2012. augusztus 7., kedd

Re: [KATALIST] [rmke] A győri vándorgyűlésről

Kedves Kollégák,
vándorgyűlési résztvevőként is örültem az alábbi beszámolónak.
Feltehetően Ilonával nem azonos előadásokat hallgattunk, tehát nem Ilona értékes összefoglalójával, hanem az elhangzottakkal kapcsolatos néhány észrevétel -- kitekintésekkel.
 
1. "A magányos fejlesztési kísérletek azonban nem kecsegtetnek sikerrel. Szakmai összefogás, a fejlettebben tervezők, megvalósítók követése, a nehezebb helyzetben lévők "magunk után húzása" a rendszer életképességének, reakcióképességének, modernitásában való folytonos átalakulásának a záloga."
Magányos fejlesztési kísérletek -- vö. pl.: Misztótfalusi Kis Miklós, Szenci Molnár Albert, Apáczai Csere János -- a hazai szervezeti kulturális közegben csak hosszú távon sikeresek, jellemzően a csúcsinnovátorok halála után. Az ő erőfeszítéseiket a kortársak inkább ellenkezéssel fogadták, a korábbi ellenzői melldöngetés post mortem kezdődik. Más példa: a szegedi Szent-Györgyi Albert Nobel-díja ellen a budapesti kollégák tiltakoztak, ahogyan Kertész Imre-portrékat, könyveket is téptek szét a más platformon álló kortársak. E helyzet természetesen erősíti a szakmai kontraszelekciót: a vezetői helyekre nagyon sok esetben nem elsősorban a tehetséges emberek kerülnek -- pl. mert azok kénytelenségből már eleve elhagyták az ilyen közeget. Vagy: folyamatosan szenvednek tőle. (Nem tudom, hogy román vonatkozásban hasonló-e a helyzet...)
 
2. "Amennyire lehet, a használók igényeit már megjelenésük pillanatában érzékelni kell"  
Az már késő. A könyvtárak a használók töredékét érik el. E tábor magyarországi felmérés szerint 12% (a hivatalos fórumok 24%-ra hivatkoznak; az érték Romániában alacsonyabb -- tudtommal), tehát a könyvtárhasználók az abszolút kisebbséget jelentenek a társadalomban. Ezért zsákutca a csak a könyvtárhasználók igényeinek figyelése. Az egész társadalom a célcsoport! Ezért a könyvtárak teljesítménye az információs szektor és tevékenységek egésze alapján értékelendő.
 
3. Ilona beszámolója, mely leírja, hogy mi kellene(!), egyúttal implicit módon felsorolja azokat a dolgokat, amelyek jelenleg nincsenek, vagy erősen hiányosak (hiszen ha meglennének, nem kellene kívánni őket). A lista az utóbbi 20 év tapasztalatai szerint állandónak tűnik pl.: együttműködés, használó-orientáció, innováció, inspiráció, stabilitás -- hogy csak a leghangzatosabbakat említsem ;-)
 
Örömmel olvastam!
 
Mikulás Gábor
 
 

Sent: Monday, August 06, 2012 12:14 PM
Subject: [rmke] A győri vándorgyűlésről

 

