A „flow” érvényesüléséhez sok minden kell a környezetünkből, amelyek nélkül nem működhet. Mindig bosszantott, ha egyes tisztességesen elvégzett munkákat mások lenéztek, nem becsültek. Németországi emlék, hogy a fénymásoló fiatalembert a legnagyobb nyelvi udvariassággal és egyben természetességgel kérte meg kollegája a fénymásolásra. (És persze eszébe sem jutott, hogy kiküldje reggeliért, vagy megfőzesse vele a kávét, ami velem előfordult fiatal könyvtáros koromban, le is szoktam gyorsan mindkettőről.)
Lehet, hogy demagógia, de minden munkát lehet(ne) öntudattal, élvezettel és jól végezni, de ehhez teljesen más viselkedéskultúrára és gondolkodásra lenne szükség. Életünk során számtalan módon, tartósan vagy átmenetileg saját jelentéktelenségünkkel, vagy megalázottnak látszó helyzetünkkel bajmolódunk, pedig nem kellene. Másoknak is okozunk hasonlókat, pedig nem szabadna. A munkavégzés lehet önmegvalósítás, és az jó, de átmenetileg lehet megélhetési szükséglet, amelyet kellően erős öntudattal kell elviselni. Néhány európai normát meg kellene tanulnunk egymás örömére, hogy az „áramlat” jobban érezhető legyen akár közmunkán, akár másutt. Persze a 7 főbűn elkerülése elkerülhetetlen ehhez.
Üdvözlettel:
Horváth Zoltánné
könyvtáros informatikus
(magánvélemény)
From: katalist-bounces@listserv.niif.hu [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of Nagypál László
Sent: Monday, December 17, 2012 7:53 AM
To: katalist@listserv.niif.hu
Subject: [KATALIST] aramlat, flow
Kedves Kollegák!
Azért kíváncsi lennék,
hogy egy Csíkszentmihályi
vagy akár egy amerikai kis fizetéshez szokott volt könyvtáros
(-esetleg ápolónő)
megtalálná-e az "áramlás" élményét
egy magyarországi közmunkán.
Biztosan a gereblyézés tökéletesítésén tanakodna,
hallgatná a madarak csicsergését ,
és megbeszélné a meccsek eredményeit a sorstársakkal ... :-(
Üdv.:
NpL
>Kedves Mikulás Gábor, kedves Kollégák!
>A könyvtárosság is lehet ilyen.
>Üdvözlettel
>Kovács László Krisztián
>Badacsonytomaj Város könyvtárosa