Tisztelt Lista!
Napi "sajtófigyelésem" során szembe jött velem a KIT hírlevélbe is belepillantottam, és megint csak nem bírtam megállni, hogy ne ragadjak tollat (billentyűzetet). Előre elnézést kérek - a grafomániáért is -, remélem, hogy lesz, aki elolvassa.3
Hogyan emelné a könyvtárosok fizetését?
- Versenyképes fizetésekkel: kivenném a könyvtárakat a közszférából
- A szakszervezet erősítésével
- Minőségibb munkával és annak kommunikálásával
- A szakmai lobbi erősítésével
- Egyéb
Az öt válaszból kettő (a másik három semleges) azt sugallja, hogy a könyvtárosok (sőt! közalkalmazottak!) nem végeznek minőségi munkát. Ez véleményem szerint igencsak dehonesztáló - a teljes közszférára nézve. Jómagam is visszautasítom.
"Versenyképes fizetésekkel: kivenném a könyvtárakat a közszférából"
"Minőségibb munkával és annak kommunikálásával"
Tessék?! A kollégák mindent megtesznek azért, hogy minőségi munkát adjanak ki a kezük közül - én mint félig külső, félig belső szemlélő, ezt látom.
Itt álljunk meg egy lélegzetvételnyi időre.
Kivenni nincs értelme, mert mindig is lesznek olyan szegmensek, amit a versenyszféra nem tud, és nem is akar kiszolgálni, és a jóléti államnak kötelessége magas szinten biztosítani. Ehhez pedig a kiművelt emberfőket is ki kell nevelni, sőt meg kell fizetni. Nonprofit szektor ugye, amit próbálkoznak megerőszakolni, és forprofittá tenni, de nem fog menni.
A versenyszférai fizetések szintje, és a közszféra léte nincs összefüggésben. Egyik volt gyakorlati helyemen az ott tanító docens azt mondta, hogy az ő nyugdíjazás előtti fizetése kellene, hogy legyen az oktatók kezdőfizetése azért, hogy ne csak végletekig szerelemből maradjanak ott az emberek oktatni.
Nagyon kevesen áldozzák fel az életüket azért, hogy oktassanak, inkább elmennek a versenyszférába minimum kétszer annyi bérért, mert az embernek egy élete van, és az alatt kell magának mindent megteremtenie, főleg fiatalon.
Ez persze csak egy ember nézőpontja, de voltaképpen logikus, érthető érvekkel adta elő egy bennfentes. Más forrásokból, radikálisabban megfogalmazva is ugyanez világlik ki:
Annak idején olvastam egy blogot, erős politikai tartalmú, de ha azt lehúzzuk, akkor bizony csak a tények és a számok maradnak:
http://heidlgyorgy.wordpress.com/2014/01/08/szazhatvanegyezer-nyolcszaz/"Igaz, már alig van belőlük. Nem vonzó pálya. -Akarsz tanársegéd lenni? – Köszönöm, megtisztelő, igen. Fizetés? 161 800 bruttó. – Bocs, mégsem!
Na, de mi lesz itt 10-20 év múlva? Kik adják akkor az egyetem derékhadát? Mivé lesznek az egyetemek utánpótlás nélkül? Most éljük fel az utolsó – úgy mondom, hogy az okosok is értsék – HR (human resources) tartalékainkat. Vége. Nem lesznek egyetemek, mert tanárok nélkül nincsen egyetem."
Az egyetem nem azért lesz egyetem, mert a falára ki van írva, hogy UNIVERSITAS, hanem mert az ott oktatók SZELLEMISÉGE olyan.
BME-n hallgató barátaim tudnának mesélni arról, hogy ott mennyire NEM olyan. Leválogatják az okos embereket (a felső 10%-át a bizonyos saját szempontok alapján jóképességűnek tartott diákoknak), majd eléjük vágnak egy problémát oldd meg, ahogy akarod, de ha nem, megbuksz felkiáltással.
Nincs pénz oktatókra (lsd blog), és a gyakorlatokat felsőbb éves (és nem döntő többségében PhD) hallgatók tartják, akiknek minimális gyakorlatuk sincsen, és egy 45 perces ZH feladatsort 3 óra alatt sem tudnak megoldani a csoporttal. Ez azt eredményezi, hogy mindenki "magát tanítja". és egymást segítik. Legalább van összetartás.
Az ELTE-n, és a "lenézett" bölcsészkaron ilyen nincsen. Ha van demonstrátor elvétve egy-kettő, akkor tényleg rátermett, és nem anyagi kényszerből megy az egész: nem az húzódik meg a háttérben, hogy 5-6 szor annyi hallgatót veszünk fel, mint amennyit a humán erőforrásaink elviselnek.
No de nem tanársegédek vagyunk, hanem könyvtárosok. Előző levelemben már elég sok mindent leírtam a bérhelyzetről (pont azoknak, akik benne élnek, szóval minek is? - azért köszönöm a privátban érkezett egyetértő válaszokat; legalább láttam, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül.)
