itt a listán időnként felhoztam egy-egy példát arra, hogy hogyan
próbálják a könyvtárak szerte a világban, az angolszász országok
mellett Németországban, Hollandiában, Franciaországban is a
fenntartóval folytatott közvetlen kommunikáció mellett közösségi
támogatást szerezni a működésükhöz -- hazai példa a szintén (itt a
listán) nem kellőképpen átbeszélt Pest Megyei Könyvtár esete. Ne
felejtsük el, hogy azért alapesetben a politikusok ugyanannak a
közönségnek "játszanak" mint a könyvtárak, vagyis a közösség
értékítélete képes befolyásolni a hosszú távú politikai trendeket.
Nyilván ez is egy tanulási folyamat, és idő, tapasztalat, amíg
kialakul egy hatékony párbeszéd. Sokfajta célcsoport van, akiknek
ilyen-olyan érdekük fűződik a könyvtári szolgáltatások fenntartásához,
sőt fejlesztéséhez, vagy egyszerűen csak régi kötödéseikre emlékeznek
szívesen. Ezen kívül az új, "unorthodox" könyvtári szerepeken
keresztül (társadalmi problémák mediálásától a zöld életforma
propagálásán keresztül a digitális eszközpark rendelkezésre
bocsájtásáig) új, csak részben átfedő rétegeket lehet elérni. Sajnos
nem lehet azt mondani, hogy az Ádám által idézett példák minden
esetben garantálták a közvetlen sikert, de azt nem lehet letagadni,
hogy a könyvtárügyet feltette az aktuális problémák térképére, segít
egy újfajta könyvtárkép kialakulásában mind a közönség, mind a
professzionális döntnökök fejében, aminek a következménye nem egy
esetben, hogy egyes könyvtárak igéretet kaptak arra, hogy
trendváltozás esetén visszakapják az elvett büdzsé-részt.
Továbbá: nem hiszem, hogy pusztán a hallgatás lenne az egyetlen
alternatívája a tiltakozásnak (vagy-vagy). A tiltakozás éle és jellege
sokféle lehet. El tudom képzelni, hogy lehetett volna olyan
megállapodást kötni, mely anélkül nyilvánított volna szolidaritást,
hogy megkérdőjelezi a könyvtári vezetés döntéseit, és - ahogy Bánhegyi
Zsolt írta - "feljebb kérdez", vagyis a politikai színtér szereplőit
szólítja meg, vázolva az ezzel járó következményeket, íly módon
egyszerre lett volna szolidáris az érintett kollegákkal, és a
könyvtári vezetőkkel.
Tavaly több írás és előadás született a könyvtár jövőjének
újragondolása tárgyában. Ahogy HSD írta, el kellene mozdulni ezen
jövőképek megvalósításának irányába, az "olvasni jó" típusú
üzeneteknek befellegzett (tavaly az Internet Librarian konferencia
záróvitájában Michael Stephens (lásd http://tametheweb.com/) egyenesen
azt mondta: ha valaki azt mondja neki, hogy elsősorban azért jön
könyvtárosnak, mert szeret olvasni, azt eltanácsolja a pályáról.
Ugyanis sokszor azt takarja a szeretem a könyveket mondat, hogy az
embereket viszont nem szeretem.)
Néhány egyéb reflexió:
Garamvölgyi Lászlónak: a helyzet az, hogy amiről Németh Márton írt, az
nem csak az ő személyes érzéseit tükrözi. A levelemre elég sok
regálást kaptam magánlevelében, melyek megerősítik, hogy többen
vannak, akik ezzel megegyező személyes tapasztalatokat szereztek.
Mikulás Gábornak és Németh Mártonnak: ahhoz, hogy egy év múlva
értékelni lehessen az elbocsájtás hatásait, ki kellene jelölni a mérés
keretét: mit viszonítunk mivel? Léteznek-e jó, könyvtárra szabott
mérőszámok, metodológiák? Több országban készülnek könyvtár és
könyvtáros értékelések, itthon vajon elérhetőek-e olyan nyilvános
számok, értékelések, melyek a jelen pillanatot, mint nullpontot
rögzítenék? (Nem vagyok otthona a kérdésben, nem prejudikálok, csak
kérdezek).
A legjobbakat!
király péter
_______________________________________________
Katalist mailing list
Katalist@listserv.niif.hu
https://listserv.niif.hu/mailman/listinfo/katalist
