Tisztelt Kollégák!
Haraszti Katalin, Gerencsér Judit és Takács Dániel szervezésében, összeállt a Jogi Szekció idei első szakmai napjának programja, melynek meghívóját levelemhez mellékelem.
Helyszín: Budapesti Ügyvédi Kamara Díszterme
Időpont: 2012.02.22. 10 ó.
Témánk, a tavaly dr. Zlinszky János professzor úrral elkezdett "beszélgetős visszatekintések" sorába illeszkedik. Ezúttal dr. Balázsné dr. Veredy Katalin, az Országgyűlési Könyvtár nyugalmazott főigazgatója lesz a vendégünk, vele beszélget Haraszti Katalin a jogi tájékoztatás kezdeteiről.
Rövid szünet után - ellenpontként - kicsit betekintünk a mai jogi tájékoztatási eszközök használatába dr. Horváth Eszter és dr. Varga Tímea, az OGYK munkatársainak segítségével.
A meghívóban ezután szolidan meghúzódó "Hozzászólások" olvasható. Itt számítunk minden kedves kollégánk értékes tapasztalatára, melyet szívesen megosztana velünk ebből a tárgykörből.
Végezetül szeretettel invitálunk benneteket egy kellemes tárlatvezetéssel egybekötött kiállításra a közeli Néprajzi Múzeumba, melynek címe:
“ERDÉLYI TEMPLOMOK - VÁLOGATÁS A NÉPRAJZI MÚZEUM
GRAFIKÁIBÓL, FÉNYKÉPEIBŐL”
Bízunk benne, hogy az eddigiekhez hasonlóan, most is sokan meg tudják látogatni a rendezvényt, reméljük, hogy az időjárás sem okoz már utazási nehézségeket addigra.
Részvételi visszajelzésetekre feltétlenül számítunk!
A közeli viszontlátásig szeretettel üdvözlöm mindnyájatokat a vezetőség nevében:
Sándor Gertrud
az MKE Jogi Szekció elnöke
--
Sándor Gertrud
Zalaegerszegi Törvényszék dr. Degré Alajos Jogi Szakkönyvtár
8900 Zalaegerszeg, Várkör 2.
Tel.+Fax: 06-92 501 041
Mobil: +36-30-5203104
Mail: sandorg@zalaegerszegit.birosag.hu