2012. november 12., hétfő

[KATALIST] kersztféléves felvételi

Tisztelt Listatagok!

 

A Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara az alábbi képzéseket hirdeti meg keresztfélévben:

 

 

A 2013-as felvételi év keresztféléves felvételi eljárásában a 2013. februárban induló felsőoktatási képzésekre lehet jelent kezni 2012. november 15-ig.

Általános tudnivalók:


A 2013. februárban induló, ún. keresztféléves képzésekre azok jelentkezhetnek

  • alapszakokra (BA): akiknek már van érettségi bizonyítványuk,
  • mesterképzés re (MA): ha már rendelkeznek a szükséges felsőfokú végzettséggel, vagy 2013 januárjában fejezik be tanulmányaikat az alapképzési szakon, és a végzettséget igazoló dokumentumaikat 2013. január 10-ig csatolni tudják jelentkezésükhöz.

Figyelem! 2013 februárjában állami ösztöndíjas képzések csak mesterképzésben és levelező munkarendben indulnak. Alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben csak költségtérítéses képzések indulnak.
FONTOS! A tanárképzések rendszere változni fog, ezért a mesterképzések között meghirdetett tanárszakokra ebben a formában most, utoljára lehet jelentkezni!

J elentkezés és díjak:


Jelentkezni két módon lehetséges:

  • e-felvételi: a jelentkezés online változata a jelentkezési határidőig folyamatosan a felvételizők rendelkezésére áll, az adatok elmenthetők, így nem szükséges egyszerre minden információt megadni, az űrlapok kitöltése bármikor folytatható, a végleges jelentkezéseket le gkésőbb 2012. november 15-éig kell rögzíteni. (Azokat a dokumentumokat, amelyek november 15-ig nem állnak rendelkezésre, legkésőbb 2013. január 10-ig kell pótolniuk a jelentkezőknek.) A jelentkezési határidőt követően, legkésőbb 2012. november 23-ig kell hitelesíteniük jelentkezésüket az e-felvételizőknek. (Ügyfélkapun keresztül, vagy a hitelesítő adatlapot beküldve az Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220 postacímre.)
  • papír alapú jelentkezés: a jelentkezési lapokat beszerezhetik az Educatio Nonprofit Kft. Ügyfélszolgálatán, az Oktatási Hivatal Ügyfélszolgálatán, illetve egyes felsőoktatási intéz ményekben. A jelentkezési lapokat, illetve a szükséges dokumentummásolatokat legkésőbb 2012. november 15-ig kell beküldeni az Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220 címre.


A februárban induló képzésekre korlátlan számú jelentkezést lehet benyújtani, az alábbiak szerint. A felvételi eljárás díja változatlanul 9000 forint, amely 3 jelentkezés díját foglalja magában. Ennél több jelentkezés esetén jelentkezésenként 2000 Ft kiegészítő díjat kell fizetni. A felsőoktatási intézmények saját szabályzatuk alapján a mesterképzésekre jelentkezőktől intézményi eljárási díjat (4000 forintot) is. Erről részletesen a Felvételi információk / Mes terképzésben menüben tájékozódhatnak.

A jelentkezés fizetendő összegének kiszámításában a www.felvi.hu eljárásidíj-kalkulátora is segítséget nyújt.

A felvételi eljárás díjának befizetési határideje a jelentkezés határidejével azonos!

A jelentkezési lapot és a rendelkezésre álló dokumentummásolatokat
2012. november 15-ig
postán az Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220 címre kell küldeni, vagy
az www.felvi.hu e-felvételi felületén kitölteni / feltölteni.


Az Oktatási Hivatal és a felsőoktatási intézmények várhatóan 2013. január 24-én döntenek a jelentkezői kérelmekről, ekkor hozzák meg az ún. besorolási döntést és a felvételi döntést. A ponthatárok megtalálhatók lesznek majd a Felvin.

