2014. augusztus 8., péntek

Re: [KATALIST] szavazas - KIT Hirlevel (e-konyv elofizetes)

Kedves Tibor, Domonkos,

nekem nem egyértelmű, hogy a KIT-felmérések marketing-célokat szolgálnak, ezért nem is jelenteném ki, hogy másban milyen szándék él, max. feltételezéssel élnék. Gondolni is lehet bármit, anélkül, hogy attól az objektív valóság változna.

 

A KIT -- sokszori felhívását megismételve -- szívesen fogadja a felmérés-javaslatokat is.

 

A könyvtár fizetősségével teljesen egyetértek. A modellek kérdése, hogy a réven, vagy a vámom kívánunk fizetni – illetve melyik modell kinek hatékonyabb ill. eredményesebb.

 

Az alapkérdéshez: ha a Magyar Elektronikus KÖNYVTÁR fizetőssé válna, akkor miben különbözne az előfizetéses Amazon-könyvtártól? Pontosabban: ha azt könyvtárnak nevezzük, akkor ezt miért nem szeretnénk annak hívni? Véleményem szerint az Amazon húzása csak idő kérdése volt (a KIT is rendre beszámolt az előzményekről, trendekről), s akár fel is készülhettünk volna rá. De most sincs akadálya ennek, legalább úgy, ahogyan azt az Public Library of America csinálja.

 

A könyvtár -- úgy tűnik számomra – metafora, amelybe még a számítókép merevlemezén lévő alkönyvtárak is beleférnek – az adott szövegkörnyezetben.

 

Üdv,

Gábor

 

 

From: Katalist [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of G. Tibor Szabó
Sent: Monday, August 04, 2014 6:25 PM
To: katalist@listserv.niif.hu
Subject: Re: [KATALIST] szavazas - KIT Hirlevel (e-konyv elofizetes)

 

Kedves Gábor!

 

Szerintem csak fizetős könyvtárak léteznek: adófietős, vevőfizetős meg ezek kombinációi,

s hogy mikor-miben melyik a drágább, az délibábosan csalóka - de valaki mindig fizet...

 

A könyvtár "hozzáférési pont" funkcióját más hasonló vagy jobb tulajdonságú (olcsóbb, gyorsabb,
jobban elérhető stb.) hozzáférési pontok helyettesít(het)ik, de Domonkos kérdése a lényegszerű:
"... könyvtár-e a fizetős e-könyvtár?"

A hozzáférési pont szerintem nem könyvtár (ahogy nem mozi a filmletöltő oldal, bár annak a piacát

harapdálja), viszont lehet, hogy beérik vele a felhasználók a könyvtár hasonló szolgáltatásával szemben,

ami olyan mértékű jelentőségvesztést okoz az intézményrendszernek, hogy a mainak töredékére zsugorodik.

Tételezzük fel, hogy ingyen hozzáférünk a számunkra szükséges e-könyvekhez, s mindezért mondjuk tíz
vagy harminc oldalanként egy oldal reklámot kell elviselnünk (amit ráadásul az aktuális tartalomhoz igazítanak).
Elég sokan bevállalná(n)k...

 

Nem a szervezetfinanszírozás, hanem a szociális szempontból méltányos* és társadalmilag hasznos** fogyasztás
közvetlen támogatásának híve vagyok. Az írott művek legális és olcsó fogyasztása pedig számomra a könyvtárak
révén megoldott a legkedvezőbben. Ennyiben vagyok - látszólag - "szervezetpárti".

* (Ennek az "itt és most" aktuális jelentéstartalmán nem vitatkoznék.)

** (Persze ez retardált autokraták kezén könnyen bigott ízlésterrorba fulladhat...)

 

De mi lesz, ha majd a nagyon bölcs és módfelett gondoskodó államunk - hogy ez a rajongás,
a nyalás vagy az irónia helye, döntse el ki-ki szájíze szerint - e méltányos és hasznos fogyasztást nem könyvtárak,
hanem bárhol felhasználható kulturális kreditek révén valósítja meg, s máshol hasznosabban költhetjük

kreditjeinket?

Például: a KIT-et úgy támogatja majd, hogy X kreditet ad a KIT-előfizetők után neked (mert a KIT tartalma
általában gazdagítja a szakmai kultúrát). Te ebből fejleszteni fogsz, kevésbé pocsék kérdőíveket csinálsz,
megoldod a KIT-hírek lájkolását, hozzászólhatóak lesznek stb., szóval a KIT olvasásán kívül lesz némi
értelme ellátogatni a KIT-portálra is.
Továbbá - ez is benne van a pakliban - vastagabb hab jut a cappucinódba ;-)

 

Üdv.: Tibor

 

2014. augusztus 4. 10:12 "Horváth Sándor Domonkos, dr." írta, <hsdhsi@gevk.hu>:

Kedves Gábor,

lehetséges, hogy találóbb lett volna azt kérdezni, hogy könyvtár-e a fizetős e-könyvtár?

