2014. szeptember 16., kedd

Re: [KATALIST] kozepiskolai konyvtar, oh

Kedves Kollégák!
    A Könyvtárostanárok Egyesülete elnökeként köszönöm a hozzászólásokat, az iskolai könyvtárakért és a könyvtárostanárokért való kiállást, a szakmai támogatást.
     A könyvtári rendszer részeként olyan feladatot látunk el, melyre minden tanulónak és tanárnak  és szülőnek szüksége van: az iskolai könyvtári szolgáltatásra, a szolgálatra. 
Ami a legfontosabb: a kultúra és a szellem ügye - mindenkinek a maga környezetében.
Üdvözlettel: Szakmári Klára

2014. szeptember 16. 8:24 "Horváth Sándor Domonkos, dr." írta, <hsdhsi@gevk.hu>:
Ettől ne féljen Hajnalka, ez az egyetlen út. Annyi mímelés történt (történik) együttműködés címszó alatt, hogy az teljesen elhalványult, jelentését veszítette.
Az nem megy, hogy látszatra összefogunk, de az csak addig tart, amíg a magunk kis pecsenyéje meg nem sül, azután hátat fordítunk a többieknek. A helyzet az, hogy manapság minden mindennel összefügg, és ha képesek vagyunk a nagyobb képet látni, azért erőfeszítéseket tenni, akkor mehetünk valamire.
Persze ez nem egyszerű, mivel a rövid távú túlélési érdekek ellentétesnek látszanak a hosszú távú túlélési érdekekkel. (Fejlődési érdekekkel.) A dolog összehangolásában segíthet az a felismerés, hogy nagyobb érdekekről van itt szó: a társadalom minőségéről, élhetőségéről.
Ez valószínűleg idealista képnek tűnik, de ha megtűzdeljük realista cselekvésekkel, akkor talán egyszer még optimisták is lehetünk :-)
Üdv.:
HSD
-----------------------------  dr. Horváth Sándor Domonkos  szabályozási szakjogász, könyvtáros  Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, igazgató  70/426-9504  Skype: hsdhsi1      "Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca)
2014.09.15. 17:02 keltezéssel, Tempfli Hajnalka írta:

Félve vetem fel az együttműködés lehetőségét a gyermekkönyvtárakkal (ill. a települési könyvtárak
gyermekrészlegével), a művelődési házak gyermek és ifjúsági rendezvényeiről nem is beszélve.
Ha nem tudunk adni, próbáljunk közvetíteni.
  Üdvözlettel:
           T. Hajnalka
       iskolai könyvtáros


-- Eredeti üzenet --
Elküldve: 2014. szeptember 15. 15:53
Tárgy : Re: [KATALIST] Fw: Re: kozepiskolai konyvtar, oh


Kedves Nagy Elemér Károly,

minden könyvtárostanár nevében "köszönöm" a tevékenységünket teljesen lenullázó és semmibe vevő sorait. Pláne jólesik, hogy mindezt könyvtáros kollégától kapjuk. Mit várhatunk akkor másoktól? Pontosan ez, a teljes könyvtári szakmát is megosztó szemlélet, a másik munkájának, erőfeszítéseinek a lebecsülése juttatott el bennünket ide, ahol tartunk: a kultúra huszadrangú kérdés, és ezen belül a teljes könyvtári szakterület is marginalizálódni látszik. Megtehetik ezt velünk, mert nincs szakmai összetartás, tehát meg is teszik. Nagyon kevesen látnak túl a saját kis szakterületükön és szűkebb szakmai érdekeiken.

Az eredeti kérdésfeltevésre visszatérve: valóban nincsen az jól, hogy mára már az egykori jó szervezett és fejlesztett iskolai könyvtári gyűjtemények is szétzilálódnak, mert vagy könyvtárostanár sincs, vagyis gazdátlan, és/vagy az állománygyarapítás nulla. Nehéz úgy  a diákokkal megszerettetni az olvasást, ha ülünk egy beporosodott, elavult, szétesett állományon, és semmi újat nem tudunk a gyerek kezébe adni. Mert sem költségvetési keret, sem pályázatok nem biztosítják ezt. És akkor nem beszéltünk még a hátrányos régiók iskolai könyvtárairól, ahol legalább tenni lehetne valamit a gyakorlatban is az esélykülönbségek mérsékléséért.

Én nagyon örülök, hogy anno Önnek módja volt igénybe venni egy elitiskola jól felszerelt iskolai könyvtárát - itt most éppen arról van szó, hogy  ehhez a mai diákoknak is joguk lenne. Ha másnak nem, akkor egy könyvtárosnak minek magyaráznám, hogy egy évtizedekkel ezelőtt jó könyvtári gyűjtemény, ha nem nyúlnak hozzá, nem fejlesztik, akkor elavul, amortizálódik, használati értéke lenullázódik egy idő után. A könyvtári állomány nem egy statikus valami - hacsak nem a muzeális gyűjteményről van szó.

A mai tanulóknak is joguk volna rendes iskolai könyvtárat használni, pláne most, a két könyvű oktatás bevezetése mellett kell a jó könyv, mint az oxigén! Különben hamarosan átlényegülünk elavult, ilyen-olyan minőségű tankönyvek raktárává...
És mi ezért emeljük fel a szavunkat, ezért dolgozunk - akkor is, ha ez pusztába kiáltott szó!

Üdvözlettel,

Bondor Erika
könyvtárostanár
Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest




2014. szeptember 15. 14:22 Dr. Nagy Elemér Kár oly írta, <eknagy@omikk.bme.hu>:
Kedves Tagok!

Mivel én is hat évig jártam a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumba, megjegyzem, hogy a könyvtárszoba plafonig
tele volt jobbnál jobb könyvekkel, sokat jártunk oda diákként kölcsönözni és nagyon klassz volt.

> Ez így is siralmas, hiszen sem az igazgató úr által részletezett tehetséggondozás, sem semmilyen szintű oktatás-
> nevelés nem képzelhető el  könyvtár, esetünkben jól felszerelt és megfelelően képzett könyvtárostanár által vezetett
> iskolai könyvtár, valamint az ott zajló könyvtárpedagógiai tevékenység nélkül.
Tessék nyugodtan megkövezni, de szerintem ez vastagon könyvtárosi önajnározás és durván megsérti az összes
nem-könyvtáros tanárt, pedagógust, nevelőt.
Persze jó, ha van könyvtár, nagyon jó, ha a könyvtárban hozzájut a tehetséges diák az egyébként számára megfizethetetlen
könyvhöz, és tök jó, ha egy könyvtár is besegít a pedagógiába, de könyvtár nélkül is simán működik az oktatás - lehet,
hogy rosszabb a kihozatal, lehet, hogy több tehetség kallódik el, de attól még működik az oktatás iskolai könyvtár
nélkül is (nyáron pl. a Somogyiba jártunk, mert a sulikönyvtár messze és zárva volt).

Ahol én diákként tehetséggondozással találkoztam, az egyszer sem a könyvtár volt, hanem mindig a szaktanár (konkrétan
fizika, matematika, történelem, testnevelés).

Minden jót:
Nagy Elemér Károly


_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist


_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist


_______________________________________________  Katalist mailing list  Katalist@listserv.niif.hu  https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist  


_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist




--
Szakmári Klára
könyvtárostanár
szklaris@gmail.com
Budai Nagy Antal Gimnázium Bp.
229-18-94/111 vagy 229-18-15/111