Az intézmény alapadatai


Az intézm E9ny betűjele: PTE
Az intézmény azonosítójele: PTE – FI58544
Az intézmény elérhetősége:
7622 Pécs, Vasvári Pál u 4.
Telefon: (72) 501-615
Fax: (72) 501-500 /22477
E-mail: felveteliinfo
pte.hu
Honlap:
felveteli.pte.hu



Karunk alapadatai:


Az intézmény betűjele: PTE-FEEK
Az intézmény azonosítójele: PTE – FI58544
Az intézmény elérhetősége:
7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b.
Telefon: (72) 501-500 /22501
Fax: (72) 251-100
E-mail: felveteli
feek.pte.hu
Honlap:
www.feek.pte.hu



Alapképzésben meghirdetett szakjaink


 

Képz.
szint

Munka-
rend

Fin.
forma

Válaszható szak
Képz. terület

Képz. hozzájárulás
/ Ktg.térítés
(félév)

Képz. idő
(félév)

Irányszám
min. < max.

Érettségi vizsgakövetelmény

A

L

K

andragógia(2)(3)
BÖLCS

155 000 Ft

6

15 < 80

kettőt kell választani: biológia v. magyar v. matematika v. történelem v. egy idegen nyelv(5)
(Legalább egyet kell emelt szinten teljesíteni!*)

A

L

K

informatikus könyvtáros(1)(3)
TÁRS

155 000 Ft

6

20 < 30

kettőt kell választani: informatikai alapismeretek v. magyar v. matematika v. társadalomismeret v. történelem v. egy idegen nyelv(4)
(Legalább egyet kell emelt szinten teljesíteni!*)

 

(1) Választható specializációk: az információs műveltség pedagógiája; sajtó-, média- és könyvkiadás.
(2) Választható specializációk: felnőttképzési szervező, munkavállalási tanácsadó, művelődésszervező, személyügyi szervező.
(3) Levelező munkarendű képzésben a hallgatók tanóráira tömbösítve, legfeljebb két hetenként munkanapokon vagy a heti pihenőnapon kerül sor. Ennek megfelelően az adott szakon a képzés gyakorisága: havonta 3 alkalom (általában csütörtöktől szombatig).
(4) Választható nyelvek: angol, francia, német, olasz, orosz, spa nyol.
(5) Választható nyelvek: angol, francia, német, orosz.

*Nem kötelező a jelentkezési feltételként meghatározott emelt szintű érettségi vizsga letétele annak, aki nem a kétszintű érettségi rendszerben érettségizett és felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

A – alapképzés,
L – levelező munkarendű képzés,
K – költségtérítéses finanszírozási forma;

Specializációk:

Andragógia alapképzési szak esetében specializációkat a 3. félévben kell választani.
Informatikus könyvtáros alapképzési szak esetében specializációkat a 4. félévben kell választani.

Sajátos feltétel:

15 fő alatt specializáció elindítására a Kar előzetes kötelezettséget nem vállal.



Mesterképzésben meghirdetett szakjaink


 

Képz.
szint

Munka-
rend

Fin.
forma

Válaszható szak
Képz. terület

Képz. hozzájárulás
/ Ktg.térítés
(félév)

Képz. idő
(félév)

Irányszám
min. < max.

Felvételi követelmény

M

L

K

andragógia(2)
BÖLCS

225 000 Ft

4

15 < 80

felvételi elbeszélgetés (szóbeli)

M

L

K

< /td>

emberi erőforrás tanácsadó(2)
BÖLCS

225 000 Ft

4

15 < 100

M

L

K

infrormatikus könyvtáros(1)(2)
TÁRS

225 000 Ft

4

15 < 50

M

L

K

kulturális mediáció(2)
BÖLCS

225 000 Ft

4

15 < 80

M

L

A

tanári [2 félév] andragógus tanár(2)(3)(4)
PED

támogatott

2

10 < 20

szakmai és motivációs beszélgetés (szóbeli)

M

L

A

tanári [3 félév] andragógus tanár(2)(3)(4)
PED

támogatott

3

10 < 20

M

L

A

tanári [2 félév] könyvtárpedagógia-tanár(2)(3)(4)
PED

támogatott

2

10 < 25

M

L

A

tanári [3 félév] könyvtárpedagógia-tanár(2)(3)(4)
PED

támogatott

3

10 < 25

 

(1) Választható speciali záció: szaktudományi (kutatásfejlesztési) információmenedzser.
(2) Levelező munkarendű képzésben a hallgatók tanóráira tömbösítve, legfeljebb két hetenként munkanapokon vagy a heti pihenőnapon kerül sor. Ennek megfelelően az adott szakon a képzés gyakorisága: havonta 3 alkalom (általában csütörtöktől szombatig).
(3) A képzési idő az előtanulmányok függvényében rövidebb vagy hosszabb is lehet).
(4) Csak második tanár szakképzettségként választható.

