Köszönöm!
Kedves Orsolya!
köszönöm, hogy megosztotta velünk az egyik munkanapjának történéseit!
- Eszembe jutott hasonló történet, csupán csendesebb kivitelben. Egyszemélyes, csendes kis fiókkönyvtárban dolgoztam 8-10 éve, és ebben az épületben működött egy kisebb tagóvoda is. Olykor voltak közös programjaink is. A könyvtár helyisége a bejárathoz volt közelebb, az óvoda emögött volt. Amikor jöttek a szülők a gyerekekért, egy négy és fél éves fiúcska pillanatokra rendszeresen elszökött az anyjától, vagy a nagyobb testvérétől, aki érte jött, és bejött a könyvtárba, volt, hogy csak benézett, általában nem szólt semmit, többször odajött hozzám, vagy csak megérintette a köpenyemet, de néhányszor át is ölelt, amennyire felért a polcok előtt álló, rendezgető alakomhoz.
Amikor elköszöntem tőlük, mert lebontották az épületet, néhány hónap után ők is elköltöztek, a két csoport, a négy óvónővel és a két dajkával egy kis műsort adtak nekem, ami rendkívül megható volt, és én is ekkor éreztem, hogy érdemes ezt csinálni. A különleges az egészben, hogy amikor véget ért ez a műsor, már mentem volna ki, az ajtó előtt voltam, amikor ez a kisfiú odaszalad hozzám (az óvónéni gyengéd dorgálása ellenére), és azt mondta, hogy mondani akar nekem valamit. Leguggoltam hozzá, és a fülemhez hajolva mondta? "én is könyvtár leszek, ha nagy leszek!" Mit mondjak, bezárkóztam a könyvtárba, éppen ebédidő volt, leültem a székbe, és csak néztem, nem is tudom mit, és jóleső melegség járta át a szívem.
Bizonyára sokunknak van egy, több, akár szekérderékra való története, akár hasonló, akár másmilyen.
Örülök, hogy olvastam a kis paleontológusunkról.
Barátsággal köszöntöm: Benyovszky Pál Márton
__________________________________________________________________________________________
"Orsolya Világi" <kiskegyed@hotmail.com> írta:
Üzenet a kis paleontológustól
Szombati ügyelet a márciusi hosszú hétvégén. Az érdeklődés, a forgalom egészen rendkívüli. A gyerekkönyvtárban mozdulni is komoly kihívást jelent, mert családok jönnek szinte kizárólag. A visszahozott könyv- és DVD-kupactól már ki sem lehet látni, a visszasorolás igen távolinak tűnik, a folyamatosan érkező olvasók rendületlenül jönnek, visszahoznak, kölcsönöznek, hosszabbítanak, segítségre szorulnak stb. Délig csak úgy repül az idő (mire felnéztem már annyi volt!). Ekkor látszott az első halvány remény arra, hogy a vészesen magas toronnyá nőtt dokumentum-halmot apasztani tudom kissé… S ekkor belépett egy szőke kislány (ezt csak később láttam meg, mert a polcok között voltam), aki azonnal odalépett egy, az édesanyja karjában lévő csecsemőhöz s a lehető legkedvesebb hangon és szavakkal köszöntötte őt. Már ebben a pillanatban a szívembe zártam a kislányt, pedig még nem is láttam. S ami ezután következett! Miután a pult mögé léptem, ő mosolyogva köszönt vissza és azonnal közölte, hogy paleontológusnak készül s már majdnem mindent tud a dinoszauruszokról, de szüksége lenne még könyvekre. Közben azt sem mulasztotta el megkérdezni, hogy „ugye, te is mindent tudsz a könyvekről?” (Bár így lenne!) Megmutattam neki, hol találja a kis paleontológusnak való könyveket, s tettem tovább a dolgomat. Közben a kislány „betöltötte” az egész könyvtárat: lelkendezett a könyvek láttán… semmi „dínó”, kizárólag a hivatalos latin elnevezéseket használta a könyvekben talált egyedekre! Néha odajött hozzám és megölelt – úgy igazán –, mert annyira örült, hogy ilyen és ennyi jó könyvet mutattam neki.
