Tisztelt Lista!
Szeretném megkérdezni a csüggedőktől, hogy mi szűnt meg az alábbi könyvtáros feladatok közül:
- gyűjtés, (könyv, folyóirat, video, film, DVD, adatbázis, e-folyóirattár, e-book, információ – ezekre mind van feldolgozási szabvány!!! stb.)
- feltárás-feldolgozás (meta-adatok és egyebek; adatbázisban, adattárházban, portálon, szöveges adatokról…),
- keresés (könyvtárban és más könyvtárban, tárhelyen, interneten),
- szolgáltatás (személyesen, levélben, rendezvényen, oktatásban, mentorálással)?
A hangsúlyok, formák változnak – ezt a számítástechnika nagyon erősen befolyásolja és támogatja is, vannak kvalitások, amelyeket nélkülük kell kamatoztatni, érvényesíteni, és vannak, amelyeket segíteni tud közvetlenül (gyorsabb, több, világszinten terjed stb.) de a lényege nem változott, csak a megjelenési formája. Nem tudjuk, hogy a világ mi által lesz jobb és szebb, mert életünk ehhez túl rövid.
Szerintem nem csüggedni kéne, hanem ezt is információként kezelni, gyűjteni, értelmezni, felhasználni. Az információkezelés lényege, képessége, értelme szerintem nem változik, miközben gyűjtünk, feltárunk, keresünk és szolgáltatunk a felhasználónak, a mi tudásunk is nő a következő feladatra.
Üdvözlettel:
Horváth Zoltánné, Marcsi
Könyvtáros informatikus
From: katalist-bounces@listserv.niif.hu [mailto:katalist-bounces@listserv.niif.hu] On Behalf Of László Pintér
Sent: Thursday, March 22, 2012 1:19 AM
To:
Subject: [KATALIST] Fwd: Csüggedés ellen
Tisztelt Lista! Kedves könyvtáros barátom, aki nem nyugszik bele, hogy nem olvasom a Katalistet, megint küldött egy levelet a listáról. Erre válaszoltam neki. Gondoltam, elküldöm a válaszomat Katalistre is. Ha a listagazda úgy gondolja, ne közölje. Túl szomorúnak látszik. Pedig nem az. Csak a tények.
Üdvözlet mindenkinek: P. L.
P. s. "Katalsites" levelekre nem válaszolok: továbbra sem vagyok listatag, nem olvasom azokat. Ezért is nyugodtan selejtezhető a levelem;)
És akkor a levél:
Kedves xy barátom, ezek a dolgok azok, amelyek egyre jobban kivesznek a világból. Nem csak a könyvtárból, a könyvtári munkából, hanem általában az emberek közti kapcsolatokból is. A szeretet és a megértés. A kapcsolatok meghittsége. És, habár nagyon szép, mégiscsak egyedi és kivesző példák, amelyekről a kollégák írtak a Katalistre. Olyan ez, mint egy-egy állatfaj kipusztulásakor az utolsó előtti egyed hirtelen fellángoló öröme: jaj, láttam egy másik "példányt", hátha... Aztán nem. Mert kiderül: vagy az a látott egyed is hím (vagy nőstény), vagy valami más miatt nem lesz folytatás... Bizony, a mi fajtánk menthetetlenül kihal. A 3K-ra már nincsen szükség. Fontosabb a digitális világ, az Internet, és a pr, meg a hr (brrr...). Amelyeket ugyan - az utóbbiakat kivéve - megtanultam, amennyire tudtam, de soha nem lesz olyan számomra ez a 3 I (információ, informatika, informatikus), mint a 3K. Nem is modern világ ez annyira számomra, mint inkább MÁS világ.
Én állok rendelkezésre bármikor, ha szükség van rám a Pollack Könyvtárban, vagy bármelyikben, de magamtól már nem megyek oda szívesen: ez már nem az én könyvtáram. A mi időnk, hagyományos könyvtárosoké, lejárt. Ilyenre, ha látszólag még van is itt-ott, igazán már nincsen szükség.
