Szervusz Gabi!
Azért nem siettünk vele, mert úgy gondoltuk, hogy elég, ha most az ünnep után küldjük el a meghÃvókat.Â
A meghÃvó szöveg elkészült. Még arra gondoltunk, hogy nem kellene-e egy-egy képet mellékelni a két könyvtárról.
Korábban az volt szokásban, hogy az EKE elnök küldte el a meghÃvást. Szeretnénk kérni, hogy ezt most is Te tedd meg. A jelentkezéseket és a többi dolgot intézzük mi.
A meghÃvó szövegét Ãgy gondoltuk:
Kedves Kollégák!
Az idei esztendÅ'ben Szomszédolás programunkat szeretnénk újraindÃtani. Szeretettel várjuk a Kollégákat 2014. november 18-án 11 órára Budapesten a Piarista utca 1. szám alatt (Piarista Gimnázium) hogy megtekintsünk olyan budapesti egyházi gyűjteményeket, amelyeket szerzetesrendek tartanak fent és működtetnek, bár feladataik, szolgáltatásaik eltérÅ'ek.
A nap folyamán meglátogatjuk a Piarista Központi Könyvtárat és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi FÅ'iskola Könyvtárát. A programot az alábbiak szerint tervezzük:
Â
11:00 â" 12:00 Piarista Központi Könyvtár meglátogatása
12:00 â" 12:30 Kávé szünet
12:30 â" 13:30 Sapientia Szerzetesi Hittudományi FÅ'iskola Könyvtár meglátogatása
Â
Létszámtól függÅ'en több csoportban tervezzük a látogatást.
Visszajelzéseket  a pkk@piarista.hu e-mail cÃmre várunk november 13-ig
Jó lesz Ãgy?
Köszönjük!
Péter
2014. november 3. 7:42 dr. Hubert Gabriella Ãrta, <gabriella.hubert@lutheran.hu>:
Kedves Beus és Péter!
A szomszédolás idÅ'pontja nem közeleg? A meghÃvót szét kéne küldeni,
megÃrnátok?
Ãdv szeretettel
Gabi
______________________
dr. Hubert Gabriella
tudományos munkatárs
Magyarországi Evangélikus Egyház
Evangélikus Országos Könyvtár
1085 Budapest
ÃllÅ'i út 24.
Az idei esztendőben Szomszédolás programunkat szeretnénk újraindítani. Szeretettel várjuk a Kollégákat 2014. november 18-án, kedden 11 órára Budapesten, a Piarista utca 1. szám alatt (a Piarista Gimnázium bejáratánál), ahol olyan budapesti egyházi gyűjteményeket tekinthetnek meg, amelyeket szerzetesrendek tartanak fent és működtetnek, bár feladataik és szolgáltatásaik eltérőek.
A nap folyamán meglátogatjuk a Piarista Központi Könyvtárat és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtárát. A programot az alábbiak szerint tervezzük:
11:00 – 12:00 Piarista Központi Könyvtár meglátogatása
12:00 – 12:30 Kávé szünet
12:30 – 13:30 Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtára meglátogatása
Létszámtól függően több csoportban tervezzük a látogatást.
Visszajelzéseiket a pkk@piarista.hu e-mail címre várjuk november 13-ig.
Üdvözlettel
Dr. Hubert Gabriella
elnök
Egyházi Könyvtárak Egyesülése