A közben érkező gyerekek szinte mindegyikének bemutatkozott, teljes névvel, hozzátéve, hogy ő paleontológus, s beszélgetést kezdeményezett velük. A kislány alig múlt hat éves, de figyelemre méltó választékossággal beszélt, s a jelen lévő halk szavú édesanyjától s nagymamájától teljesen függetlenítette magát. Szabályos időközönként hozzám is odajött, újabb és újabb öleléssel hálálva meg a könyveket. Búcsúzáskor még egyszer megköszönt mindent, majd – miután éppen egy alsó polcra soroltam vissza, így guggolva pont egy magasságban voltam vele – odajött, átölelt, adott egy puszit és ezt mondta: „üdvözlöm a többi könyvtárost is!”
Kedves Kollégák! Én ezúton átadtam Önöknek/Nektek a kis paleontológus üdvözletét… hálás szívvel, hogy éppen nekem jutott ez a megtiszteltetés!
Világi Orsolya József Attila Megyei Könyvtár 2800 Tatabánya, Fő tér 2. +36-34/513-674 +36-30/277-4466 vilagi.orsolya@jamk.hu www.jamk.hu
Üzenet a kis paleontológustól Szombati ügyelet a márciusi hosszú hétvégén. Az érdeklődés, a forgalom egészen rendkívüli. A gyerekkönyvtárban mozdulni is komoly kihívást jelent, mert családok jönnek szinte kizárólag. A visszahozott könyv- és DVD-kupactól már ki sem lehet látni, a visszasorolás igen távolinak tűnik, a folyamatosan érkező olvasók rendületlenül jönnek, visszahoznak, kölcsönöznek, hosszabbítanak, segítségre szorulnak stb. Délig csak úgy repül az idő (mire felnéztem már annyi volt!). Ekkor látszott az első halvány remény arra, hogy a vészesen magas toronnyá nőtt dokumentum-halmot apasztani tudom kissé… S ekkor belépett egy szőke kislány (ezt csak később láttam meg, mert a polcok között voltam), aki azonnal odalépett egy, az édesanyja karjában lévő csecsemőhöz s a lehető legkedvesebb hangon és szavakkal köszöntötte őt. Már ebben a pillanatban a szívembe zártam a kislányt, pedig még nem is láttam. S ami ezután következett! Miután a pult mögé léptem, ő mosolyogva köszönt vissza és azonnal közölte, hogy paleontológusnak készül s már majdnem mindent tud a dinoszauruszokról, de szüksége lenne még könyvekre. Közben azt sem mulasztotta el megkérdezni, hogy „ugye, te is mindent tudsz a könyvekről?” (Bár így lenne!) Megmutattam neki, hol találja a kis paleontológusnak való könyveket, s tettem tovább a dolgomat. Közben a kislány „betöltötte” az egész könyvtárat: lelkendezett a könyvek láttán… semmi „dínó”, kizárólag a hivatalos latin elnevezéseket használta a könyvekben talált egyedekre! Néha odajött hozzám és megölelt – úgy igazán –, mert annyira örült, hogy ilyen és ennyi jó könyvet mutattam neki. A közben érkező gyerekek szinte mindegyikének bemutatkozott, teljes névvel, hozzátéve, hogy ő paleontológus, s beszélgetést kezdeményezett velük. A kislány alig múlt hat éves, de figyelemre méltó választékossággal beszélt, s a jelen lévő halk szavú édesanyjától s nagymamájától teljesen függetlenítette magát. Szabályos időközönként hozzám is odajött, újabb és újabb öleléssel hálálva meg a könyveket. Búcsúzáskor még egyszer megköszönt mindent, majd – miután éppen egy alsó polcra soroltam vissza, így guggolva pont egy magasságban voltam vele – odajött, átölelt, adott egy puszit és ezt mondta: „üdvözlöm a többi könyvtárost is!”Kedves Kollégák! Én ezúton átadtam Önöknek/Nektek a kis paleontológus üdvözletét… hálás szívvel, hogy éppen nekem jutott ez a megtiszteltetés! Világi Orsolya József Attila Megyei Könyvtár 2800 Tatabánya, Fő tér 2. +36-34/513-674 +36-30/277-4466vilagi.orsolya@jamk.huwww.jamk.hu _______________________________________________ Katalist mailing list Katalist@listserv.niif.hu https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