Akik még dolgoznak, akik még élnek a mi nemzedékünkből, azok biztosan örülnek az általad küldött leveleknek. Én már nem. Objektíven, immár kívülről (is) nézve a dolgot: az én időm lejárt. Bár a szívem körül a fagy kicsit fölenged a levelek olvastán, de legbelül tudom: ez már a lehanyatló nap utolsó sugara. Nincs igazi ereje.
Még digitalizálok egy-két dolgot, még tanulok új kunsztot is talán, de már föladtam. Én ebben a világban már csak nyugdíjasnak vagyok jó. Talán még annak se, hiszen ki tartson el, ha netán még élek egy-két évet?
Üdvözöl a zsákutcából;) barátod: Placi
P. s. Nem vagyok rosszkedvű, csalódott, hiszen már régóta érzem, tudom ezt. Változnak a dolgok, én kikoptam belőlük. Én csak tényeket állapítok meg. Most, így, utólag. (Egyetértve nagyjából, sajnos, Réz András ama régebbi nyilatkozatával, ami ellen - akkor még - tiltakoztam.) Amíg könyvtárban dolgoztam, talán nem voltam a legrosszabb. Most is dolgozok, egyelőre magamnak, az asztalfióknak, de jól érzem magamat, pillanatra sem unatkozom. Engem ne sajnálj, kedves xy, csak a hagyományos könyvtárakat és a könyvtárosokat. Mondom inkább így: az embert. Jobban örülnék, ha a fordítottját írhatnám: engem sajnálhatsz, de a könyvtár él és legyél büszke könyvtáros. De nem. Ha tudsz: legyél büszke... informatikus. És pr-hr (brrr) szakember. Jobban jársz.
És a nekem küldött levelek, amelyekre ment a válasz:
Kedves Placi Barátom!
A fenti tárgy megjelöléssel jött a KATALIST-re az alább bemásolt 2 levél. Kicsordult a könnyem, elküldöm nektek is. Fordított sorrendben olvasandó, úgy érkezett. Barátsággal: xy
Köszönöm!
Kedves Orsolya!
köszönöm, hogy megosztotta velünk az egyik munkanapjának történéseit!
- Eszembe jutott hasonló történet, csupán csendesebb kivitelben. Egyszemélyes, csendes kis fiókkönyvtárban dolgoztam 8-10 éve, és ebben az épületben működött egy kisebb tagóvoda is. Olykor voltak közös programjaink is. A könyvtár helyisége a bejárathoz volt közelebb, az óvoda emögött volt. Amikor jöttek a szülők a gyerekekért, egy négy és fél éves fiúcska pillanatokra rendszeresen elszökött az anyjától, vagy a nagyobb testvérétől, aki érte jött, és bejött a könyvtárba, volt, hogy csak benézett, általában nem szólt semmit, többször odajött hozzám, vagy csak megérintette a köpenyemet, de néhányszor át is ölelt, amennyire felért a polcok előtt álló, rendezgető alakomhoz.
Amikor elköszöntem tőlük, mert lebontották az épületet, néhány hónap után ők is elköltöztek, a két csoport, a négy óvónővel és a két dajkával egy kis műsort adtak nekem, ami rendkívül megható volt, és én is ekkor éreztem, hogy érdemes ezt csinálni. A különleges az egészben, hogy amikor véget ért ez a műsor, már mentem volna ki, az ajtó előtt voltam, amikor ez a kisfiú odaszalad hozzám (az óvónéni gyengéd dorgálása ellenére), és azt mondta, hogy mondani akar nekem valamit. Leguggoltam hozzá, és a fülemhez hajolva mondta? "én is könyvtár leszek, ha nagy leszek!" Mit mondjak, bezárkóztam a könyvtárba, éppen ebédidő volt, leültem a székbe, és csak néztem, nem is tudom mit, és jóleső melegség járta át a szívem.
Bizonyára sokunknak van egy, több, akár szekérderékra való története, akár hasonló, akár másmilyen.