M – mesterképzés,
L – levelező munkarendű képzés,
Á – államilag támogatott finanszírozási forma;
K – költségtérítéses finanszírozási forma;




A jel entkezéssel kapcsolatos további tudnivalók



A jelentkezés a kar képzéseire
A felvételi eljárásban a meghirdetett szakokra adható be jelentkezés lap, ha a jelentkező az alapfeltételeknek megfelelel (érettségi vagy felsőfokú oklevél stb.). A februárban induló képzésekre korlátlan számú jelentkezést lehet benyújtani. A jelentkezések akkor érvényesek, ha a jelentkező azt határidőig (ld. fent) benyújtja, illetve az e-felvételi esetén a kinyomtatott és aláírt hitelesítést beküldi, továbbá mindkét mód esetében a felvételi eljárás díját befizeti/át utalja.


Csatolandó dokumentumok
A jelentkezési határidőt követően megszerzett (pótolandó) dokumentumok másolatát haladéktalanul, legkésőbb azonban 2013. január 10-ig kell benyújtani. Az ehhez kapcsolódó tudnivalók megtalálhatók a felvi.hu honlapján,
Az eljárás folyamán benyújtandó dokumentumok c. fejezetben.

Mesterképzésre jelentkezés esetén kérjük, feltétlenül(!) olvassa el a Felvételi információk / Mesterképzésben elérhető további információkat is!



A felvételi eljárás fontosabb dátumai

e-felvételi: a jelentkezés végleges adatainak rögzítése;
jelentkezési lap: a kitöltött kérelem postára adása
a felvételi eljárás díjának befizetése – 2012. november 15.

e-felvételi: kinyomtatott hitelesítő adatlapok beküldésének vagy
Ügyfélkapu regitsztráción keresztüli hitelesítés határideje: 2012. november 23.

hiánypótlásra felszólítás (a jelentkezési határidőt követő 20. napig) – 2012. december 6.

regisztrációs csomag kiküldése – 2012. december 31.

módosítások, dokumentummásolatok benyújtásának végső határideje – 2013. január 10.

ponthatárok közzététele, a felvételi eredmények várható kihirdetése – 2013. január 24.

jogorvoslat határideje : a besorolási döntés közlésétől számított 10 munkanapon belül!



Egyéb tudnivalók


 

  • A pontszámításról, a benyújtandó dokumentumokról, a felvételi elbeszélgetés tudnivalóiról stb. a kari honlapon
        az alapk=E 9pzésekre vonatkozóan
    itt
        a mesterképzésekre vonatkozóan itt
    található további információ.
  • A felsőoktatási felvételi eljárás mindenkor hivatalos adatai az EMMI, és az Oktatási Hivatal jóváhagyásával az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. közreműködésével a www.felvi.hu oldalon találhatók.
  • A 2013-as felvételi év keresztféléves felvételi eljárásának részletes információi a Felsőoktatási felvételi tájékoztató – 2013. februárban induló képzések dokumentumban olvashatók. A kiadvány elektronikus verziója itt tekinthető meg.
  • A hatályos magyar jogszabályok a www.magyarorszag.hu portál jogszabálykeresőjében ingyenesen megtekinthetők.
  • Statisztikai adatok itt böngészhetők.

Ha még maradt megválaszolatlan kérdése – további információ:

 

 

 

PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI ÉS EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI KAR

Könyvtártudományi Intézet

Mészárosné Szentirányi Zita

intézeti titkár

H-7633 Pécs, Szántó Kovács J. u. 1/B.
Telefon: +36 (72) 501-500/22549
www.feek.pte.hu