2014. október 10., péntek

[KATALIST] olvasási rekordkísérlet (felhívás) 2014.10.17.

Kedves Kollégák,

 

minden szakmabelit szeretettel invitálunk, akinek az Országos Könyvtári Napok sűrű programjai mellett belefér az idejébe, hogy velünk tartson az alábbi eseményen!

Egyben kérjük az iskolai könyvtáros kollégákat, hogy lehetőség szerint hívják fel a figyelmet oktatási intézményeikben az eseményre és csoporttal is szeretettel várjuk őket (esetleges előzetest jelzést érkező csoportról külön is köszönnénk) !

 

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár az alapításának 110. évfordulója alkalmából szervezett  Divatba hozzuk az olvasást!  programsorozat keretében közös olvasási rekordkísérletre hív minden érdeklődőt. Ez amolyan „villámcsődület” (flashmob) jellegű összejövetel lesz.

A rekordkísérleten korhatár nélkül bárki részt vehet, aki szeretné felhívni a figyelmet az olvasás fontosságára.  Mindenkit várunk, aki szeretné megosztani másokkal is az olvasás örömét. Jusson „15 perc hírnév” az olvasásnak!

 

A rendezvény keretében kerül sor a könyvtár szeptember közepe óta tartó A vers legyen veled! című játékának eredményhirdetésére is. A játékra már most több ezer helyes megfejtés érkezett, a beküldők között értékes nyereményeket sorsolunk ki.

 

Az esemény házigazdája Lévai Balázs író, televíziós műsorvezető. Meglepetésverset hoz magával Mácsai Pál Kossuth-díjas színművész és Pál Dénes énekes.

 

A résztvevők – ezer főig – Divatba hozzuk az olvasást! feliratú szilikon karkötőt kapnak ajándékba.

 

Időpont: 2014. október 17. péntek 13 óra. A pontos kezdés érdekében regisztrációra már 12:30-tól lesz lehetőség.

Helyszín: Budapest, VIII. kerület Szabó Ervin tér (a Kálvin tér szomszédságában)

Rossz idő esetén a program helyszíne a Központi Könyvtár átriuma, bejárat a Reviczky utca felől.

 

Kérésünk, hogy egy verseskötetet mindenki hozzon magával (de gondolunk azokra is, akiknél esetleg nem lesz olvasnivaló :) )!

 

A programhoz a facebook-on létrehozott eseményoldalon is lehet csatlakozni, ismerősöket invitálni, a felhívást megosztani: https://www.facebook.com/events/325231767655940/?fref=ts

 

A program kapcsolódik az Informatikai és Könyvtári Szövetség kezdeményezésére megvalósuló Olvas az ország! olvasásnépszerűsítő akciónaphoz.

 

Minden segítséget ezúton is köszönünk!

 

Egyúttal az Országos Könyvtári Napok eseményeinek szervezéséhez mindenkinek sok sikert kívánunk!

 

Üdvözlettel:

 

Farkas Ferenc

régióigazgató

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

1. számú régió

I., II., III., V., IX., XI., XII. és XXII. kerületi tagkönyvtárak

1021 Hűvösvölgyi út 85.

tel.: +36 1 200 2470

fax: +36 1 392 0156

mobil: +36 30 247 9409