Nyilvánvaló, hogy ezek a végtelenül szimplifikált "felmérések" elsősorban marketing célt szolgálnak, a KIT azonban szakmai közönségnek szól... tehát esetünkben lehetséges, hogy az adott fórum komolyságát kérdőjelezi meg az efféle együgyűnek tűnő zsurnalizmus. Ez annál is kellemetlenebb, mivel tényleg rendkívül fontos, hogy a könyvtárak megfelelően pozicionálják magukat a részben megváltozott (változó) technológiai és társadalmi környezetben, tehát a megpiszkált téma roppant figyelmet érdemelne minden érintett részéről... Ehhez persze a "nagy kép" reális áttekintése is nélkülözhetetlen.

Üdv.:
Domonkos

-----------------------------
dr. Horváth Sándor Domonkos
szabályozási szakjogász, könyvtáros
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, igazgató
70/426-9504
Skype: hsdhsi1
 
 
"Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca)

2014.07.31. 16:38 keltezéssel, mikulasg@gmconsulting.hu írta:

Kedves Domonkos,

egyetértünk a célokban. Valóban fontos lenne nagyobb ráfordítású – és annak függvényében komolyabb eredményű – felmérések készítése. Ezt néhány mondatos összefoglaló értékeléseinkben már többször javasoltuk mi is. Ahogyan azt is jeleztük, hogy ráfordítási lehetőségeink függvényben leginkább a figyelemfelhívást és a gondolatébresztő eredményeket tehetjük közzé, bár a KIT-portál tervezett megújításával még sok minden esélyes. Addig is lehetőség nyílik a könyvtárszakmai szervezetek számára a szakmailag feddhetetlen felmérések elvégzésére.

 

A témával kapcsolatban:

A vándorgyűlés ideje alatt robbant a felmérésünknek ötletet adó hír, bár évekkel ezelőtt már jeleztük, hogy a fizetős e-könyvtár csak idő kérdése – azaz akkor jobban lehetett (volna) felkészülni rá. – Hogy a felkészülés mennyiben reális a belső és külső szakmai körülményeket figyelembe véve, arról szívesen olvasnálak Téged is.

 

Véleményem szerint a fizetős e-könyvtár lényegében minden könyvtártípus számára kihívás és/vagy konkurencia. Ezért jelennek meg az angolszász hírek (pl. http://lisnews.org/close_the_libraries_and_buy_everyone_an_amazon_kindle_unlimited_subscription), hogy ezek után kell-e könyvtár. Persze tudjuk, hogy a kérdés így elég sarkos, de több mint valószínű, hogy ettől még elengedhetetlen a könyvtári stratégiák (gyerek-, szak-, közkönyvtár stb.) újragondolása.

 

Kérdéseidben szereplő dilemmákra – mint láthatod – reflektálnak a KIT válaszlehetőségei is.

A KIT-felmérés – eredményétől függetlenül is – serkenteni igyekszik a témával kapcsolatos közöd gondolkodást.

 

Üdv,

Gábor

 

From: Katalist [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of Horvath Sandor Domonkos, dr.
Sent: Thursday, July 31, 2014 11:56 AM
To: katalist@listserv.niif.hu
Subject: Re: [KATALIST] szavazas - KIT Hirlevel (e-konyv elofizetes)

 

Milyen könyvtárat? Közkönyvtárat? Szakkönyvtárat? Felsőoktatási könyvtárat? Iskolai könyvtárat? Gyermekkönyvtárat? Vagy: szaktájékoztatást, előfizetéses adatbázisok elérését, helyismereti szolgáltatásokat, közösségi szolgáltatásokat? Stb., stb., stb.
Vagy: csak az "e-könyv-előfizetés?" A torrent-oldalakról letölthető tízezres nagyságrendű e-book gyűjtemények nem gyakorolnak hatást az olvasási szokásokra?
Vagy: az életkor, a lakóhelyi környezet, iskolázottság, stb. stb. lényegtelen szempontok?

Tisztelettel javaslom a KIT szerkesztői számára egyfelől azt, hogy jelentősebb szellemi erőfeszítéseket tegyenek közvélemény-kutatásuk szakszerűségének biztosítása érdekében, másfelől több ingyenes vagy alacsony áron előfizethető szolgáltatás létezik a felmérések jelenleginél igényesebb kezelésére, így például:

E-surv (http://esurv.org/)
Moodle (http://www.moodle.org/)
Survey Act (http://www.surveyact.com/)

Üdv.:
HSD


"Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca) 

2014.07.31. 11:04 keltezéssel, W. Kovács Ágnes írta:

Új szavazás a KIT-portálon www.kithirlevel.hu :

 

 

Mennyiben helyettesítheti az e-könyv-előfizetés a könyvtárat?

 

- A dokumentum-hozzáférésben, egyre inkább

 

- A Google-lel együtt lassan minden könyvtári funkcióban

 

- A szegények és a nagyon speciális igényűek maradnak a könyvtárnak

 

- Nem kell félnünk tőle

 

- Egyéb válasz

 

 

Az aktuális eredmény a szavazást követően látható, a teljes összefoglalás pedig a KIT következő lapszámában.

Üdvözlettel,
W. Kovács Ágnes
KIT-szerkesztő

 

 

 



_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist

 

 

_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist

 


_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist




--
---------------------------------------------------------------------
Szabó G. Tibor
---------------------------------------------------------------------