Kedves kollégák és listatagok,

az idén részt vehettem a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 44. Vándorgyűlésén - Győr, 2012. július 12-14.
Stabilitás – innováció – inspiráció: Könyvtárak változó környezetben volt a találkozónknak a témája.
Színvonalas és eredményes volt, több mint 500 résztvevővel.
A 2012-es vándorgyűlés fő célkitűzése, hogy a változó világunkhoz igazódó szemléletbeli változásokban segítse a könyvtár és információtudomány szakembereit. Ez nem csupán szakmai, hanem érzelmi kérdés is, a tudásközvetítés és tapasztalatcsere mellett emotional support az, amire szükségünk van, amit közvetítenünk kell. 
A szlogenben ('Stabilitás – innováció – inspiráció') megjelenített három fogalom a fentieket tükrözi. Innováció - a stabil alapokon nyugvó folyamatos "gördülő" tervezést jelenti,   a pénzügyi, gazdasági, társadalmi és technológiai folyamatok folyamatos figyelembevételével, a munka korrekciójával (PDCA). A magányos fejlesztési kísérletek azonban nem kecsegtetnek sikerrel. Szakmai összefogás, a fejlettebben tervezők, megvalósítók követése, a nehezebb helyzetben lévők "magunk után húzása" a rendszer életképességének, reakcióképességének, modernitásában való folytonos átalakulásának a záloga. A könyvtárak fix pontja a felhasználó, minden más tényező változik, változhat. Amennyire lehet, a használók igényeit már megjelenésük pillanatában érzékelni kell, és reagálni rájuk, azonban még annál is jobb, ha meg is előzzük őket, és a bevezetés okozta késleltetést figyelembe véve, egyszerre jelenik meg az igény, és az azt kielégítő szolgáltatás.
Mindezekhez folyamatos önképzés és a szakmával, valamint a felhasználókkal, és a reménybeli felhasználókkal, továbbá a kultúrpolitikai döntéshozókkal történő állandó diskurzus szükséges. A szakma kohéziója, és elképzeléseinek koherens léte. A kitűzött cél megvalósítása érdekében a 2012. évi vándorgyűlést - Győrben, egy dinamikusan fejlődő iparvárosban - szervezték meg s lényegében e hármas pilléren kibontakozó, új együttműködési rendszer alapjait kívánta, kívánja megvetni e közös szakmai tanácskozás. 

A vándorgyűlés július 12-ikén, csütörtökön 11 órakor kezdődött a Széchenyi István Egyetem halljában tartott kiállítás megnyitójával:
http://vandorgyules.sze.hu/kiallitok

Majd egy rövid sajtótájékoztató után a  plenáris üléssel folytatódott, amely 14 órakor kezdődött. Az ünnepi megnyitó beszédek után sor került a MKE idén kiosztott díjainak ünnepélyes átadására:
http://mke.info.hu/muszaki/2012/07/16/beszamolo-a-gyori-vandorgyulesrol/

A díjazottak között volt Tavaszi Hajnal is, RMKE tagtársunk, a nagyváradi Városi Könyvtár aligazgatónője.

A Széchenyi István Egyetem Könyvtáráról néhány fotó egyik könyvtárosblogunk lapjáról letöltve:
http://konyvtar-ami-korbevisz.blogspot.ro/2012/07/utkozben-szechenyi-istvan-egyetem.html

A tulajdonképpeni szakmai találkozókra július 14-ikén került sor  a programban megjelölt szekcióülések keretén belül. A szekcióülések: Bibliográfiai szekció, Helyismereti szekció, Jogi szekció, Könyvtárostanárok Egyesülete és a Gyermekkönyvtáros szekció, Múzeumi és Mezőgazdasági szekció, Műszaki szekció, Olvasószolgálati szekció, Társadalomtudományi szekció, Tudományos és Szakkönyvtári szekció, Zenei szekció, Kovács Máté Alapítvány és Kerekasztal beszélgetés.
Jómagam az Olvasószolgálati szekcióban tartottam előadást A kolozsvári könyvtárszakos diákok helyismereti kutatásai - a jövő szolgálatában címmel.
A találkozót plenáris gyűlés zárta.

Szabadidős programjaink közül kiemelem, az Innovációs sétát, az orgonahangversenyt, a baráti találkozót és a szombati napra tervezett kirándulásokat.

Összességében véve eredményes volt a győri vándorgyűlés és a továbblépés, önfejlesztés felé mutatott. Elmondhatom, hogy nagyon tanulságos volt és az építő véleménycserére jó lehetőséget nyújtott.

Örülök, hogy részt vehettem rajta és köszönöm az egyesületünknek, hogy lehetővé tette számomra a részvételt.

Üdvözlettel, G. Balla Ilona, a kolozsvári egyetemi könyvtárból.



__._,_.___
Recent Activity:
    Ha le szeretn�l jelentkezni a list�nkr�l k�ldj egy �zenetet:
    rmke-unsubscribe@yahoogroups.com

    .

    __,_._,___


    __________ ESET Smart Security - V�rusdefin�ci�s adatb�zis: 7358 (20120805) __________

    Az �zenetet az ESET Smart Security ellen�rizte.

    http://www.eset.hu


    __________ ESET Smart Security - V�rusdefin�ci�s adatb�zis: 7362 (20120807) __________

    Az �zenetet az ESET Smart Security ellen�rizte.

    http://www.eset.hu