a munkáltatói utasítás az egy hihetetlenül erős jog, hiszen erre épül az egész foglalkoztatási rendszer. Tulajdonképpen a munkaköri leírás is a munkáltató írásba foglalt, általános utasítása, amely ennél fogva nem zárhatja ki az egyedi utasítások kötelező voltát.
Egy Legfelsőbb Bíróság részéről történt döntést hoznék illusztrációnak: Az intézmény igazgatója a volt gazdasági vezetőt, aki gazdasági ügyintézőként dolgozott, a költségvetés legépelésére utasította. A gazdasági ügyintéző megtagadta ennek a munkának az elvégzését, arra hivatkozva, hogy ő "nem gépíró". A munkáltató a gazdasági ügyintézőt ezt követően azonnali hatállyal felmentette. (Köznyelvben: elbocsátotta.) A gazdasági ügyintéző bírósághoz fordult, és az ügy eljutott egészen a LB-ig. Az LB pedig kimondta, hogy a munkáltató döntése helyes volt, teljesen függetlenül attól a ténytől, hogy az illető dolgozó tudott-e gépelni. (Egyébként tudott.)
Mivel az állomány gépre vitele munkaköri feladat, nézetem szerint az erre vonatkozó utasítás teljesen jogszerű. A részletekről lehet mindössze egyeztetni a főnökkel.
Megjegyzem, hogy csak az az utasítás kötelező, ami a munkakörrel kapcsolatban merül fel. Esetünkben - szerintem - ez az eset áll fenn. Nem kötelezhetné ellenben a munkáltató pl. olyasmire, hogy munkaidőben menjen el a főnök lakására, és vigyázzon a gyermekeire. (Ez is gyakorlati életből vett példa!)
Javaslom tehát:
- gondolja át, milyen lehetőségei vannak a munka gyors és hatékony elvégzésére. Ha megírja a katalistre, hogy milyen könyvtári programot vásároltak az Ön könyvtára számára, nem kizárt, hogy a kollégák tudnak tanácsot adni abban a tekintetben, hogy a rekordok letöltésével és honosításával miként segíthet önmagán. (feltéve, hogy szabványos adatformátumot használ a rendszere)
- az előzőt is figyelembe véve, pár napos próba-bevitelt követően készítsen ütemtervet a munka teljes elvégzésének határidejére. Amennyiben ez túl távolinak bizonyul, tanácskozza meg a főnökeivel, hogy milyen segítséget tudnának nyújtani a munka felgyorsításához?
- az adatbevitelt megelőzően érdemes lenne állományellenőrzést, vagy legalábbis egy alapos állományapasztást végeznie, hogy legalább az elhasználódott, vagy tartalmilag elavult könyvekkel ne kelljen bajlódni a felvitel során.
Üdv.:
HSD
örömmel olvasom, hogy könyvtárukban fejlesztésre is futja.
"Minden jó ember szívében megleled az Istent" (Seneca)
2012.03.17. 6:44 keltezéssel, Edit Nagy írta:
Kedves Lista!
Meg tudja mondani nekem valaki, hogy egyszemélyes könyvtárban munkaidőben adatfeldogozásra kötelezhetik-e a dolgozót? Most vettek online könyvtári programot, és a 11 ezernyi kötetet kellene bevinni a rendszerbe.
Köszönöm a válaszokat.
Üdvözlettel: Nagy Edit, könyvtáros
--
NEM
_______________________________________________ Katalist mailing list Katalist@listserv.niif.hu https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist