Üdvözlet mindenkinek: P. L.
És akkor a levél:
Kedves xy barátom, ezek a dolgok azok, amelyek egyre jobban kivesznek a világból. Nem csak a könyvtárból, a könyvtári munkából, hanem általában az emberek közti kapcsolatokból is. A szeretet és a megértés. A kapcsolatok meghittsége. És, habár nagyon szép, mégiscsak egyedi és kivesző példák, amelyekről a kollégák írtak a Katalistre. Olyan ez, mint egy-egy állatfaj kipusztulásakor az utolsó előtti egyed hirtelen fellángoló öröme: jaj, láttam egy másik "példányt", hátha... Aztán nem. Mert kiderül: vagy az a látott egyed is hím (vagy nőstény), vagy valami más miatt nem lesz folytatás... Bizony, a mi fajtánk menthetetlenül kihal. A 3K-ra már nincsen szükség. Fontosabb a digitális világ, az Internet, és a pr, meg a hr (brrr...). Amelyeket ugyan - az utóbbiakat kivéve - megtanultam, amennyire tudtam, de soha nem lesz olyan számomra ez a 3 I (információ, informatika, informatikus), mint a 3K. Nem is modern világ ez annyira számomra, mint inkább MÁS világ.
Én állok rendelkezésre bármikor, ha szükség van rám a Pollack Könyvtárban, vagy bármelyikben, de magamtól már nem megyek oda szívesen: ez már nem az én könyvtáram. A mi időnk, hagyományos könyvtárosoké, lejárt. Ilyenre, ha látszólag még van is itt-ott, igazán már nincsen szükség.
Akik még dolgoznak, akik még élnek a mi nemzedékünkből, azok biztosan örülnek az általad küldött leveleknek. Én már nem. Objektíven, immár kívülről (is) nézve a dolgot: az én időm lejárt. Bár a szívem körül a fagy kicsit fölenged a levelek olvastán, de legbelül tudom: ez már a lehanyatló nap utolsó sugara. Nincs igazi ereje.
Még digitalizálok egy-két dolgot, még tanulok új kunsztot is talán, de már föladtam. Én ebben a világban már csak nyugdíjasnak vagyok jó. Talán még annak se, hiszen ki tartson el, ha netán még élek egy-két évet?
Üdvözöl a zsákutcából;) barátod: Placi
P. s. Nem vagyok rosszkedvű, csalódott, hiszen már régóta érzem, tudom ezt. Változnak a dolgok, én kikoptam belőlük. Én csak tényeket állapítok meg. Most, így, utólag. (Egyetértve nagyjából, sajnos, Réz András ama régebbi nyilatkozatával, ami ellen - akkor még - tiltakoztam.) Amíg könyvtárban dolgoztam, talán nem voltam a legrosszabb. Most is dolgozok, egyelőre magamnak, az asztalfióknak, de jól érzem magamat, pillanatra sem unatkozom. Engem ne sajnálj, kedves xy, csak a hagyományos könyvtárakat és a könyvtárosokat. Mondom inkább így: az embert. Jobban örülnék, ha a fordítottját írhatnám: engem sajnálhatsz, de a könyvtár él és legyél büszke könyvtáros. De nem. Ha tudsz: legyél büszke... informatikus. És pr-hr (brrr) szakember. Jobban jársz.
És a nekem küldött levelek, amelyekre ment a válasz:
Kedves Placi Barátom!
A fenti tárgy megjelöléssel jött a KATALIST-re az alább bemásolt 2 levél. Kicsordult a könnyem, elküldöm nektek is. Fordított sorrendben olvasandó, úgy érkezett. Barátsággal: xy
Üzenet a kis paleontológustól
Szombati ügyelet a márciusi hosszú hétvégén. Az érdeklődés, a forgalom egészen rendkívüli. A gyerekkönyvtárban mozdulni is komoly kihívást jelent, mert családok jönnek szinte kizárólag. A visszahozott könyv- és DVD-kupactól már ki sem lehet látni, a visszasorolás igen távolinak tűnik, a folyamatosan érkező olvasók rendületlenül jönnek, visszahoznak, kölcsönöznek, hosszabbítanak, segítségre szorulnak stb. Délig csak úgy repül az idő (mire felnéztem már annyi volt!). Ekkor látszott az első halvány remény arra, hogy a vészesen magas toronnyá nőtt dokumentum-halmot apasztani tudom kissé… S ekkor belépett egy szőke kislány (ezt csak később láttam meg, mert a polcok között voltam), aki azonnal odalépett egy, az édesanyja karjában lévő csecsemőhöz s a lehető legkedvesebb hangon és szavakkal köszöntötte őt. Már ebben a pillanatban a szívembe zártam a kislányt, pedig még nem is láttam. S ami ezután következett! Miután a pult mögé léptem, ő mosolyogva köszönt vissza és azonnal közölte, hogy paleontológusnak készül s már majdnem mindent tud a dinoszauruszokról, de szüksége lenne még könyvekre. Közben azt sem mulasztotta el megkérdezni, hogy „ugye, te is mindent tudsz a könyvekről?” (Bár így lenne!) Megmutattam neki, hol találja a kis paleontológusnak való könyveket, s tettem tovább a dolgomat. Közben a kislány „betöltötte” az egész könyvtárat: lelkendezett a könyvek láttán… semmi „dínó”, kizárólag a hivatalos latin elnevezéseket használta a könyvekben talált egyedekre! Néha odajött hozzám és megölelt – úgy igazán –, mert annyira örült, hogy ilyen és ennyi jó könyvet mutattam neki.
A közben érkező gyerekek szinte mindegyikének bemutatkozott, teljes névvel, hozzátéve, hogy ő paleontológus, s beszélgetést kezdeményezett velük. A kislány alig múlt hat éves, de figyelemre méltó választékossággal beszélt, s a jelen lévő halk szavú édesanyjától s nagymamájától teljesen függetlenítette magát. Szabályos időközönként hozzám is odajött, újabb és újabb öleléssel hálálva meg a könyveket. Búcsúzáskor még egyszer megköszönt mindent, majd – miután éppen egy alsó polcra soroltam vissza, így guggolva pont egy magasságban voltam vele – odajött, átölelt, adott egy puszit és ezt mondta: „üdvözlöm a többi könyvtárost is!”
Kedves Kollégák! Én ezúton átadtam Önöknek/Nektek a kis paleontológus üdvözletét… hálás szívvel, hogy éppen nekem jutott ez a megtiszteltetés!
Világi Orsolya József Attila Megyei Könyvtár 2800 Tatabánya, Fő tér 2. +36-34/513-674 +36-30/277-4466 vilagi.orsolya@jamk.hu www.jamk.huPintér László
Honlap: http://www.csorbagyozo.hu
Én már alig élek! Pintér L.
--
Pintér László
nyugdíjas főkönyvtáros
7635 Pécs, Csóka dűlő 8.
Tel.: 72/226-151
Mobil: +36 30 981-88-45
Honlap: http://www.csorbagyozo.hu
Én már alig élek! Pintér L.