Örülök, hogy olvastam a kis paleontológusunkról.
Barátsággal köszöntöm: Benyovszky Pál Márton
__________________________________________________________________________________________
"Orsolya Világi" <kiskegyed@hotmail.com> írta:
Üzenet a kis paleontológustól
Szombati ügyelet a márciusi hosszú hétvégén. Az érdeklődés, a forgalom egészen rendkívüli. A gyerekkönyvtárban mozdulni is komoly kihívást jelent, mert családok jönnek szinte kizárólag. A visszahozott könyv- és DVD-kupactól már ki sem lehet látni, a visszasorolás igen távolinak tűnik, a folyamatosan érkező olvasók rendületlenül jönnek, visszahoznak, kölcsönöznek, hosszabbítanak, segítségre szorulnak stb. Délig csak úgy repül az idő (mire felnéztem már annyi volt!). Ekkor látszott az első halvány remény arra, hogy a vészesen magas toronnyá nőtt dokumentum-halmot apasztani tudom kissé… S ekkor belépett egy szőke kislány (ezt csak később láttam meg, mert a polcok között voltam), aki azonnal odalépett egy, az édesanyja karjában lévő csecsemőhöz s a lehető legkedvesebb hangon és szavakkal köszöntötte őt. Már ebben a pillanatban a szívembe zártam a kislányt, pedig még nem is láttam. S ami ezután következett! Miután a pult mögé léptem, ő mosolyogva köszönt vissza és azonnal közölte, hogy paleontológusnak készül s már majdnem mindent tud a dinoszauruszokról, de szüksége lenne még könyvekre. Közben azt sem mulasztotta el megkérdezni, hogy „ugye, te is mindent tudsz a könyvekről?” (Bár így lenne!) Megmutattam neki, hol találja a kis paleontológusnak való könyveket, s tettem tovább a dolgomat. Közben a kislány „betöltötte” az egész könyvtárat: lelkendezett a könyvek láttán… semmi „dínó”, kizárólag a hivatalos latin elnevezéseket használta a könyvekben talált egyedekre! Néha odajött hozzám és megölelt – úgy igazán –, mert annyira örült, hogy ilyen és ennyi jó könyvet mutattam neki.
A közben érkező gyerekek szinte mindegyikének bemutatkozott, teljes névvel, hozzátéve, hogy ő paleontológus, s beszélgetést kezdeményezett velük. A kislány alig múlt hat éves, de figyelemre méltó választékossággal beszélt, s a jelen lévő halk szavú édesanyjától s nagymamájától teljesen függetlenítette magát. Szabályos időközönként hozzám is odajött, újabb és újabb öleléssel hálálva meg a könyveket. Búcsúzáskor még egyszer megköszönt mindent, majd – miután éppen egy alsó polcra soroltam vissza, így guggolva pont egy magasságban voltam vele – odajött, átölelt, adott egy puszit és ezt mondta: „üdvözlöm a többi könyvtárost is!”
Kedves Kollégák! Én ezúton átadtam Önöknek/Nektek a kis paleontológus üdvözletét… hálás szívvel, hogy éppen nekem jutott ez a megtiszteltetés!
Világi Orsolya
József Attila Megyei Könyvtár
2800 Tatabánya, Fő tér 2. +36-34/513-674 +36-30/277-4466 vilagi.orsolya@jamk.hu www.jamk.hu
Pintér László
Honlap: http://www.csorbagyozo.hu
Minél többet tudnak rólunk az adatbankok, annál kevésbé létezünk. Marshall McLuhan
Én már alig élek! Pintér L.
:)))
--
Pintér László
nyugdíjas főkönyvtáros
7635 Pécs, Csóka dűlő 8.
Tel.: 72/226-151
Mobil: +36 30 981-88-45
Honlap: http://www.csorbagyozo.hu
Minél többet tudnak rólunk az adatbankok, annál kevésbé létezünk. Marshall McLuhan
Én már alig élek! Pintér L.
:)))
