Kedves András,
…a tanári továbbképzés, verseny KÖZPÉNZből történt, ha jól vettem észre ez mindig szúrja a szemét, hogy az hogyan van felhasználva, és nyilván jöhetne azzal, hogy, mint uniós és magyar állampolgár kíváncsi az adott állami szerv, háttérintézmény mire is költi az Ön adóforintjait,
n Igen!
és nem mindenki örül annak, hogy tudásbővítésre megy, ami a későbbiekben térül meg a diákok által (szembe állíthatjuk a Vándorgyűlés és annak hasznosságát az olvasóvá nevelés és más használóival, akik profitálnak belőle)...de kérem cáfoljon meg, ha a gondolat menetem nem lenne reális.
n Ha van jó befektetés, akkor a tudásbővítés mindenképpen az. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy képzés és képzés, előadás és előadás között mérföldnyi különbségek is lehetnek.
Essünk bátran gondolkodóba: mely gondolat az, amely pl. a legutóbbi (vagy majd a mostani) vándorgyűlésről bennünk maradt? Ami megváltoztatta, javította szemléletünket, mindennapi gyakorlatunkat? – A visszaemlékezéseket is szívesen közöljük a KIT-ben!
Az adott kérdés problémás válaszát kihagyva, lehetett volna feltenni a kérdést, hiszen a "Nem járok, számomra nincs ott semmi érdekes" válasz lehetőséget ad a szervezőknek arra, hogy olyan programokat szervezzenek, amik által még több szakember vesz részt rajta. Szolnokot amúgy akár a Munzee kincskereső játék által még jobban fel lehet fedezni, és lehetőséget ad a kulturális emlékek megismerésére is.
-- Igen, lehetett volna. A kérdés történetéről előző levelemben írtam. Talán még annyit, hogy az ominózus válaszlehetőség egy létező, konkrét elhangzott szövegen alapul.
Ám, ha már felmerült a vándorgyűlés témája, íme néhány továbbra is hasznos információ azért, hogy a lehető legnagyobb szakmai nyereség legyen a résztvevők számára:
- Mit tegyünk konferenciára készülve? http://kithirlevel.hu/index.php?kh=konferenciara_keszulve
- Egy racionális alternatíva: http://kithirlevel.hu/index.php?kh=a_konyvtaros_egyesulet_konferenciaja_helyett_celcsoportjanak_konferenciajan_vegyen_reszt
- Az árulkodó vándorgyűlési pontok (tartalomelemzés – mely most is használható lesz): http://kithirlevel.hu/index.php?kh=vandorgyulesi_pontok-nagyito_alatt
S ha egy könyvtárosnak fontos a használókkal való kommunikáció minősége, akkor biztosan hangsúlyos lesz a vándorgyűlésen e téma: http://kithirlevel.hu/index.php?kh=a_konyvtarosok_belso_kommunikaciojanak_minosege
S ceterum censeo: lesz kávéházi szekció is, ahol betervezetten lesz idő arra, hogy kellemetlen kérdéseket is fel lehessen tenni: https://www.facebook.com/groups/312261069629/permalink/10153496985714630/ -- Jöjjön, várjuk szeretettel! J
Üdvözlettel,
Mikulás Gábor