illetve még inkább mobiltelefonon tartanak kapcsolatot kollégáikkal, barátaikkal, családtagjaikkal, pártfogóikkal. A magán e-mailek közül is feltehetően elvétve marad csak fenn egy kevés, telefonbeszélgetések közül pedig feltételezhetően szinte semmi. Hivatalos dokumentumok természetesen hátramaradnak. A legtöbbekről nyilván a korábbiaknál sokkal több foto- és filmdokumentum őrződik meg.
Idős mesterekkel időnként lehet még életút-interjúkat készíteni, azt archiválni, ill. egy ideig érdemes beszélgetéseket rögzíteni olyan személyekkel, akik közelről ismerték az illetőt. Több évtizeddel később már utóbbi is egyre korlátozottabb lehetőség. Nem beszélve arról, hogy az emlékezet fakul és nagyon szubjektív. Nem mindenkiről derül ki saját korában, hogy mennyire fontos szerepet tulajdonítanak majd tevékenységének (valamiért) a későbbiekben.
Kérdezem én naivan, hogy (a fennmaradt alkotásaikon kívül) milyen forrásokat tud majd felhasználni a későbbi utókor a XXI. sz.-i írókról, művészekről, tudósokról életrajzaik megírásához a levelezés elvesztése után, ha még egyáltalán szükség lesz még életrajzi monográfiákra.
Üdvözlettel:
NpL