Régebben hallottam, hogy az megy közalkalmazottnak, aki máshová nem jó, meg nyugodt állás, 8 órában végez 6 órás munkát, a társadalom nyakán élősködik, azt sem tudja mi a munka, és a többi. Azért nem sok versenyszférában dolgozó bírta volna azt, amit anyám csinált - akár közvetlenül a nyugdíjazása előtt is, de erről is írtam a múltkorjában.
Egészségügy: valamelyik politikusunk a kilencvenes évek közepén azt nyilatkozta, hogy az egészségügyet a benne dolgozók hivatástudata tartja össze. Még.
Akkoriban jöttek be Magyarországra a SPAR-féle áruházak, akik kereket kétszer annyit kínáltak egy pénztárosnak, mindt amennyit az egészségügyben kapott egy ápolónő, és akkor volt az első elvándorlási hullám.
Ezzel szemben az az igazság, hogy eltelt húsz év, és a helyzet változatlan. Akkor is, most is igaz volt ez a közszféra minden ágára, nem csak az egészségügyre.
Ez nem igaz! Nem a "jó" marad, mert megy a versenyszférába -ahogy mondták, és nem is a "selejtje" marad közalkalmazott - ahogy mondták.
Ebben a helyzetben a kontraszelekció nem működik!
Árnyaltabb ennél a kérdés.
A jó és nagyravágyó megy a versenyszférába. A lesajnált "selejtje" is, csak kevesebb bérért. Vagy megy angliába mosogatni.
Marad a közszférában az, aki már régen ott van, és van benne hivatástudat (nem hazaszeretet szót használtam...).
Ahogy a blog fogalmaz: "Most éljük fel az utolsó – úgy mondom, hogy az okosok is értsék – HR (human resources) tartalékainkat. "
Számtalan, nyugdíjba menő kolléga helyét nyelték le az intézmények, párhuzamosan az elbocsájtásokkal. Egy ember lassan 3 ember munkáját végzi.
No azért megkérdezném az illetékesektől, hogy nincs verseny? Az általam régebben pályázott egyik könyvtáros állásra 180 jelentkező volt, abból 90 rendelkezett a megfelelő végzettséggel.
Azt, hogy a jelenlegi munkahelyemre felvettek, egy napig nem tudtam kvázi felfogni, és nem sokat aludtam aznap éjjel. Sokkal inkább presszionál a kiválasztás, hogy vajon meg tudok-e felelni az elvárásoknak egy olyan esetben, amikor sok a jelentkező. Az ember ilyenkor esélyt és bizalmat kap, amit csak egyszer lehet eljátszani.
Mi a verseny, ha nem ez?! Mégis mondja meg az, aki a közszférát kritizálja, hogy mi ez, ha nem kőkemény verseny, kvázi piaci alapokon, ahol az ember az agyát próbálja eladni?! Egy olyan helyen, ahol mesterségesen korlátozott, alábecsült az alkalmazottak száma, és nem piaci alapokon dől el, hogy hány embert foglalkoztatnak. Ez a legtorzabb verseny, ami valaha is létezett!
A közszférába az megy, aki kellően jó (a kiválasztott előzetes szűrők szerint) (lásd verseny, fentebb), és teljes odaadással, alázattal tudja csinálni. Már-már szerelemből. Mert ha az utóbbi faktor nem lenne, menne a versenyszférába kétszer annyiért. Ez sokkal több, mint a piaci verseny.
Sok ember lelkileg belerokkan abba, hogy nem talál végzettségének megfelelő munkát, és már én is kezdtem más felé kacsintgatni - csakhogy én nem rokkantam volna bele lelkileg, de életem végéig bennem lett volna a kérdőjel.
Úgy vélem - kedves diplomás álláskereső kollégáknak szólök, és magamnak is, hiszen határozatlan idejű a szerződésem -, hogy teljesen mindegy ki mit csinál (majdnem villanyszerelő lettem), ha átugrik egy lécet, elvégez egy főiskolát, egyetemet, majd pályáz, akkor joga van kihúzni magát, és azt mondani: én mindent megtettem. Nem rajtam múlt.
Mesélték (szintén könyvtárban), hogy ezekből a sorsokból könyvet lehetne írni, nem is egyet. Építészként nem talált munkát az illető, és - hónapról hónapra látható sebességgel - teljesen összeroskadt, minden méltóságát elvesztette, kvázi leépült. Aztán jött egy állás, és kivirágzott. Szintén napról napra.
A közszféra munkamorálját nem fogja javítani a béremelés - hiszen nincs mit és hová javítani! Maximum a rég járó megbecsülést, önbecsülést adja vissza. Ahhoz, hogy kihúzhassuk magunkat mi is. Versenyszféra feltételei mellett dolgozunk - hisz egy helyre mindig van 50 másik jelentkező, töredéke bérért. Közben a sajtó és a nagypolitika abban érdekelt, hogy a munkánkat lebecsülje, ezáltal ne kelljen annyira megfizetni.
Üdvözlettel:
Eötvös Péter Mátyás
Hétfőtől már feldolgozó könyvtáros. :-)
