Kedves Mindenki!
Nem gondolják, hogy a könyvtárak nem is akarnak tudomást venni arról, hogy a könyvek és a könyvtárak IGENIS haldokolnak? És ha nem teszünk ez ellen valamit, akkor a könyvtár kiürül és már csak úgy járnak majd oda az emberek, mint egy múzeumba. Hadd álljon itt egy elképzelt párbeszéd a közeli jövőből:
- Gyerekek! Ez a könyvtár. Itt tárolták régen a könyveket, mert otthon nem volt az embereknek elég helyük és pénzük a könyvekre. Nehogy hozzá érjetek a könyvekhez! A kiállított tárgyakhoz tilos hozzányúlni!
- De tanító néni! Hogy hogy nem volt helyük és pénzük? Nem volt pénzük egy Blue-ray lemezt megírni vagy egy internetes tárhelyre? Hiszen ennyi könyvhöz elég lenne 50 gigabájt!
Vagy legyen itt egy másik:
„A szerencsétlen könyvtárosok régi sz.r gépeken dolgoznak továbbra is, WiFi még a legendákban sem szerepel,* és arra is kíváncsi lennék, hány fok van mostanában ott bent. Végül azt meg meg sem merem említeni, hogy légvonalban 20 méteres körzeten belül még 5 másik könyvtár és a jegyzetbolt van ott.
Bocsánat, megint felhúztam magam. Főleg ezen a cikken, amelyben volt egy ilyen félmondat: “A régi olvasóteremben kialakítottunk egy dísztermet – ilyesmi Európa és a világ nagy könyvtáraiban mindenhol működik -, ahol Lotz Károly freskói alatt ülve nem lehet ugyan interneten böngészni, de az intézmény legértékesebb relikviáit így a nyilvánosság elé tárhatjuk.” Most komolyan: küldetésed három pontjából a legrövidebbel, és funkciód szempontjából a leglényegtelenebbel foglalkozol, szinte kizárólagosan.
Egy ötlet: tessék az egész Ferenciek teri épületet múzeummá alakítani, úgyis kicsi, rosszul kialakított stb. Ezt hallottam, nem én találtam ki. Meghát ez úgyis olyan fontos. Nekünk, diákoknak pedig tessék egy 21. századi egyetemi könyvtárat adni. Mégegyszer: 21. század. Egyetem. Könyvtár.” (a kiemelés tőlem származik)
http://ek.klog.hu/2007/08/24/kedves-egyetemi-konyvtar/
Ébresztő! A könyvtáros feladata már nem az, mint régen, fel kellene ébredni a tetszhalott életből, mert húsz év alatt a világ többet változott, mint az előző 150 évben! Pontos számokat nem tudok most idézni, de ha kiszámolnánk az információs egységeket, amik ma áramolnak a Földön és 150 éve, bizony óriási különbséget látnánk!